Mai kattintásvadászat-paródiánkban Salkaházi Sárára emlékezünk.
Schalkház Sarolta Klotild néven született Kassán, 1899. május 11-én, osztrák származású nagypolgári családban. Édesapja, ifj. Schalkház Lipót a jó nevű Schalkház Szálloda tulajdonosa volt, mely a helyi művészeti és kulturális élet egyik fellegvárának számított. A családfő halála után – Sára mindössze kétéves volt ekkor – feleségére szállt a hotel tulajdonjoga, aki részvénytársasággá alakította azt, és az innen befolyó pénzből gondoskodott három gyermekéről. Sárát korán érdekelni kezdte az irodalom és a humán műveltség, a korszak hagyományos női szerepeit sutba dobva független, jó körökben mozgó entellektüel vált belőle. Tanítói diplomát szerzett, de csupán egy évig dolgozhatott hivatásában, ugyanis amikor szülővárosát Csehszlovákiához csatolták, az új államvezetés hűségesküt követelt meg minden pedagógustól, és ezt Sára megtagadta. Ezután könyvkötőként, majd húga szalonjában kalapkészítőként dolgozott. 1919-ben letette az újságírói vizsgát, ettől kezdve több lapba is publikált cikkeket, tárcákat, aktívan részt vett városa közéletében.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Újságíróként igazi nagyvilági életet élt, kávéházakba, kocsmákba járt, írókkal barátkozott, csavargott. 1926-ban megjelent novelláskötete Fekete furulya címmel. Időközben eljegyezte őt egy gazdatisztnek tanuló diák, azonban nem sokkal később visszaadta a jegygyűrűt, ugyanis rájött, hogy a vidéki feleség szerepkör nem neki való. Fiatalkorától erős szociális érzékenység jellemezte – első kézből láthatta az első világháborút és annak utóhatásait. A ’20-as évek végétől bekapcsolódott a Szociális Testvérek Kassán működő csoportjának munkájába, elvégezte az általuk szervezett népjóléti tanfolyamot. 1929-ben Budapestre utazott, hogy formálisan is beléphessen a rendbe. A rendházban meglepődve fogadták a hetykén sétáló, cigarettázó újságírónőt, de látva őszinte szándékát, nem utasították el kérését, hogy novícius lehessen. Egy évvel később Sára testvér letette első fogadalmát, és a rend teljes jogú tagjává vált.
Ettől kezdve pedagógusi, írói és szervezői képességeit a rend szolgálatába állította. Kassán, majd Komáromban szervezte a Testvérek karitatív tevékenységét, bevezette az élelmiszergyűjtést, gyerekek számára ingyenkonyhát hozott létre, kegytárgyboltot vezetett, és szerkesztette a Katolikus Nő folyóiratot. Hittudományi oktatást tartott, családokat látogatott, felügyelt a szegények menhelyén, járta a Felvidék és Kárpátalja városait, ahol katolikus nőknek tartott előadásokat. 1937-ben missziós munkára jelentkezett Brazíliába, melyhez azonban magyar állampolgárrá kellett válnia. Ezért Budapestre költözött, és az anyarendházban vállalt munkát. A dél-amerikai utazást végül a második világháború kitörése hiúsította meg. A Szociális Testvérek minden erejükkel igyekeztek hátráltatni a náci eszmék terjedését Európában és Magyarországon, még úgy is, hogy ezzel vállaltan ellehetetlenítették magukat. Sára testvér a ’40-es évek elején a Katolikus Dolgozó Nők és Lányok Országos Egyesületének vezetője és a szervezet lapjának szerkesztője lett. Öt új otthont alapított, és elkezdte a Magyar Munkásnő Főiskola építését, folyamatosan utazott, gyűléseket szervezett, írásaiban küzdött a fasizálódó közhangulat ellen. Magyarország német megszállásával aztán betiltották az egyesületet.
A vészkorszakban a Szociális Testvérek kivették a részüket az üldözöttek segítéséből: budapesti és vidéki rendházaikban bújtatták a menekülőket, akiket hamis papírokkal láttak el. A rend tevékenységének köszönhetően mintegy ezer zsidó menekült meg a haláltól, Sára testvér személyesen több mint száz embernek segített. Végül a nyilasok áldozataként, vértanúként fejezte be életét. 1944. december 27-én zsidók után kutató nyilas egység zárta körül az ő irányítása alatt álló Bokréta utcai munkásnőotthont. Őrizetbe vettek négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatót. Sára testvér csak az akció legvégére érkezett vissza az otthonba. Elkerülhette volna a letartóztatást, de nem tette. Az otthon felelős vezetőjeként őt is elhurcolták, és öt társával együtt a Fővámháznál meztelenre vetkőztetve a jeges Dunába lőtték. Halála előtt gyilkosai felé fordult, letérdepelt és az égre emelt tekintettel keresztet vetett. Sára testvér halálának körülményei sokáig ismeretlenek voltak, végül az 1967-es zuglói nyilasperben az egyik gyanúsított beszámolójában ismertek rá alakjára az áldozatok között. Embermentő tevékenységéért 1972-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet A Világ Igaza címet adományozott Sára testvérnek, 1996-ban a Magyar Köztársaság posztumusz Bátorság-érdemjelével tüntették ki. Boldoggá avatását a Szociális Testvérek kezdeményezték, végül 2006-ban XVI. Benedek pápa írta alá az erről szóló dekrétumot. Ma számos emléktábla, szobor, egy plébániatemplom és egy rakpart őrzi Salkaházi Sára testvér emlékezetét.
Ha olvasnál még kultbaitet, a tegnapit itt találod meg:
