Megházasodik-e George Clooney?

 

Az Oscar-díjról ugyan lemaradt, de számunkra mégis maradandó alakítást nyújtott George Clooney az Egek Ura című filmben, amelyben egy profi kirúgó szakembert alakít, aki szenvedélyesen gyűjti az égi mérföldeket, miközben szenvtelenül tesz lapátra embereket. Az Egek Ura olyan, mint Clooney maga; sármos, nevetve és fájón is szívbemarkoló, valamint eldönthetetlen: megházasodik-e valaha ez az alak, a férfiasság két lábon járó márkavédjegye? A Díványon Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2-Petőfi rádió) próbál választ találni a kérdésre.

Tari Annamária

A romantikus filmek alapján remélhetjük, hogy: igen, végre rátalál az igazira és boldogan él, míg meg nem hal. A klinikai válaszhoz végig kell gondolnunk, hogy akit látunk egy igazi el nem köteleződő férfi, akinek a vonzás-menekülés képlete már – évtizedek óta - elég nagy rutinnal működik.
Vannak olyan magányos farkasok és amazonok, akik életük végéig csak időleges kapcsolatokat kötnek. Ők azok, akiket „nem lehet megfogni”, mert kiugranak minden komolyabb érzelmi szituációból. Miközben menekülnek, általában ennek az ellenkezőjét érzik, vagyis azt élik át, hogy soha nem sikerül megtalálniuk a méltó párt. Mivel képtelennek érzik, hogy egy szinten aluli életformában tengődjenek, nincs más választásuk, mint továbbállni.
Az izgalmas élet sokszor laza baráti kapcsolatok sokaságát is jelenti, vagyis mindenhol vannak haverok, akik igazolják ennek az életformának a létét és jogosultságát. A nyugalom és az unalom párban járó fogalmak, amiktől egy ilyen karakterű ember szinte irtózik, mert önmagával kellene „találkoznia” ilyenkor, hiszen az állandó élménydömping már nem fedi el a valóságot.
Aki egy ilyen – látszólag - szabad emberrel akar partnerkapcsolatot, sokszor nehéz helyzetben találja magát. Egy párkapcsolatban fontos a kölcsönös érdeklődés egymás iránt, de ez nem arról szól, hogy folyamatos erőfeszítéssel kell fenntartani a másik fél figyelmét. Az egyszerű hétköznapokban is megtalálhatóak az értékek, de nem feltétlenül folyamatos csillogással vagy petárdatűzzel. Az el nem köteleződő emberek fantáziája gyakran telik meg olyan képekkel, amikben nincs „ugyanolyan” , mert elvárásaikban nagyon magasan van a léc, mint egy film forgatókönyvében. Amiről ugyan tudjuk, hogy egy sűrítmény, mégis olyan életformát mutathat, amiben egy párkapcsolat csak a „különleges” és „fantasztikus” jelzőkkel írható le.
Tudjuk, hogy az elérhetetlen pszichológiailag mindig felértékelődik, tehát, aki jelen van, az érdektelenebb és értéktelenebb is. Az a férfi, akinek a személyisége úgy működik, hogy a sóvárgás a legjellemzőbb érzése, valójában „örök vágyakozó” marad, és így mentesíti magát egy tartós kapcsolat alól, miközben úgy éli meg, hogy sokkal különlegesebb életformát él, mint a szürke eminenciások. Ez a tudattalan tendencia, valójában arra szolgál, hogy ne kelljen egy kapcsolatot kialakítani, abban elköteleződni, egyszóval bizalommal belemenni. Ha egy kapcsolatnál sokkal fontosabb valakinek, hogy megtalálja az „örök öröm” forrását, akkor a kompromisszumok és a kölcsönös elköteleződés nem az a terület, amit szívesen működtet. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy sokszor a nők komolyan hisznek a „majd én megváltoztatom” gondolatban, ami gyönyörű fantáziákkal jár, de ritkán sikeres. Hiába minden erőfeszítés, mert az ilyen karakterű felnőtt férfi általában ragaszkodik a saját vágyaihoz és nem enged a nyomásnak, hiszen ilyenkor azt érzi, most pányvázzák őt le, miközben szárnyalni szeretne…

Horváth Gergely

Egy férfi magányát az különbözteti meg egy nő egyedüllététől, hogy természetesnek gondoljuk. Sőt, a férfi, aki belakja magányát, azt gondolja, hogy ez az igazi lételeme. Háborítatlanul élhetünk a tér és az idő szabadon kezelt koordinátái között, nincs kötelezettség, nincs más szempont, csak a szabad választás. Gyakran hisszük, hogy ez lenne a szabadság.

Régóta körvonalazódik bennem egy felismerés, amely minden nappal élesebb kontúrokat nyer. A gondolat valahogy így szól: nagyon torzult a kultúránk, mert nem engedi a férfit saját lelkéhez. A minta, amit apáinktól, az irodalomból vagy a westernfilmekből merítünk, mind azt sugallja, hogy saját érzéseink elrejtése a mi utunk. Ez rossz példa, pedig a magam részéről mindhármat nagyon szeretem: Apámat, a westernt és a könyveket. De tény, hogy mindenért meg kellett harcolnom: a felismerésért, hogy vannak érzéseim, a felismeréséért, hogy meg kell tanulnom a rendbetételüket és rendben tartásukat, és végül magát a folyamatos, szituációról szituációra történő tanulást. Való igaz, egy férfinek sem áll jól, ha széles gesztusokban nyilvánosan sírja el bánatait, de ugyanolyan rosszat tesz, ha vad pótcselekvésekben lel menedéket az őt feszítő érzelmi viharok elől.

A férfi tehát érző lény. És gyakori az a forgatókönyv, amiben szeret és veszít. Aki egyszer is átélte, milyen az, amikor mindent belead és még az sem elég, az nem akar újra pofára esni. A bizalom olyan játék, ami ezután már csak kemény próbákon méri meg magát, férfi és nő számára egyaránt. Ha úgy gondoljuk, hogy egy kitárulkozás utáni szakítást a nők mélyebben élnek meg, mint a férfiak, az azt jelenti, hogy nem látunk az álarc mögé. Hiszen az álarc mögött éppen úgy ott van a szégyen, az önvád és a fájdalom, csak, hát igen, itt jön a képbe apánk, John Wayne és Sam Sparrow.

A gender tudományának rajongói előszeretettel ostorozzák a társadalom férfiközpontúságát. Szerintem nem ez a baj. Sokkal inkább az, hogy milyenek ezek a férfiak. Vagyunk-e olyanok, akik érzelmeik kezelésében is segítséget, támaszt tudnak nyújtani másoknak? Vagyunk-e olyanok, akik elvállaljuk az érzelmi tanulást? Vagyunk-e olyanok, akik megértésre játszanak, mert ebben látják a közös győzelem esélyét?

A férfiak többsége sem magányra született. De senki sem akarja igába hajtani a fejét – és a házasság példája, részben szintén kulturális okokból, nem tűnik sikerintézménynek. Van egy félelem a nőktől, a felfokozott érzelmek kezelésének kudarcától, a túlhajtott elvárásoktól, egyszóval mindattól, amit egy „modern nővel” való találkozás jelenthet egy olyan férfi számára, aki még nem tudja, hogy lehet egy párkapcsolatban pisztoly nélkül is John Wayne.

Tizennégy évvel ezelőtt, a Szép Kis Nap forgatása idején Michelle Pfeiffer, hősünk filmbeli partnere fogadást kötött néhány barátnőjével. E szerint Clooney negyvenéves korára megházasodik és felhagy playboyos életmódjával. A színésznő 2001-ben elvesztette a fogadást, sőt, kilenc évvel később, egy évvel az ötven előtt a jóképű George még mindig nem állapodott meg. Viszont alighanem erősen gondolkodik, különben egész egyszerűen nem tudta volna eljátszani az Egek Urának e megejtő, az elköteleződéssel bajlódó főszereplőjét. Másképp aligha áradna belőle hitelesen ez az érlelő, súlyos és mégis magával ragadó csend, amelyben gyökeret ereszthet egy addig elvetett gondolat is…

Megházasodik-e George Clooney? És mégis mozog a Föld?

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Üzenj a szerzőknek

Hozzászóláshoz klikk ide