Mások sokkal szebbek, jobbak nálam

„A szépség társadalmában élünk, a folytonosan elénk vetített ideális nő képének szorongató nyomása alatt.” Tari Annamária és Horváth Gergely a női szorongásokat veszi sorra, némelyiket nem is olyan nehéz felismerni. Női félelmek, 3. rész

Tari Annamária

„Mások sokkal szebbek, jobbak nálam...” - gondolja sok nő és tinédzserlány. És ennek következtében úgy élik az életüket, hogy észre sem veszik, ennek a meggyőződésnek a szellemében alakítják a mindennapi szituációikat. Ez a tudattalan forgatókönyv viszont minden helyzetben ott lesz, és meghatározza a viselkedést, a kommunikációt és az érzelmek megjelenését is. A nők többsége leginkább attól fél egy ismerkedési helyzetben, hogy élénk pink színben pompázó felirat virít a homlokán: „most ismerkedni akarok”. Ez néha akkora szorongásokat okoz, hogy az illető átzuhan a végletekbe és olyan semleges arccal és közömbös mondatokkal vesz részt egy beszélgetésben, amitől a másikból az érdeklődés és az értetlenség vegyes érzelmeit váltja ki. Mindez olyan tudattalan hárítás, amit az a félelem mozgat, hogy lelepleződést, megszégyenülést, kitárulkozást kell majd átélni. A „mások sokkal szebbek” gondolat hozzácsatolja még a kudarc és veszteség ijesztő képét is, aminek az lesz az eredménye, hogy védekezésképpen zárkózottság, és „mesteri maszkolás” jelenik meg.

Az átlagos nő leértékeli magát

A női rivalizáció és önértékelés sajátosan ötvöződik a fogyasztói társadalomban. Ma a szépség társadalmát éljük, a folytonosan elénk vetített „ideális nő” képének szorongató nyomása alatt. Az átlagos nő, akinek normális testalkata, ébredéskor kócos haja, és sminkelve is természetes vonásai vannak, gyakran értékeli le önmagát, mert azt érzi, olyan pályán kell versenyt futnia, ahol mások lábára görkorcsolyát kötöttek, míg ő botladozik csak.

Mivel az irigyelt nagyon vonzó külsőhöz további jó tulajdonságokat társítunk, úgy képzeljük egy szép illető csak boldog és kiegyensúlyozott, szárnyaló és sikeres lehet. Ez egyébként ugyanolyan előítélet, mint amikor azt gondoljuk, aki lop, az csalni is fog, és biztosan hazudik is. Nem hisszük el, hogy gondjaik is lehetnek, súlytalanítjuk a szorongásaikat, egyszóval elintézzük egy „ugyan már, mi baja lenne” mondattal a másik egész személyiségét.

Ezzel szemben az ő életük ugyanolyan, mint másoké, és néha ők is nehéz akadályok előtt találják magukat. Most mondhatnánk, hogy egy szép nő soha nem fogja megtudni, milyen érzés úgy állni a tükör előtt, hogy csúnyának és érdektelennek látja magát. Viszont azt sem ismerjük, milyen amikor ő nem látja a saját szépségét, vagy éppen már elege van önmagából. Ne gondoljuk, hogy a külső jegyek garanciát adnak az életben a sikerre, mert sok esetben inkább hátráltató tényezőként érzékelhetjük. Az attraktív megjelenés a férfiak számára valóban kihívás, de sokszor csak szexuális szempontból.

Mentsd meg magad!

Aki önértékelése „szürke szemüvegén” keresztül látja önmagát, tudattalanul is önmagára vigyáz a legjobban, mert a csalódástól, sérüléstől való félelem mozgatja. Ha valakinek az a tapasztalata, hogy olykor még a legjobb barátnői sem tudják pontosan leolvasni érzelmeit az arcáról, akkor túl jól rejtőzködik. Ezzel egy időben szokott megjelenni mindenkiben egy tudattalan vágy arra, hogy a másiknak legyen röntgen szeme, amivel meglátja a láthatatlant, reagáljon pozitívan és tegye meg az első lépést. Mintha a férfiaktól azt várnánk, legyenek sokkal bátrabbak és kezdeményezőbbek, még a teljesen reménytelennek látszó szituációkban is. A „ments meg engem önmagamtól” helyzetekben viszont - elletétben az amerikai romantikus filmek hőseivel – majdnem minden férfi rosszul teljesít, mert nincs birtokában a megoldóképletnek, amivel felnyithatná a zárakat és segítséget nyújthatna. Azt a szorongást tehát, ami úgy kezdődik: „mások mindig...”, azt csak önmagunk oldhatjuk fel. Mert hiába is állna ott egy kórus, hogy folyamatosan kántálja az ellenkezőjét, a bólogatás mögött ott maradna a szent meggyőződés a „valóságról”...

Az érzelmek felismerése és felvállalása, a negatív énkép átformálása és a saját magunk felé nyújtott őszinte elfogadás kell ahhoz, hogy reggel valóban ösztönös cselekedet legyen egy mosoly a tükörben látott arcnak. Aki lehet, hogy nem kétméteres szempillákkal sejtelmesen pislogó topmodell, hanem egyszerűen egy helyes nő...

Horváth Gergely

„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken!” – néz bele a mindentudóba Hófehérke gonosz mostohája, és hát persze, hogy talál magánál szebbet. Rossz önértékelés vagy született gonoszság mozogatja? Ki tudja. De legyen most nekünk fontosabb maga a tükör.

A tökéletesség látszat. És a látszat csal, hiszen csak megépített pillanat, alkalmi tapasztalat. Talán könnyű belátni, hogy a látszat fenntartására szánt erő- és időbefektetés (ide tartozik többek között a smink és az alakoskodás is) pusztán: látszatintézkedés. Lehet, hogy elsőre nem látszik, de a látszatok korát éljük. Látszólag nincs ezzel semmi baj, játék az álarcokkal. Csakhogy az álarcok gyakran kedvesebbek számunkra, mint az eredetiek.

Renoválás kívül és belül

Az, amit mi másoknak mutatunk önmagunkról, leginkább arról árulkodik, kik szeretnénk lenni. Kik szeretnénk lenni egy adott viszonyban, önmagunkban, ilyen és olyan szituációkban. De egyáltalán nem biztos, hogy azok is vagyunk. Sőt, még csak az sem biztos, hogy szeretjük ezt a képet, ahogy másoknak megmutatkozunk, annyi biztos csak, hogy mást mutatunk, mint akik vagyunk, és ezt vagy tudjuk, vagy nem. Na, ennek kiderítéshez kell a megfelelő tükör.

Mi, férfiak, a fürdőszobai tükrök tekintetében kicsit jobb helyzetben vagyunk; a borotválkozás magától értetődő indokot ad a szembenézésre, a csendre, amit csak a borosta dörzse tör meg. Ilyenkor legtöbbször merengünk, belülre nézünk vagy a távolba, ellentétben a nőkkel, akiknek figyelmét leköti a külső renoválására tett erőfeszítés. Ha úgy érezzük, hogy mások szebbek és jobbak nálunk, inkább belülre kéne néznünk. Igaz, ott nem annyira egyértelmű a szépségideál. Egészen pontosan: van a belső szépségnek ideálja, de ez általában élethalál-harcban van a külső szépségre irányuló ideálokkal. A külső ideálokat jól kondicionálja a média, a szépségipar és az uralkodó szellemi trend, de vajon belső szépségünk törékeny ideálját ki táplálja? Hol az a tükör, aminek képe erősít, dacára a külvilág könnyen magával sodró érték-limlomjával?

Mert erősítésre szorulunk, ez kétségtelen. Ha mást akarunk, mint akik vagyunk, akkor könnyen lehet, hogy fonnyadtka az énünk, pedig nem véletlenül vagyunk az, aki. Azzal a gyengécske, el nem hitt, nem szeretett valónkkal kell kezdeni valamit; mondjuk gyökeret ereszteni és szárba szökkenteni. Virágozzék, ha már ennyire öntöz a tavasz. „Legyen önbizalmad!” – hangzik a kedves, de sokszor felszínes bátorítás. Jó, legyen önbizalmam, de mire föl?

Milyen lehet velünk élni?

Inkább: kire föl? Leginkább arra a gondolatra föl, hogy Isten minden embert egyenlőnek, és egyenlően értékesnek teremtett. Még akkor is, ha olyan nyilvánvalóan szembeötlőek a különbségeink, és olyan homlok egyenesen eltérő értékrend alapján működik a társadalmunk, hogy e kijelentés akár extrémnek is hathat. De az talán már közelebb hozhatja e kijelentés igazságát, hogy a szeretet hiányát sokan és gyakran érezzük, és talán azt is megtapasztaltuk már, hogy ha cselekvő szeretettel vagyunk mások iránt, attól mi is erősödünk.

És amikor Jézus azt tanítja, hogy „úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, akkor nyilvánvaló, hogy ha önmagunkat nem tudjuk, elfogadni, és szeretni sem, úgy a másik felé való szeretetünk is akut módon hiányos lehet. De radikálisan meg is fordíthatjuk a gondolatmenetet: ha magunkkal rosszban vagyunk, milyen lehet velünk, mellettünk élni?

„Szeresd úgy felebarátodat, mint önmagadat” – mert mindenki egyen-értékű az Élet nagy tükrében. És másoknak tartozunk azzal, hogy magunkat is ebben a tükörben vizsgáljuk.

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Üzenj a szerzőknek