Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szerencsére ma már nem ijesztgetik a gyerekeket azzal, hogy ha nem lesznek jók, elviszi őket a krampusz, de a horrorfilmbe illő alak azért fel-feltűnik a Mikulás mellett. Jómagam legutóbb néhány éve, egy karácsonyi buliban találkoztam vele – igaz, akkor egy kedves, fiatal lány formáját öltötte. De kicsoda valójában a krampusz, miért van ilyen furcsa neve, és mi szükség arra, hogy a jóságos Mikulás egy ilyen ördögi kísérővel jelenjen meg?
Mint ismert, a Mikulás eredetileg Szent Miklós, egy 4. században élt püspök volt, akinek jóságos cselekedeteiről legendák születtek. A középkori diákok Miklós névnapján, december 6-án végigjárták a házakat, a gyerekekkel közösen imádkoztak, és kérdéseket tettek fel nekik; szinte vizsgáztatták őket. Aki okos válaszokat adott, jutalmat kapott, a kevésbé sikeresek pedig virgácsot. Egyes helyeken – például a Dunántúlon – a Mikulás láncot csörgetve érkezett: a férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában, láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat.
A jó, a rossz és a csúf
Napjainkban már igyekszünk árnyaltan, „túl jón és rosszon” gondolkodni a világ kérdéseiről, de a duális világkép, a jó és a gonosz ellentéte mélyen beivódott a kultúrába. Ez jelenik meg december 5-én és 6-án is: a jóságos, nagy szakállú bácsi mellett feltűnik az ördög, a krampusz, akit a Mikulás megszégyenít, elűz, láncra ver – vagy engedi, hogy a rossz gyerekeket megbüntesse. (A hagyományos, tekintélyelvű nevelés, úgy tűnik, igencsak éreztette hatását az európai folklórban: a krampusz – és társai, róluk a cikk végén lesz szó – legfontosabb feladata a rossz gyerekek megbüntetése volt.)
Krampuszok éjszakája
A krampusz elnevezése a német krampen („karmol”) szóból ered, s mint ez is mutatja, bajor-osztrák területről érkezett a magyar hagyományba.
Az alpesi országokban december 5-e hagyományosan a Krampusnacht, amikor a városok főterein ijesztő, szőrös-szarvas maszkokba öltözhetnek a derék bajor polgárok.
(Ennek is van pszichológiai magyarázata: az emberek, különösképp a férfiak lehetőséget kaptak arra, hogy megéljék személyiségük árnyékosabb, állatiasabb oldalát.) Dél-Tirolban és Stájerországban nemcsak férfiak vehettek részt a buliban: a Perchtenlaufen alkalmából a nők feketére festették az arcukat, kiengedték a hajukat, és szabaddá tették mellkasuk egy részét – ily módon tehát az antik bacchanáliákra is hajazott a vigasság. Az egyház természetesen nem nézte jó szemmel a bizarr felvonulást, de a ritkán lakott alpesi vidéken nem tudtak túl sokat tenni ellene, az álcázás pedig olyan jól sikerült, hogy „senkinek sem kellett szégyellnie magát”, ahogy egy hajdani résztvevő említette.
Pogány istenségből keresztény ördög
A busójárásszerű vigadalom pogány eredetű: a krampusz eredetileg egy pogány természetfeletti lény, az alvilág skandináv istenének, Hélnek a fia volt. Pogány ünnepét a 12. században a kereszténység megpróbálta száműzni, végül azonban alakja egybeolvadt a keresztény ördöggel, de felismerhetjük benne a görög mitológia démoni lényeinek, a szatíroknak és a faunoknak a jellemzőit is. Jacob Grimm, a rém-mesékben igazán otthon lévő Grimm-testvérek egyike szerint a krampusz alakjában a kereszténység előtti kobold figurája éled újjá, aki lehet kedves, de rosszindulatú is.
A szőrös krampusz és a zsákos ember
A krampuszt sötét, gubancos szőrzettel és szarvakkal rendelkező férfialakként szokás ábrázolni, akinek az egyik lába emberi, a másik pedig kecskeláb. Különös ismertetőjelei még a hosszú, éles fogak és a nagyon hosszú, kígyószerű nyelv. Nyírfaágakat cipel (hogy a rosszakat azzal vesszőzze meg), de ábrázolják zsákkal vagy vödörrel is. Noha a krampusz az osztrák–német és a közép-európai területeken terjedt el, ne gondoljuk, hogy Európa egyéb részei megússzák gonosz nélkül december 6-át. A franciák Père Fouettard-ja („Ostor-apa), nevéhez hűen ostorral jár, alakja egy hátborzongató legenda eredménye. A német Knecht Ruprecht és Belsnickel a jó gyerekeknek almát, diót és mézeskalácsot ad, a rosszaknak pedig szenet, botokat és köveket. Még a holland Zwarte Piet a legjóindulatúbb: ő csak Spanyolországba száműzné a helytelenül viselkedő gyerekeket.
Ha szívesen olvasnál még démoni lényekről, a lidércről szóló írásunkat ajánljuk.
