Mai névnaposok: ennél ritkább keresztnevünk nem sok van

Olvasási idő kb. 2 perc

December 5-én több keresztnév viselői is ünnepelnek, például a mintegy 90 ezer Csaba nevű honfitársunk. Névnapoznak holnap az Ábelek, a Csanádok, a Vilmák és a Dalmák is. De ez még nem minden, olyan utónevek is erre a napra vannak beírva a naptárban, melyekről lehet, hogy még nem is hallottál!

A statisztika szerint a Csaba a 14. leggyakoribb férfinév Magyarországon, 90 183-an első, 19 153-an második keresztnévként viselik. Az Ábelek férnek még be az első 100-ba (7019, illetve 1070 fő), a többi névnapos december 5-én már 100-on kívüli gyakoriságú névvel büszkélkedhet. Akadnak egészen ritka keresztnevek is. Találkoztál már Csobáddal, Sábával...

Idézőjel ikon

vagy éppen Ünigével?

Ritka keresztnevek viselői is ünnepelnek december 5-én

Tegyük gyorsan hozzá, hogy sok Csaba július 6-án ünnepel, de megteheti ezt április 12-én és 24-én, valamint az aradi tizenhárom emléknapján is. Az Ábeleknek is több esélyük van, hogy szeretteik, ismerőseik felköszöntsék őket: január 2.,  június 2., augusztus 5. és december 9.

Mindenki másképp ünnepli a névnapját, van, aki megadja a módját... December 5-én a Csabák és Ünigék is részesülhetnek a jókívánságokban
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A 100-as névgyakorisági listánkon nem szereplők közül Vilma, Ciklámen, Dalma, Csanád, Bács, Bacsó, Csobád, Kerecsen, Sebő és Sába nevű ismerőseink is eszünkbe juthatnak december 5-én. Sőt, minden Ünige is. Utóbbi ótörök vagy kun eredetű női név, jelentése megbízható, az unitárius egyház és az erdélyi magyarság körében használatos. Más forrás szerint a németből jön, és isten áldását jelent. Becézve használhatjuk az Ünci és az Igus alakokat is többek között.

Így kaphatja meg a nagyon ritka neveket egy magyar újszülött

Bizony nem olyan egyszerű a mindennapokban találkozni igazi, hús-vér Ünigével, de a Díványnak sikerült megkérdezni valakit, aki ezt a ritka és gyönyörű nevet viseli. Szülei olvasták Makkai Sándor Sárga vihar című, 1934-ben megjelent művét, amelyben az egyik szereplő, a kun király menye Ünige. Megtetszett nekik ez a név, és engedélyeztették. Gyermekük szereti nevét, mert különleges és egyedi. Ugyanakkor a bemutatkozások alkalmával gyakran kénytelen lebetűzni és megmagyarázni az eredetét, és természetesen

Idézőjel ikon

minden tanár megjegyezte tanulmányai során, ami lehet pozitív is, negatív is...

És hogy mi a szabályos eljárás ilyenkor? A kérelmet a HUN-REN Nyelvtudományi Központjába kell benyújtani. Ebből 2023-ban 469 érkezett be, és 420 névvel kapcsolatban kérték a bejegyezést, de mindössze 70 esetben adott zöld utat a megálmodott utónévnek az öttagú Névbizottság. A kérelem benyújtása 2018-tól ingyenes.

Ha az is érdekel, hogy kaphatott lánynevet is a keresztségben Kosztolányi Dezső, olvasd el az alábbi cikkünket!

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.