Szülés utáni gyógyulást segítette a tömjén és mirha – ezért vitték a napkeleti bölcsek Máriának

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2000 évvel ezelőtt a tömjén és a mirha elterjedt gyógyszerei voltak a szülés utáni kismamák ápolásának. A mai tudomány azt is el tudja árulni, miként segítettek ezek a szerek.

Nem véletlenül kapták a „napkeleti bölcsek” elnevezést a háromkirályok, akik tömjént és mirhát vittek Betlehembe az újszülött Jézuskának. Ez a két növénykivonat ugyanis kétezer évvel ezelőtt gyulladáscsökkentésre és a szülés utáni fájdalmak enyhítésére használták – derül ki dr. Gary L. Wenk pszichológus, molekuláris virológus, immunológus és az idegtudomány, valamint az orvosi genetika professzora cikkéből.

Mirhát vittek Betlehembe a napkeleti bölcsek
Fotó: RkaKoka / Getty Images Hungary

Mirha

A mirhának a történelem során hasznát vették a kínaiak, a Közép-Kelet társadalmai is, az egyiptomiak pedig a mumifikálás során vetették be.

A mirha a morfiumnál egy hajszálnyit erősebb fájdalomcsillapító, amely az agy endogén opioid receptoraira fejtette ki hatását. Továbbá az aszpirinhez hasonlóan gyulladáscsökkentő anyag, mely fogyasztásra is alkalmas. Még a véralvadást is felgyorsította, tehát a szülés utáni vérzés is hamarabb elállhatott.

Kiderült, hogy azt is nagyon bölcsen tették a háromkirályok, hogy éjszaka utaztak, és nem is csak az útmutatójuk miatt. A mirha ugyanis instabillá válik a napfénytől.

Tömjént is vittek Betlehembe a háromkirályok
Fotó: aicragarual / Getty Images Hungary

Tömjén

Friss kutatások kimutatták, a tömjénnek rendkívül jó gyulladáscsökkentő hatása van. Az ókori Egyiptomban például ízületi fájdalmak ellen használták.

A tömjénnek szorongáscsökkentő és antidepresszáns hatásai is vannak, amelyek a Valium és a Prozac nevű gyógyszerekhez hasonlóan működnek.

Szerencsés volt Mária

Tehát a tömjén és mirha párosítást elterjedten használták arra, hogy csökkentsék velük a szülés utáni fájdalmakat, a szorongást, a szülés utáni depresszió kialakulását és a szülés utáni vérzést. A megmaradt tömjént és mirhát általában illatosítóként elégették.

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.