10 dolog, amit nem tudtál New York igazi csodájáról

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kifejezés, hogy látványosra tervezték, de ennek azért komoly ára van.

Ahogy nálunk a Diótörő számít klasszikus karácsonyi színházi élménynek, úgy New Yorkban a Radio City Music Hall világhírű táncos produkciója, a Christmas Spectacular, a Rockette-ek szereplésével. A New York Times úgy tartja, hogy a karácsonyi show ugyanolyan szimbóluma Manhattannek, mint a sárga taxi vagy az Empire State Building. A táncos lábú fiataloknak ide bekerülni egyet jelent a lottóötössel, mert bizony, ez a szakma csúcsa.

Fotó: Noam Galai / Getty Images Hungary

A táncos revüműsor november végétől fut egészen januárig, de a Rockette lányok a Macy's Thanksgiving Day Parádén New Yorkban is láthatóak, érdemes őket legalább ekkor valamely online közvetítésén elcsípni, mert a karácsonyi show-ra jegyet kapni ugyanúgy lehetetlenség, mint mondjuk nálunk a Diótörőre a Magyar Állami Operaházban.

Íme 10 tény, amit nem tudtál New York ikonikus karácsonyi show-ról:

  1. Az ősbemutatóért 1933-ig kell visszautazni, akkor a show csupán 30 perces volt, mára az attrakció 90 percessé nőtte ki magát.
  2. A műsor lassan 90 éves, ezalatt sok minden változott, két szám azonban azonban őrzi 1933-as állapotát, az akkori közönség ugyanígy láthatta a Fakatonák Parádéját, illetve a misztériumjátékot.
  3. A Rockette lányok 167 és 178 cm közötti magasak kell, hogy legyenek, de elvárás irányukba a komoly balett-, sztepp- és jazztáncosmúlt is.
  4. Amikor a színpadon a legtöbben vannak, nos, akkor egyszerre 36 táncos mozog. Noha a lányok azonos magasságúnak tűnnek, ez csupán karácsonyi varázslat, az érzékek csalóka játéka. A magas lányok táncolnak a sor közepén, az alacsonyabbak a szélén. A különbségek kiegyensúlyozására a fejdíszek, a kalapok és a cipősarkak hivatottak.
  5. A lányok nem mindegyike versengene eséllyel a Look of The Year vetélkedőn. A szép arc itt kevésbé lényeges, a tánctudás és a kisugárzás a fontos, sminkkel úgyis bármi megoldható.
  6. Apropó, make up. A show-ban minden lány maga sminkel és készíti el az tánckar védjegyévé vált francia hajcsavart. A sminkben őrült szabadság nincs: kétféle rúzst használhatnak a szereplők, így a MAC Red vagy a MAC Russian Red színét. A két rúzs titka, hogy kék alaptónusúak, ilyeténféleképpen színpadi fények mellett igen jól mutatnak.
  7. A műsorban a tácoslányokon kívül a betlehemes játékban élő állatok, tevék, bárányok és szamarak szerepelnek, ők kora reggel és késő este róják sétaköreiket a Radio City Music Hall körüli utcákban.
  8. Egy előadásban 300 láblendítést láthat, aki van olyan szerencsés, hogy jegyet kap a show-ra.
  9. A láblendítések szintén csalókának tűnnek, a közönség soraiból úgy tűnik, mintha a táncosok összekapaszkodnának, az igazság ezzel szemben az, hogy a lányok nem is érintik meg egymást. Minden táncos maga tartja meg az egyensúlyát.
  10. Fekete bőrű táncos először csak 1987-ben kerülhetett be a csapatba. 
Fotó: Laura Cavanaugh / Getty Images Hungary

Ha kíváncsi vagy, milyenek egy Rockette lány mindennapjai, az alábbi videóból kiderül, micsoda kőkemény munka ez.

Kitzinger Szonja
Kitzinger Szonja
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.