Sokan azt hiszik, csak a volt feleség tudja megnehezíteni az új barátnő életét. Természetesen van rá elég példa, mint ahogy A szerelmem családja áll közénk című cikkből kiderül. Az új barátnő is ki tudja készíteni az exet, aki történetesen a volt feleség, és nem mellesleg édesanya. Egy megtörtént eset következik.
Ha valaki egy hisztis, gondolkodni, és a gyerek érdekeit szem előtt tartani nem tudó nő, tökéletesen mindegy, melyik csapatban focizik, hogy a múltat, a jelent, vagy a jövőt képviseli. Ő egyszerűen csak egy egoember, aki bármelyik oldalon áll is, tuti fúrni fogja az előzőt. Vagy a következőt, a másikat. Vagy azért, mert a szeretett férfinek már van gyereke a vélt konkurenciától, vagy azért, mert a szeretett férfi az új választottnak is akar gyereket nemzeni. Az egész az egyeduralomról szól szerintem.
Igaz történet – a másik oldalról
Öt éve voltunk házasok, amikor úgy döntöttünk, hogy elválunk. Úgy éreztük, az állandó feszültség és a vele járó veszekedések nem tesznek jót a gyereknek. Kikértük gyerekpszichológus véleményét is, aki azt mondta, ha külön-külön nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, akkor a lányunknak mindenképp jobb, ha nem egy harcias, veszekedésektől tarkított légkörben nő fel. Sajnos, előfordul a mai világban, hogy tönkremennek házasságok – az más kérdés, hogy a két fél miért megy szét –, de valójában egy a fontos: mi a jobb a gyereknek? A mi esetünkben biztos, hogy a válás jó döntés volt. A gyerekem pár hónap alatt hozzászokott az új helyzethez, s ha nem is ideális családban nő fel, a nyugalmát megkapta. Az édesapjánál és nálam is kialakult élettere van, kialakult rendszerrel. Tudja, mikor kivel tölti a napjait, és ehhez hozzá is szokott. Az én nyugalmam viszont addig tartott, amíg az a bizonyos új hús, M be nem lépett az életünkbe.
A mézesmadzag
Fent nevezett nő, azaz M gyermektelen lévén ügyesen építette fel stratégiáját. Az első két évben sosem szólt a volt páromnak azért, ha ő inkább a gyereket választotta elsődleges programként. Ügyesen kivárt. Szép lassan részt vett a gyerekem életében, és magához édesgette. Ennek én nagyon örültem, hiszen közös érdekünk volt, hogy a kicsi jól érezze magát náluk, jó légkörben nőjön fel akkor is, ha az apjánál van. Még azt is természetesnek vettem – lévén, hogy én már tényleg nem pályáztam az exemre –, hogy leüljek az új nővel egy kávéra, hogy elbeszélgessünk arról, mi a legjobb a lányomnak. A hölgy készségesen mosolygott, bólogatott, és úgy tűnt, mindenki jól járt.
Gyerekcsapda
Aztán M előhúzta a tuti kártyát. Teherbe esett. Nem véletlenül, és nem teljes egyetértésben. Hidegzuhanyként ért a hír, amikor exem közölte: új kedvese gyermeket vár. No nem azért, mert elirigyeltem volna a boldogságát, csupán csodálkoztam a hirtelen jött információn. Volt férjem ugyanis szerelmesnek nem volt mondható, sőt, sem újabb esküvőt, se gyereket nem tervezett. Nem is vette el M-et. Ennek ellenére belement az újabb családalapításba. Néhány hónap múlva azonban kiderült, hogy megbánta, és magára szeretné hagyni a hölgyet és a születendő gyermekét. Én voltam az, aki odaállt, és jól megmondta neki a magáét. Hogy ilyet nem tehet egy nővel, és ha már megtörtént a baj, ő bizony mellette fog maradni, hiszen várandós nőt sosem hagyunk magára! Persze az új barátnő erről mit sem tudott. Azt azonban érezte – és erről én nem tehetek –, hogy pozíciói nem biztosak. Én azonban minden támogatást megadtam a magam részéről. Megszületett tehát az első kiskölyök. Majd rövid időn belül a második is. Utólag azt kell, hogy mondjam, hogy ez sem volt véletlen. M ugyanis magában arra juthatott: ha neki több van – az én egy gyerekemmel szemben –, akkor ő nyer. Így fogta fel a dolgot, és az élet ebben az esetben őt igazolta.
A házisárkány megszületett
Évekig tartó felépített stratégia mentén haladt. Mindent bevetett. Gondolom hosszú ideig nyelte a gyerekemmel járó stresszt, és hogy neki nincs fegyvere, ezért amint megtehette, mindent beleadott. A kisgyerek beteg, és ő nem tud rá egyedül vigyázni, nincs elég pénzünk, hogy gyerektartást fizessünk, stb. A variációk skálája szinte végtelen volt. Öt kemény évet fektetett abba, hogy egyszer csak ő húzza ki az ászt a pakliból. (Már szerinte). Ma már ott tartunk, hogy a volt férjem egyre kevesebb időt tölt a lányunkkal, hiszen otthon két másik kisgyerek várja. A gyerektartást kvázi elfelejhetem, hiszen M kiharcolta, hogy ne kelljen visszamennie dolgozni – hisz annyira kifáradt a két kicsi gondozásában, hogy nincs ereje munkát vállalni –, így nyilván arra már nem jut pénz, hogy az én gyerekem bármilyen formában (akár bankbetétben) igényt tarthasson az apjától a gyerektartásra.
Természetesen ha bíróságra megyek, a pénzt megkapjuk, de a viszony úgy elmérgesedik, hogy annak is a lányunk látná a kárát. Mi között választhatok? Hogy az apjával lévő igen szoros kapcsot, viszonyt megtartom, és a gyerekem jól érzi magát a másik családjánál a két kisöccsével, vagy mindezt sutba dobom néhány tízezer forintért? M mindenesetre elérte célját. Exem reggeltől estig gürizik, hogy eltartsa őket, ennek köszönhetően az idejét és a pénzét is elnyerte, és csak én vagyok az, aki még ma is a fejét használja, és a lánya érdekeit nézi. Mert a gyereknek a legfontosabb az, hogy az apjával lehessen. Nekem kell kompromisszumot kötnöm, és egyedülálló anyaként mindent megtennem a gyerekemért. Nem mellesleg elviselnem M-et, és az ő újabb és újabb nyavalygásait...
