Az önzés természetes dolog, az élet velejárója. Anélkül, hogy az önzés kiteljesedne, sosem érkezhet el az önzetlen adás pillanata. Csak az az ember tud adni, aki maga is túlcsordul, mert neki annyi van. Évszázadok óta azt tanítják azonban, hogy légy önzetlen, ezzel megnyomorítottak, hiszen hogyan tudhat adni az, akinek magának sincsen?
Egy kisgyerek beszélget az édesanyjával, és az anya azt mondja:
– Egyet ne feledj kisfiam soha: mindig segíts másoknak!
A gyermek megkérdezte: – És akkor mit csinálnak a többiek?
Az anya természetesen így felelt: – Segítenek másoknak.
Kis tűnődés után a gyermek azt mondta: – Nagyon furcsa rendszer. Mindenki segít mindenkinek. Mi lenne, ha nem komplikálnánk ennyire, hanem mindenki segítene magának?
Egy fa is önző. Gyökerébe szívja a vizet, ágaiba, leveleibe áramoltatja a tápanyagokat. Amikor azonban virágozni kezd, illatát minden irányba árasztja, gyümölcseit baráttal, ellenséggel egyaránt megosztja. Az önzés természetes. De ha azt tanítod a fának, hogy legyen önzetlen, akkor meghal, elszárad.
Légy hiteles, s egy napon észreveszed, hogy a magaddal kialakított intim kapcsolatod átszivárog életed minden területére.
