Mondjon búcsút a makacs kórokozóknak, és védje meg otthonát is!

Olvasási idő kb. 3 perc

Kézmosás és fertőtlenítés – a Covid19 elleni küzdelem legfontosabb fegyverei. Mindkettőben közös a rendszeresség és a fokozott védelemre való törekvés. A kéz és otthonunk higiéniája, környezetünk tisztán tartása kiemelten fontos ebben az időszakban, valamint az is, hogy különbséget tudjunk tenni a fertőtlenítés és a tisztítás között. Elmondjuk, miért.

Egészségünk védelme mellett otthonunk tisztaságára is fokozottan kell ügyelnünk; a kialakult járványhelyzetben elengedhetetlen a megfelelő tisztítás és fertőtlenítés. A háztartásokban a baktériumok, vírusok és bizonyos gomba fajták rendkívül gyorsan szaporodnak, ezért a fertőzések, betegségek ellen ajánlott különféle fertőtlenítőszereket használni, melyek igazoltan hatékony védelmet nyújtanak.

A különböző helyiségek, mint például a nappali, a konyha, a fürdőszoba, valamint az ott található tárgyak és eszközök; a telefon, a számítógép, a billentyűzet, a kilincs vagy a távirányító tisztítására és fertőtlenítésére kiemelten figyelnünk kell, hiszen azokat érintjük meg a leggyakrabban. A különböző baktériumok és vírusok a tárgyak érintését követően az orrba és a szájba is bejuthatnak, ezért otthonunk és eszközeink rendszeres takarítása elengedhetetlen a koronavírus és más egyéb kórokozók elleni küzdelemben.

Tartsuk észben: a tisztítás nem egyenlő a fertőtlenítéssel

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) javaslata alapján elmondható, hogy otthonunk védelme érdekében tisztítást és fertőtlenítést kell végeznünk. A hagyományos tisztítás nem elegendő a védelemhez, ezért is szükséges fontos különbséget tennünk az említett két tevékenység között.

A tisztítás egy olyan folyamat, mely során a port, a koszt és egyéb maradványokat eltávolítjuk a különböző felületekről, mint például a padlóról vagy a konyhai, fürdőszobai eszközökről, tárgyakról. Ugyanakkor a tisztítás nem nyújt hatékony védelmet a kórokozók, a baktériumok, vírusok és gombák ellen, így nem hatástalanítja azokat, ezáltal a fertőzések további terjedésének megakadályozására sem alkalmas.

A fertőtlenítés ennél a folyamatnál jóval többet nyújt, hiszen ez a folyamat alkalmas a kórokozók és egyéb káros mikroorganizmusok megsemmisítésére. A kórokozók, a baktériumok, vírusok és gombák olyan vegyszerekkel pusztíthatók el, melyek szigorú előírásoknak, szabályozásoknak felelnek meg, így bizonyítottan csökkentik a betegségek, fertőzések terjedését.

Otthonunk hatékony védelme érdekében mindkét tevékenységet, így a tisztítást és a fertőtlenítést is el kell végeznünk, mivel azok egymást kiegészítő eljárások.

Ahhoz, hogy otthonunktól távol tartsuk a koronavírust, érdemes a felületeket és a vizes helyiségeket, tisztítani és egyben fertőtleníteni is.

Már klórmentes fertőtlenítő termékek is alkalmasak a kórokozók elpusztítására

A rendszeres takarítás nem elég a fertőzések terjedésének megakadályozásához, ezért javasolt olyan termékeket választani, melyek igazoltan fertőtlenítő hatással is bírnak, tehát nem csak tisztításra alkalmasak.

A Sanytol termékei amellett, hogy klórmentesek, ezáltal kevésbé károsak az egészségünkre, igazoltan képesek eltávolítani a felületeken megbúvó kórokozókat, elpusztítják a baktériumok, vírusok és gombák 99,9% százalékát úgy, hogy a tisztított felületeket sem károsítják. Ezen termékek, mint például a Sanytol univerzális fertőtlenítő tisztító spray vagy a fertőtlenítő felülettisztító egyszerre tisztítanak és fertőtlenítenek,

hatékonyak az otthonunkban megbúvó baktériumok, gombák és vírusok ellen, valamint többek között a humán koronavírussal (229E), és az influenza A (H1N1) vírussal szemben is bizonyítottan kifejtik hatásukat.Minden felületen jól alkalmazhatók, nem károsítják az anyagot és foltot sem hagynak, így kedvenc kanapénk miatt sem kell aggódnunk a tisztítás után.

A Sanytol termékei bőrbarát módon lettek megalkotva, bőrgyógyászatilag teszteltek, állati eredetű összetevőket nem tartalmaznak, mindemellett kellemes illatúak és házi kedvenceink szaglását sem károsítják.

Otthonunk tisztán tartásával, a rendszeres tisztítással és fertőtlenítéssel sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük a Covid19 egy esetleges újabb hullámának a veszélyeit, valamint a koronavírus terjedését. Szakmai szervezetek javaslatai alapján elmondható, hogy fontos azoknak a termékeknek a kiválasztása és alkalmazása, melyek a különböző felületekről nemcsak eltüntetik a szennyeződéseket és a kórokozókat, de el is pusztítják azokat. Ezért a fertőtlenítőszerek kiválasztásánál rendkívül fontos, hogy olyan termékeket válasszunk, melyek igazoltan bőrbarátak, valamint hatékony védelmet nyújtanak a betegségek, fertőzések, illetve azok terjedése ellen is. A Sanytol termékei pedig mindezekre megoldást nyújtanak – és még klórmentesek is.

Advertisement
Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.