Mexikó a város szívében? Irány a Tereza!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gasztronómiai kalandok kezdőknek és haladóknak

Az utóbbi években Budapesten egymást érik az újonnan nyíló, távoli nemzetek ízvilágát reprezentáló vendéglátóegységek, melyekbe betérve pillanatok alatt kiszakadhatunk az év végi mókuskerékből, és gondolatban – ha csak röpke pár óra erejéig is – egy pohár margaritával a kézben, élő gitárdallamokat hallgatva tölthetjük rövidre szabott szabadságunkat. Ezúttal Mexikó felé vettük az irányt, és a Nagymező utcai Tereza étteremet vettük közelebbről szemügyre.

Tereza – a mexikói gasztronómia és kultúra fellegvára 2018 tavaszán debütált a Terézvárosban, és elsőként hangulatos kerthelyiségével lopta magát a környékbéliek szívébe. Az étterem népszerűségéről sok mindent elárul, hogy már a kezdetekkor is gyakran 20-25 perces várakozási idővel számolhattak a foglalás nélkül érkezők, változatos eseményeiknek köszönhetően pedig a vendégasztalok között megfordult egyenesen a tengerentúlról érkező folklór néptáncegyüttes is, gyakoriak voltak a vastapssal záródó mariachi koncertek és tematikus gasztronómiai estek. A margaritában gazdag nyári szezont követően futótűzként terjedt a hír, hogy a kerthelység mellett lévő egykori nyomdaépület ikonikus belső tere is mexikói hangulatban éled újjá; a színes falfestmények, a rusztikus asztalok és a buja növényzet Mexikóváros utcáit idézik, minőségi programokból pedig a hidegebb idő beköszöntével sem adnak alább.

Galéria ikon

5

Galéria: Irány a Tereza!

A konyha koncepciója merőben felülírja az idehaza berögzült, mexikói gasztronómiáról kialakult képünket; a tex-mex világától eltávolodva már a nyitáskor egyértelművé vált, hogy a Terezában az autentikus ízeké lesz a főszerep. Tortillájuk kukoricalisztből készül, házi guacamoléjuknak köze sincs a pép állagú, tartósítószerekkel készülő „instant” avokádókrémekhez, és egy idehaza megszokott ízvilágú burritónál sokkal többre számíthatsz. Lehengerlő taco kínálatuk kiváló belépőt biztosít a valódi mexikói konyhaművészetbe; a kukoricatortillán érkező tőkehal fajitas tempúrában, vagy épp a fűszeres sertés tarja grillezett ananásszal szerintünk mindenképp megér egy próbát. Tekintve, hogy az étterem csatlakozott a világhírű „Taco Tuesday” azaz Taco Kedd kezdeményezéshez, kóstolás gyanánt érdemes a hét második napján foglalni hozzájuk, ekkor ugyanis minden tacó 850 Ft-ért kerül az asztalra. Haladóknak az étlapról a tortát javasoljuk, ami nevével ellentétben közel sem desszertet takar. Mexikóban a taco után a második legnépszerűbb street food étel szendvics formában érkezik chilis-paradicsomos marhafartővel, cheddar sajttal és jalapeno remuláddal, ugyanakkor a sercegő serpenyőben tálalt fajitasuk, vagy az étcsokoládéval készült chili con carne sem fog csalódást okozni.

Tematikus gasztronómiai eseményeiken havi rendszerességgel tűzik étlapra egy-egy mexikói tartomány fúziós ízvilágát, ceviche estjeiken pedig a marinált tengeri gyümölcsök viszik a pálmát. Koktéllapjukon dél- és latin amerikai nemzetek karakterei figyelhetők meg, míg a közel 35 tételből álló tequila- és mezcal kínálatuk önmagáért beszél. Utóbbi az aztékok égi italaként aposztrofált, agávéból készülő, füstös mexikói párlat, amely akár kóstoló menüben is kérhető. Változatos programjaikról a facebook oldalukról tájékozódhattok, mi végszóként csupán annyit fűznénk hozzá, hogy „Viva la vida, viva la Tereza!”

reservation@tereza.hu
www.tereza.hu
fb/terezabudapest

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.