Gyermekbalesetek – Isten őrizz!

Olvasási idő kb. 1 perc

A gyermekvárás környéki izgalomban és lelkesedésben hajlamosak vagyunk épp a legfontosabb dolgokról elfeledkezni, figyelmen kívül hagyjuk az olyan kevésbé vidám lehetőségeket, mint egy váratlan betegség vagy baleset. Ilyen mindig csak az ismerős meg a szomszéd gyerekével fordul elő, igaz?

Pedig nem árt felkészülni: rengeteg váratlan eseményen és számos betegségen esik át egy kisgyermek, mire felnő. Természetes reakcióként az újdonsült anyukák a széltől is óvnák gyermeküket, amit a külső szemlélők gyakran csak elnéző mosollyal nyugtáznak.

Ha azonban a legjobbat szeretnénk a babának, vagy a lassacskán felcseperedő kisgyermeknek, akkor közel sem a méregdrága biztonsági felszerelések beszerzése, vagy a legzamatosabb csokoládés tápszer választása a legtöbb, amit tehetünk érte. Inkább gondoljunk a baba és a magunk egészségének megőrzésére, és vegyük számba, hogyan adhatjuk meg a legjobbakat neki akkor is, ha velünk ne adj' Isten, történne valami.

Természetesen lehetetlen mindenre gondolni, de szerencsére nem is kell elmélyednünk a negatív események elemzésében: egy megfelelően megválasztott élet-és balesetbiztosítással könnyedén továbbadhatjuk szakértői kezekbe ezt a feladatot.

Ha pedig azt sem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá, mire kellene gondolnunk, milyen biztosításokat lenne érdemes kötnünk, a legegyszerűbb felkeresni az ING Biztosító öngondolkodásról szóló oldalát, ahol nemcsak a veszélyekről, de a megelőzési lehetőségekről is pontos képet kapunk.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.