Valahol Európában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Némettanár vagyok, emellett gyakran fordítok és tolmácsolok is. Van egy öreg kis Fiatom, egész jól működik, bár viszonylag keveset vezetek. Múlt nyáron azonban úgy adódott, hogy ki kellett mennem Ausztriába, Semmeringbe tolmácsolni. Az időbeosztás és a macerás vonatátszállás gondolatától megriadva úgy határoztam, hogy márpedig én megkockáztatom a kocsikázást.

Vettem egy nagy levegőt és elindultam. Fel voltam szerelkezve hagyományos térképekkel (a GPS-től még idegenkedtem, hozzám ne beszéljen valami gép folyamatosan) és a biztonság kedvéért kaptam egy okostelefont is a főnökömtől, meg egy Ausztriába érvényes SIM kártyát, hogyha bármi segítség kellene, ne kerüljön egy vagyonba a kommunikáció. Persze reménykedtem benne, hogy semmi ilyesmire nem lesz szükségem. Semmeringet biztosan sok honfitársunk ismeri és csak egészen keveseknek okoz gondot odaérni. Kivételek azért mindig vannak...

Magyarországon semmi gond nem volt, határ már nincs is, hurrá, gyerünk tovább! Aztán egyszer csak úgy éreztem, mintha nem közelednék az úti célomhoz. Viszont a tolmácsolás időpontja adott volt... még jó, hogy jócskán rászámoltam az időt. Kezdtem aggódni, egyre jobban elbizonytalanodtam, a térképet pedig bárhogy forgattam, nem segített. Mielőtt úrrá lett volna rajtam a pánik, felhívtam a főnököm. Felvázoltam a helyzetet, már amennyire tudtam az idegességtől. Végül kiderítettük (így közösen), hogy valószínűleg rossz helyen tértem le az útról. „Csak” néhány száz méteren múlott...

Ezután az egész úgy nézett ki, hogy a főnököm Magyarországon ült az irodában a Google Maps mellett és diktálta nekem, hogy merre menjek, merre ne... én pedig vezettem, a kihangosított telefonból jövő utasításokat követve. Nem is érzékeltem, hogy telik az idő, csak az számított, hogy időben célba érjek. Persze a főnököm pontosan tudta: több mint fél órába került visszatalálnom a helyes útra! De a helyi SIM kártya és internet segítségével, Skype-on keresztül nem került plusz pénzbe ez a kis malőr. Valóban kifizetődött a bölcs előrelátás.

Végül kissé feszülten, de időben megérkeztem a helyszínre, sikeresen zárva a nem kis izgalommal kezdődő napot.

Mai kérdésünk: Mennyit kellene fizetni egy ilyen félórás beszélgetésért, ha nincs No Roaming SIM kártyánk, és nem Skype-on, hanem mobiltelefonon keresztül beszélünk (kedvezmény nélkül) a kék propeller logós mobilhálózat segítségével?

Mai nyereményünk: MiFi + SIM-kártya korlátlan adatforgalommal 10 napra Horvátországba 17000 Ft helyett 12000 Ft-ért.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.