Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Milyen verseket olvassunk húsvétkor, ha nem kifejezetten locsolóversekre vágyunk? Lássuk Ady, Pilinszky vagy Dsida Jenő témába vágó verseit!
A húsvét a keresztény kultúrkör egyik legnagyobb ünnepe. A természet megújulása, a tavasz kezdete egybeesik Jézus Krisztus halálának és feltámadásának ünnepével. Lássuk, mit írtak nagy költőink a húsvétról, hogyan ragadták meg ezt a kettősséget.
Ady A szép Húsvétról és A fekete Húsvétról is írt verset. Ez utóbbi 1914 tavaszán született, tehát még az első világháború traumája előtt, de Ady betegsége és a magyarországi helyzet reménytelensége erősen érezhető a versben:
„Beteg szivem most be tele-nagy,
Milyen jó volna máskor élni,
Máskor s tán máshol:
Láz, virágzás, gyönyörű Húsvét,
Jaj, itt nálunk be fekete vagy.”
A feltámadás öröme helyett csalódottság, szomorúság érződik amiatt, hogy „rongy, züllöttség, bomlás és boru” jellemzi az országot. „Mikor halt meg itt a büszkeség/ S volt jó itt élni nagy szivekkel, Tele szivekkel?” – kérdezi a költő, akinél megjelenik az elvágyódás és az események kontrollálhatatlansága miatti depresszió is. „Csoda, hogy még vannak néhányan,/ Szegény néhányan,/ Kiknek kell még ilyen országban/ Szabadságért a harc-háború” – állapítja meg keserűen.
Babits Mihály két évvel később, 1916-ban írta meg Húsvét előtt című költeményét, amikor Magyarország már jócskán belesodródott az első világháborúba. Babits verse a háborúellenes költemények egyik legszebb és talán legismertebb darabja, egyben a zsarnokság, az elnyomás, az emberi megaláztatás, a gyűlölködés elleni szenvedélyes felszólalás alapműve. A költő a Zeneakadémián megrendezett március 26-i Nyugat-matinén olvasta fel a verset, a közönség pedig hatalmas ovációval fogadta az azóta is sokszor idézett sorokat:
„béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.”
Dsida Jenőt, e korán elhunyt, halk szavú költőnket is megihlette a húsvéti ünnepkör, több versének is kiindulópontjaként szolgált. Így például a Húsvéti ének az üres sziklasír mellett című hosszú költeményének, vagy a Nagycsütörtök című versnek, amely 1933-ban született. A szöveg egy lekésett vasúti csatlakozás után a váróteremben megélt nagycsütörtököt helyez a középpontba, a várakozás magányát, a törődött test és nehéz lélek fájdalmát, amelyet nem enyhít senki és semmi, és amely rokonítható Jézus virrasztásával az Olajfák hegyén:
„Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.”
Pilinszky János írt talán a legmegrendítőbben a feltámadásról Harmadnapon című versében, amely az azonos címmel megjelent kötet címadó költeménye is. A költőt a második világháborúban elvitték katonának; a világháború végét pedig a ravensbrücki haláltábor szomszédságában élte meg. A táborból kiszabaduló csontsovány foglyok látványa, az emberi pusztítás okozta károk és a harangzúgás, amely a feltámadás örömét hirdette, a költeményben így jelenik meg:
„És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.”
Végül Vas István Húsvéti ének a testről című költeményét említenénk, amely az ölés és ölelés Freud (és József Attila) által is emlegetett kettősségét, az ébredő természet és a test halandóságának ellentétét állítja a középpontba. A versből felsejlik egy szeretett nő halála, amely éles ellentétben áll a természet megújulásával, a virágok illatát messzire vivő tavaszi széllel:
„Tavasszal vad szelek vizet árasztanak,
Vadak, madarak most társat választanak,
Körül égen-földön gyürkőzik az élet,
Tavaszi fűszer száll, vérszaga a szélnek,
Véré, mely élvezni, nemzeni türemlik,
Gyönyörű véré, mely szelíden kiömlik,
Erő ágaskodik, ölelve meg ölve,
Férfiak hullanak, ki sírba, ki ölbe,
Részeg ködben úszik minden, ami közel,
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.”
