Nem tudsz mit kezdeni a sok csokinyúllal? Ez az egyszerű és isteni desszert fog megmenteni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Húsvétkor a gyerekek imádják összegyűjteni a kertben vagy jobb híján a lakásban szétszórt édességeket, amiből következik, hogy az ünnepek után a legtöbben egy nagy halom csokinyúllal éljük mindennapjainkat. Ha szeretnél új életet lehelni a nagyon látványos, de nem mindig a legfinomabb édességekbe, dobd össze belőlük ezt a brownie-t, amiről garantáljuk, hogy az egyik legfinomabb lesz, amit eddig ettél.

Tálalhatod egy-egy kanál fagyival, forró, rumos, erdei gyümölcsös raguval, de házilag felvert tejszínhabbal is, amit narancshéjjal és mandulalikőrrel ízesítettél. Arra mindenképpen figyelj, hogy a kávét és a sót semmiképpen ne hagyd ki belőle, mert ezek adják gazdag ízét, és csakis jéghidegen szeleteld, mert akkor a legfinomabb.

Remek sütialaprecept az alábbi, úgyhogy ha ezt a változatot megunod, készítheted meggyel, túrókrémmel és manduladarabokkal is. 

Brownie-hozzávalók:

250 g vaj

200 g csoki(nyúl)

360 g kristálycukor

90 g kakaópor

1 ristretto

65 g liszt

1 csapott teáskanál só

1 tk. sütőpor

4 tojás

Ha gyerekeknek készíted, koffeinmentes kávéval dobd össze
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Így dobd össze a legfinomabb brownie-t!

A süti elkészítése tényleg nagyon egyszerű, csak az alapanyagok minőségére érdemes odafigyelned, és a vajjal sem szabad spórolnod. Lényegében egy kevert tésztáról van szó, amit sem dagasztani, sem keleszteni nem kell, csak a megfelelő ideig sütni. 

Előbb melegítsd elő a sütőt 180 fokra, öntsd egy tálba a kristálycukrot, szitáld hozzá a lisztet, sütőport és a kakaóport, majd gőzfürdő fölött, folyamatosan keverve olvaszd meg a vajat és a nyulakat. 

Vedd le a csokit a gőzről, és keverd hozzá a száraz alapanyagokat, és ezzel már a munka felén túl is vagy. Add hozzá a tojásokat egyenként, és keverd el őket teljesen a csokis masszában. 

Sütőpapírral bélelj ki egy tűzálló tálat, és öntsd bele a csokis masszát (vagy használj szilikontepsit). 

Nem kell sokáig sütni, mert akkor nem isteni ragadós, hanem száraz lesz, ráadásul a csoki könnyen megég. Ha magasabb, akkor fél óra elég neki, ha nagyobb tepsibe tetted, akkor 20 perc alatt is elkészülhet 170 fokon. Azonnal vedd ki a tepsiből, hogy ne süljön tovább az alja, majd hűvös helyen pihentesd legalább egy órán át.

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.