Asztro: Tudd meg, milyen meló való neked

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Attól, hogy Halak vagy, még nem biztos, hogy orvos leszel, és egy Ikrekből sem lesz mindig riporter. A napjegyed önmagában nem sorsdöntő, de azért a pályaválasztási tanácsadó mellett sokat segíthet.

Születési horoszkópunk összképe megadja, mihez van tehetségünk, milyen területen és milyen módon tudunk érvényesülni. A hangsúly itt is az összképen van, mivel önmagában az kevés, hogy „én Szűz jegyű vagyok, és akkor nekem biztosan a könyvelés való”, vagy „én Halak jegyű vagyok, ezért az egészségügyben kell dolgozzak”. Ez nem ennyire feketén-fehéren működik, mint ahogyan szerencsére az asztrológia sem. De azért napjegyünk valamennyire megmutatja alaphangoltságunkat, például a tüzes jegyűek sokszor önmaguk főnökévé szeretnek válni, és vállalkozók lesznek, a föld jegyűeknek pedig jó érzékük van a pénzügyi dolgokhoz, és mindenhez, ami materializálható.

Kos vezető + Halak beosztott=Ideális munkahely

Tény, hogy a legjobb alkalmazkodóképességgel és rugalmassággal az ún. változó jegyek (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) rendelkeznek, természetüknél fogva. Az Ikreknek szabadság kell, és hogy beszélhessen, míg egy Szűz köti az üzleteket és hozza a számokat. Egy Nyilastól se várjuk azt, hogy íróasztal mögött ülve váltsa meg a világot, ő inkább utazgat, oktat és tanít, vagy éppen szerepel valahol, míg a Halak ott terem, ahol segítség kell. Munkájukat egy jó vezető mellett csinálva kimagasló teljesítménnyel, eredményekkel hálálják meg.

A szilárd jegyekben (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) az anyagi biztonság és állandóság, stabilitásra való törekvés a meghatározó. Ők azok, akik kevésbé ugrálgatnak egyik munkahelyről a másikra.

A kardinális jegyekben születettek (Kos, Rák, Mérleg, Bak) önérvényesítő törekvései erőteljesebbek, mint bárki másnak.  De hiába az ambíció, az önérvényesítés, az akarat, ha nincsenek meg hozzá személyiségünk további részei és eszközei, amikkel ezt kifejezésre tudnánk juttatni a külvilág számára. Itt jön képbe az aszcendensünk jegye.

Az aszcendens boríthatja a papírformát

Hogy milyen a fellépésünk és a megnyilvánulásunk, mi az, amit magunkból közvetíteni tudunk céljaink elérése érdekében, azt az ascendens jegyünk árulja el, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.  Aszcendens jegyünkön keresztül akarjuk láttatni magunkat. Pl. egy állásinterjún ezt adjuk el magunkról, sikeresen vagy sikertelenül.

Az aszcendens jegye éppen ezért boríthatja meg azokat az alapelveket, miszerint egy Kos vagy egy Oroszlán vezetőnek született. Lehet, de nem feltétlen kell ennek a vezetői szerepnek láthatóvá válnia. Ugyanakkor ha valakinek az aszcendense a kardinális jegyek valamelyikébe esik (Kos, Rák, Mérleg, Bak), akkor nagyon erős érvényesülési vágy hajtja, és előbb utóbb valamilyen vezetői székben találja magát, akár akarja, akár nem. Ha eközben a napjegye Ikrek, Szűz, Nyilas vagy Halak jegyű, akkor vezetővé válásával fel kell vállalnia személyisége minden oldalát, még azt is, amitől annyira fél. Magas vezetői beosztásban dolgozóknál azért gyakori, hogy mind a napjegyük, mind az aszcendens jegyük kardinális jegyben van.

A Merkúr is bejátszik

Érdemes még megvizsgálni a Merkúr helyzetét, ami nagyobb rálátást ad arra, hogyan gondolkodunk egyáltalán a munkáról, hogyan teremtünk kapcsolatot munkánk során. Például egy Skorpióban álló Merkúr magáról nem sokat árul el, azonban nagyon ügyesen ki tud szedni másokból hasznos információkat úgy, hogy azt a másik észre sem veszi. Ha például Merkúrunk az Ikrekben vagy a Mérlegben áll, fesztelenül és könnyedén teremtünk kapcsolatot.  Természetesen mindez kevés információ, hogy teljes képet alakítsunk ki valakiről, ez alapján semmiképpen se általánosítsunk! Ha valóban szeretnénk mélyebben belelátni életünk ezen területébe, keressünk fel egy asztrológust!

Napjegyek és a munka: csak általánosságban

KOS

Az aprólékosság és részletmunka nem az ő világuk. Azokat a munkákat kedvelik, amiknek hamar van látszata. Legerősebb életcéljuk, hogy előrébb jussanak, az új területek meghódítása a nekik való feladat. Nem torpannak meg a kihívásoktól. Szeretnek hősök lenni vagy hőssé válni, bármit is csinálnak.

BIKA

Fontos számukra a pénz, így nekik való bármilyen pénzügyekkel kapcsolatos munka, illetve minden olyan munka, ami kitartást igényel. Általában kellemes a hangjuk, ezért a telefonos ügyfélszolgálat is előnyös lehet. Sokan választanak művészi pályát, általában jó a kézügyességük, szépérzékük, kézművesség, varrás, építészet, grafikus szakmák ajánlottak.

IKREK

Ahol emberekkel kell beszélgetni, kapcsolatot teremteni, nekik ajánlott. Jó kereskedők is, illetve riporterek, fordítók, tolmácsok, újságírók, színészek. Szeretnek jönni-menni, és új ötleteket kitalálni. A megvalósítás már nem az ő erősségük.

RÁK

Bármit is csinálnak, kell, hogy élvezzék, rajonghassanak érte és érzelmileg azonosulni tudjanak vele. Hatalmas szenvedéllyel képesek belevetni magukat a munkába. Ha nincs ínyükre, amivel foglalkoznak, távolságtartóak és hisztisek lesznek. Jó érzékük van emberekkel foglalkozni. Rá tudnak érezni az emberek vágyaira, ezért segítő hozzáállásukkal bárkit képesek magukkal ragadni. Jó pedagógusok, óvónők, pszichológusok.

OROSZLÁN

Erős az érvényesülési vágyuk, ezért szerencsés, ha olyan szakmát választanak, ahol vezetőként is elismerik őket. Hatalmas kreativitásuk és színészi képességeik miatt olyan területen érdemes dolgozniuk, ahol közszereplő lehetnek, előadásokat tarthatnak, megmutathatják magukat. Belőlük lesznek a csúcsvezetők és híres előadóművészek, persze csak ha tehetségesek.

SZŰZ

Merkúri jegy révén, hasonlóan az Ikrekhez, jó a fogalmazó és kifejező készségük. Írók, költők, riporterek és színészek. Jó üzletemberek. Precizitásuk miatt jó könyvelők, és a rendezvények megszervezését is érdemes rájuk bízni. Hamar átlátják a folyamatokat, jó elemzők és ellenőrök, mivel a hibák kiszúrásához kifejezett érzékük van.

MÉRLEG

Diplomaták, jogászok és művészek, táncosok. Fontos a társasági és kulturális élet és a nyüzsgés is életükben. Ügyesen és előnyösen képesek kapcsolatokat kialakítani, amelyek révén komoly előrelépésekre számíthatnak. A komoly és gyors döntéseket igénylő pozíciókban feszengenek, és megpróbálnak világbékét teremteni, hogy senkit se bántsanak meg.

SKORPIÓ

Szeretnek a háttérben maradni. Jó kutatók és orvosok, sebészek, gyógyítók. Mivel az emberek veséjébe képesek látni, és ráéreznek a hamisságokra, jó nyomozók, ügyvédek és pszichológusok lehetnek.

NYILAS

Idegen kultúrák és az utazások vonzzák őket. A szellemi kihívásokat szeretik, filozófusok és jó prédikátorok, szeretik hangoztatni véleményüket, eszméiket. A tanácsadói és tanítói pályán kifejezetten jók. A többi tüzes jegyhez hasonlóan az önmegvalósítás nagyon fontos számukra. A színészet, tréneri és más előadói képességeket igénylő szakmák közel állnak hozzájuk.

BAK

Nagyon kitartóak és karrieristák. Maximalisták, hatalmas elvárásokkal. Fontos számukra, hogy valakik legyenek, és megbecsüljék őket, hasznosnak érezzék magukat. Általában vezetői babérokra törekszenek. Strukturáltságuk, következetességük és megbízhatóságuk miatt hamar kiemelkednek a többiek közül. Kevésbé rugalmasak, ezért olyan területen érdemes elhelyezkedniük, amely kevés kreativitást igényel, ellenben kemény munkával kiszámítható a jövő, és a siker. Jók a tervezésben, informatikában.

VÍZÖNTŐ

Újítók és jó vállalkozók. A divat, a ruhatervezés, kreatív feladatok elvégzése általában nem okoz nekik gondot. Jó marketingesek és feltalálók, új ötletek kitalálói. Erősségük a szellemi tudás, amit kamatoztathatnak bármilyen tanítói vagy tanácsadói pályán. Karitatív és humánus beállítottságuknak köszönhetően a társadalmi felelősségvállalás is fontos számukra.

HALAK

Ha tehetnék, megmentenének mindenkit. Nekik ajánlott a gyógyítói, segítői munka, például betegápolás. Halalmas beleérző képességük miatt a a zenei, művészi (pl. festészet, fotózás) és a színészi pálya is kedvező nekik.

Németvölgyi-Nagy Renáta
Németvölgyi-Nagy Renáta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.