Zabolázatlan, kreatív jupiteri alkatok, figyelem!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eljött a ti időtök, fogadjátok hálásan Jupiter ajándékát, lubickoljatok, utazzatok, épüljetek, szépüljetek! Mi történt? Csak annyi, hogy Jupiter a Halakba lépett.

Mint az éves asztrológiai körképben is említettük, 2010. január 17-én a Halakba lépett a Jupiter. A naprendszer jóságos óriása 2010. június 6-ig lubickol ebben a jegyben, majd rövid kirándulást tesz a tüzes Kosba. 2010. szeptember 8-án azonban újra visszacsobban, és immár marad is, 2011. január 22-ig.

A nagylelkűségéről híres bolygó az asztrológia hagyományai szerint is otthon érzi magát a Halakban. Akárcsak egy messze földről érkezett nagybácsi, ezúttal is ajándékokkal megrakodva tér haza és mi tagadás, e megpróbáltatásoktól terhes esztendőben el is kell segítsége. Miközben azonban hálásan fogadjuk adományait, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg a kissé vaskos népi bölcsességről, miszerint amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Az istenek legbőkezűbbikének ugyanis gyarlóságai is ugyanolyan mérhetetlenek, mint erényei, ezért ha nem vagyunk képesek ellenállni túlkapásainak, nemhogy a kínálkozó lehetőségeket nem leszünk képesek kihasználni, hanem a ciklus végére még azt is elveszíthetjük, amivel eredetileg rendelkeztünk.

Tágul a horizont, szellemi és anyagi gyarapodás várható

A hagyományos asztrológia Fortuna Maior-ként, azaz a Nagy Szerencse őselveként tiszteli a Jupitert. És valóban, még egy problémás horoszkóp esetében is a képlet tulajdonosa úgy találja, hogy a dolgok sokkal olajozottabban működnek a jupiteri hatások alatt álló életterületeken (tehát abban a házban, ahol tartózkodik, amelyeket más bolygókkal alkotott fényszögei összekötnek, illetve amelyek felett éppen áthalad).

Ezekben a témákban nem csupán örömét leli, hanem horizontja tágítására is késztetést érez, akár anyagi, akár szellemi értelemben gyarapszik, fejlődik, széles körű rálátása van az adott életterületen zajló folyamatokra. Mivel a Jupiter a hit, bizalom, önbizalom jelölője is, maga is ösztönösen bízik a gondviselésben, szenvedélyesen kutatja a dolgok értelmét - hiszen rájuk találva még a legnagyobb nehézségeket is készségesen elviseli. Ugyanilyen erős késztetést érez ezeknek az életterületeknek a fejlesztésére, ennek érdekében pedig, konkrét vagy átvitt értelemben nagy utazásokra is vállalkozik.

A jogérzék, morál, magasabb igazságok princípiumaként a Jupiter a képlet tulajdonosának világnézeteiről, etikai érzékéről – vagy éppenséggel ennek hiányáról is felvilágosítást ad, akárcsak más vallások, kultúrák felé való nyitottságáról, szintetizáló képességéről, életbölcsességéről, felsőbb fokú tanulmányok, nagyobb utazások lehetőségéről, optimista beállítottságról, humorérzékről, életörömről.

A fizikai égitesthez hasonlóan, amely nem csupán hatalmas, hanem a körülötte keringő több mint 60 holddal valóságos kis rendszer a Naprendszeren belül, a jupiteri alkatok is öntörvényűek, kreatív energiáik majdnem olyan bőségesen áradnak, mint a Napé. Magától értetődő, hogy az ilyen intenzitású folyamatokat nehéz mederben tartani, ezért a túlzások, féktelenség szintén részei az őselv természetének.

Olümposzi túlkapások

A jupiteri túlzások nemcsak az görög-római istenek világában, de az emberek világában sem működnek másként: ha például a terjeszkedés nem tud szellemi szinten megvalósulni, zabálásrohamokat, ennek megfelelően pedig túlsúlyt eredményezhet, de a mértéktelenség más formában is destruktívvá válhat (ivás, költekezés, mindenféle típusú pazarlás, kicsapongás, tartalékok elköltése, stb.) Az arrogancia, túlzásba vitt öntörvényűség szintén problémákat okozhat (utóbbi akár testi szinten is, sejtburjánzás, különböző, legtöbbször jóindulatú daganatos betegségek formájában is), akárcsak a fanatizmus, dogmatikus vakhit, álszentség, jogi túlkapások.

A mundán asztrológiában a Jupiter a joggal, törvényalkotással, jogi egyetemekkel – és általában a felsőoktatással, az igazságszolgáltatás intézményeivel áll kapcsolatban, egyszersmind, a világnézet, vallás jelölőjeként egyházakkal, egyházi méltóságokkal, a világi életben is fontos, főleg külsőségekre, reprezentációra szorítkozó vallásos ceremóniákkal, tisztségekkel. Külfölddel, nagy utazásokkal, tengeren túli országokkal való analógiái miatt az idegenforgalommal, turizmussal is kapcsolatba hozható, akárcsak a szórakozást, kikapcsolódást szolgáló intézményekkel.

Bízz a megérzéseidben!

Szerencsére a Halak vizes jegyében ismét sikerül visszatalálnunk a szív igazságaihoz. Jó esetben anélkül kászálódhatunk le az intellektus elefántcsont tornyából, hogy ítélőképességünknek is búcsút kellene mondanunk.  Bár a kozmikus kölcsönhatás február 5 – 8 között lesz igazán erőteljes, hatóköre pedig kb. február közepéig érvényesül, már most érdemes teljes erőbedobással arra törekednünk, hogy kihasználjuk az általa bevonzott lehetőségeket. Az év közben adódó szélsőségek ugyanis könnyen kibillenthetnek lelki egyensúlyunkból. Amíg a Jupiter a Halakban vándorol, leginkább azzal édesgethetjük magunkhoz Fortunát, ha megbízunk megérzéseinkben, szabadjára engedjük képzeletünket és együttérzésel viseltetünk minden érző lény iránt, saját magunkat is beleértve. Valamilyen művészeti irányzat gyakorlása, elsősorban a zene vagy a festés, akár hobbiként is – megnyitja intuitív csatornáinkat, akárcsak az ima, meditáció, önkéntes áldozathozatal, segítség a rászorulókon, valamilyen áldozathozatal, empátiás készség, befelé fordulás, társasági, világi ambíciók felülvizsgálata és/ vagy felfüggesztése valamilyen mások szolgálata érdekében.


Mit ígér 2010? - Asztrológiai előrejelzés, január

Ha már elszámoltál 2009 történéseivel, pont került a pont helyére, akkor jöhet az új, változást ígérő év – januárban legjobb lesz felkészülni, egészséges szokásokat kialakítani és meditálni, mert igazán húzós nyarunk jön, drámai fordulatokkal.

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.