Gasztroforradalmat hirdetett Jamie Oliver

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legújabb itthon megjelent könyvében, a Jamie Főzőiskolájában a vagány angol szakács mozgalmat indít: meg akarja tanítani az angolokat olcsón és egészségesen étkezni. Nálunk ebből nem lesz forradalom, de néhány klassz recepttel gazdagabbak lehetünk.

Nehéz eldönteni, mulatságos vagy elkeserítő az, hogy mi számít elérhető házikosztnak Jamie Oliver szerint, illetve Magyarországon mi számít annak. Legújabb könyvében, a Jamie Főzőiskolájában az angol szakács mozgalmat indít: meg akarja tanítani az angolokat olcsón és egészségesen étkezni, illetve otthon főzni. Elmondása szerint jó oka van rá, ugyanis Európában az angolok fogyasztják a készen kapható ételek 50%-át. Nem mozognak, ártalmas vacakokat esznek, aminek eredményeképp már megszületett az az generáció, akik rövidebb ideig élnek majd, mint szüleik. A könyv olvasóival ezért fogadalmat irat alá a szerző: minden fejezetből egy receptet meg kell tanulni, és legalább két embernek tovább kell adni a tudást.

Az angoloknál divatba jött a készétel

Szeretném azt gondolni, hogy nálunk nincs ekkora a gáz. Persze mi sem mozgunk, és mi is sok zsírt eszünk, de legalább nem jött annyira divatba a készétel, mint az angoloknál, mert nálunk az anyukák igenis főznek. Más kérdés, hogy milyen alapanyagokból. Ezen a téren elkelne itt is egy forradalom. Újrafogalmazom tehát: nálunk nem a készételekkel van a baj. Egészen mások a problémák az étkezéssel kapcsolatban - sokkal inkább a hozzáférhető alapanyagokról, az anyagi lehetőségekről kellene beszélnünk.

Épp ezért kacagtam fel hangosan, amikor a Kavarva pirított garnéla recept bevezetőjében Jamie Oliver azt írja,  ez egy olyan étel, amihez bármelyik szupermarket polcáról össze lehet kapkodni a hozzávalókat. Szívesen megnézném azt a kapkodást ötfűszer keverék, friss garnéla, koriander és földimogyoró-olaj után a sarki közértben.

Ez persze nem von le semmit a könyv erényeiből: nagyon jó alapokat ad az otthoni főzéshez, sőt, a magyar átlagnak kifejezetten egzotikus eszköztárat ad a kezébe. Jamie Olivertől megszokott, könnyedséggel elővezetett receptek tényleg azt a benyomást keltik, hogy egy báránysültet bárki képes pillanatok összedobni. A recept pontos betartása eseten, ez igaz is. Oliver végig fogja az olvasó kezét. A könyvben sok alaptechnikával ismerkedhetünk meg, és a könnyű receptek elkészítése során ezeket gyakorolhatjuk és el is sajátíthatjuk. A sok fázisfotó és pontos leírás is a segítségünkre lehet.

Nem, eperlevél nem szerepel köztük

Levesszerető nemzetünk izgalmas recepteket találhat a könyvben, és a fejleszthető saláták is bizonyosan sokunk fantáziáját beindítja. Csodálatra méltó Jamie Oliver törekvése, hogy szerethetővé és izgalmassá tegye az otthoni főzést. Számos recepthez további variációs lehetőségeket, inspiráló ötleteket ad. Külön oldalon foglalkozik a levesbetétekkel - nem, eperlevél nem szerepel köztük.

Mindezek ellenére nem ez lesz az a könyv, ami forradalmasítja Magyarországon az étkezési szokásokat, egészen egyszerűen azért, mert az alapanyagok nagy része beszerezhetetlen, vagy csak sok utánajárással, és drágán érhető el. A bélszín, a bárány és a tengeri halak nem részei az itthoni átlagos családi étrendnek, de még ha ez a könyv meg is hozná hozzá a kedvünket, nem feltétlenül fogjuk tudni megengedni magunknak. Az ételek nagy része ismeretlenül hangzik, ki tudja, hogy mi az a bhaji, az aloo gogni, a chow mein vagy a kedgeree? Aki tudja, az van annyira gasztrosznob, hogy nem Jamie Oliver alapkönyvéből főz, aki pedig nem tudja, az jó eséllyel megijed. A könyv Magyarországon tehát azoknak a kissé bizonytalan kezdő szakácsoknak szól, akik nagyon szeretnének főzni, és nyitottak a nemzetközi konyhairányzatokra. És ott vannak persze a Jamie Oliver rajongók, akik biztosan megveszik majd ezt a retro dizájnnal megáldott kötetet is.


Jamie Oliver: Jamie főzőiskolája

Park kiadó

2010

359 oldal

6500 Ft

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Lila Füge
Lila Füge
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.