Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Talán a legismertebb a hagyományos szalagos farsangi fánk, amit a legtöbb családban csak ebben az időszakban készítenek, mivel meglehetősen nehéz étel. Ilyenkor háziasszonyok ezrei küzdenek évről évre, hogy a tökéletességet jelképező szalag a sütemény oldalára kerüljön. A családi fánk-recept anyáról lányára száll, féltett kincsként őrízzük ma is, amikor már számtalan változat kering a világhálón. Az igazán jó recept mellett néhány fontos szabályt is be kell tartani, ha tökéletes szalagos fánkot szeretnénk tálalni:
- Fontos, hogy az olaj meleg legyen, de ne legyen forró, mert akkor a tészta gyorsan barnul, kívülről megég, a közepe nyers marad.
- Egyszerre csak annyi tésztát tegyünk az olajba, hogy kényelmesen elférjenek, hiszen sütés közben is dagadni fognak.
- A tésztát lyukas felével lefelé tegyük az olajba. Ez nagyon fontos, hiszen a felső része könnyebb a tésztának, így ez úszik majd az olajban, míg a sűrűbb alsó rész tovább tud kelni.
- Azonnal takarjuk le egy fedővel a sülő fánkokat, és csupán másfél percig hagyjuk sülni. Eztuán a fedőt tegyük félre, a fánkokat fordítsuk meg, és most fedő nélkül süssük ismét másfél percig
Régen a farsangi időszak a párkeresés ideje is volt. A lányok a kiszemelt fiúnak fánkot kínáltak, a fiúk a nekik tetsző lányt farsangi fánkhoz hasonlították. (Ez most valószínűleg nem számítana hízelgő bóknak.) Ha a fiú és a lány kettétört egy fánkot, biztosra lehetett venni, hogy a menyegző hamarosan elkövetkezik. A fánk oldalán körbefutó szalag a karikagyűrűt jelképezte.
Európa szinte minden nemzetének megvan a saját fánkja. A tésztájukban nagyon kevés az eltérés, formázásuk, sütési módjuk miatt különböznek.
Több legenda is létezik a fánk európai elterjedéséről. Az egyik szerint Bécs városából származik ez a nagyszerű édesség. Amikor a város híres pékmestere Krapfen elhalálozott, feleségére, Cilire hagyta az üzletet. Szegény asszony nehezen tudott megfelelni az elvárásoknak, rendre késett a reggeli cipók kisütésével. A dühös vásárlók szidalmazták az asszonyt, aki mérgében felkapott egy marék tésztát és közéjük hajította, de az célt tévesztett, a tészta a forró zsírban landolt, ahonnan hamarosan fantasztikus illatok terjengtek. A vásárlók elnevezték Cili golyónak, később Krapfennek. Farsang idején az asszony befőttel töltötte meg a tésztát, úgy sütötte. Ez lehet a Berliner eredete.
A németek saját találmányuknak tekintik a fánkot, és természetesen az ő verziójukhoz is fűződik egy legenda. Egy berlini péklegény katonai szolgálatra jelentkezett Nagy Frigyes seregébe, de alkalmatlannak találták. Végül megengedték neki, hogy a konyhán szolgáljon. Hálából kitalált egy bő zsírban kisütött tésztát, ami az ágyúgolyóhoz hasonlított. A Berliner annyiban különbözik a mi farsangi fánkunktól, hogy mindig töltve van. Régiónként más-más töltelékkel készítik, általában valamilyen lekvárral, de a modern kor gasztronómiája kitalálta a csokoládés, marcipános, vagy akár likőrkrémes változatot is. Ehhez a fánkhoz a tésztát kicsit vékonyabbra nyújtják, korongokat szaggatnak ki belőle. Egy korongra tesznek a töltelékből, egy másikkal befedik, hagyják összekelni, majd kisütik. Porcukorral szórják meg, illetve cukor- vagy csokoládémázzal vonják be. A berliner szilveszterkor is kedvelt sütemény.
A franciák fánkja a Beignets eredetéhez is természetesen tartozik egy történet: Marie Antoinette francia királyné karnevál idején megszökött a palotából, és elvegyült az utcán hömpölygő tömegben. Megéhezett, és egy mézeskalács árustól vásárolt egy fánkot. Annyira ízlett neki, hogy a kísérőjével felvásároltatta az egészet, a palota cukrászának pedig megparancsolta, hogy készítse el neki. A cukrász nem boldogult vele, így magához kérette a mézeskalácsost aki némi alkudozás után elárulta a receptet. A franciák vanília öntettel tálalják a saját fánkjukat.
Rómában Szent József napját ünneplik fánksütéssel. Ott „fritella" a neve, üresen és leves után eszik. Ha a desszert előtt krémmel töltve tálalják fel, ekkor már „bigné" a neve. A római családokban oly népszerű, hogy ebédre egyszerre mindkettőt fogyasztják.
A velencei karnevál is elképzelhetetlen a fánk nélkül, melynek tésztáját grappába áztatott mazsolával dúsítják, majd kanállal szaggatják a bő olajba.
Híres a cseh fánk, a talkedli is. Ennek tésztája hígabb, galuska sűrűségű, amit kanállal szaggatnak a speciális sütőformába.
Nem csak a farsangi időszakban fogyasztanak fánkot. A holland fánk, az oliebollen hagyományosan szilveszterkor kerül az asztalra. A bő zsírban kisütött tészta remek alap az italozáshoz.
Az égetett tésztából készült fánkok szintén nem kapcsolódnak a farsangi hagyományokhoz, de mindenképpen említést érdemelnek. Szinte mind ugyanabból a tésztából készül. Az Osztrák-Magyar Monarchia jellegzetes édessége az Eclaire fánk, amit másként formázva, más töltelékkel képviselő fánknak szokás nevezni. Az olasz profiterole, szintén ebből a tésztából, mini fánk, amit csoki szósszal öntenek le. Ha ezeket a kis fánkocskákat karamellel összeragasztva tálalják máris a franciák büszkeségét, a croquembouche-t kapják.
Ugyanebből a tésztából készül, de bő, forró olajban sül a spanyol churros, amit egész évben fogyasztanak. Szinte mindenhol kapható, papírzacskókban árulják az utcán, a piacokon, az iskolák előtt, stb.. Szilveszter hajnalán szinte kötelező enni, akkor sűrű csokoládéba mártogatják, máskor porcukorral megszórva tálalják. Nekünk is megvan a magunk churros-a, tolófánk a neve. Kevésbé ismert, de mindenképpen érdemes kipróbálni. A másik ismert fánkunk a gyúrt tésztából készült csörögefánk vagy herőce, ami gyakran a szalagos fánk kísérője a mulatságokon. Ugyanebből a tésztából készül a rózsafánk.
