Ripsz-ropsz karácsonyi menü - mangócsatni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csatni készülhet szinte mindenféle gyümölcsből és azok keverékeiből. Olyan mint egy erősen fűszerezett, pikáns lekvár, amit leginkább húsok mellé szokás kínálni. Mivel koncentrált, erős íze van, elég belőle 1-2 kanálnyi tányéronként. Ha ajándékba adod, ugyanúgy bánj vele mintha lekvárt főznél (dunsztolni kell), de kisebb üvegekbe töltsd.

Alma-mangó-vörösáfonya csatni

• 1 nagy fej lilahagyma
• 75 dkg mangó
• 50 dkg alma
• 15 dkg aszalt vörösáfonya
• 15 dkg cukor
• 1 dl almaecet
• ½ tk fahéj
• ¼ tk őrölt szegfűszeg
• ¼ tk őrölt gyömbér
• ½ vörös csili
• 1 ek olaj

Az almát és a mangót hámozd meg, a magházat és a magokat távolítsd el, a hagymát pucold meg és mindet kockázd fel – nem kell túl apróra. Kevés olajon a hagymát párold félpuhára, dobd rá az összes gyümölcsöt és adj hozzá minden egyéb hozzávalót. Forrald fel, majd alacsony lángon főzd 1-11/2 órát, amíg lekvárnál kicsit folyékonyabb halmazállapotú lesz a csatnid. Nem baj, ha a gyümölcsök nem esnek teljesen szét. Hidegen kínáld.

Lila Füge
Lila Füge
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.