Ez történik veled, ha titkolózol

Olvasási idő kb. 3 perc

Hatalmas igazság, hogy nem eltitkolni nehéz a titkokat, hanem együtt élni velük. Ha nem sikerül megszabadulni tőlük, azzal sok kárt tehetünk az életünkben. Mégsem olyan egyszerű könnyíteni a lelkünkön.

A kisebb titkok ártalmatlanok, de az igazán fajsúlyos dolgok, mint például a hűtlenség eltitkolása, fizikai és érzelmi károsodáshoz vezethet – állítja Michael Slepian, a Kolumbiai Egyetem pszichológiaprofesszora A titkok titkos élete (The Secret Life of Secret) című könyvében. Az elmúlt évtizedben Slepian több száz tanulmányt készített a titkokról; megállapította, hogy azok, akik többet titkolóztak, rosszabb egészségi állapotról, kevesebb örömteli pillanatról, kevésbé erős emberi kapcsolatokról számoltak be, mint azok, akik nem rejtegetnek csontvázat a szekrényükben.

Miért titkolózunk?

Slepian szerint a legtöbb ember azt hiszi, hogy erkölcsös és jó, és ha ezzel a képpel ellentétes magatartást tanúsít, akkor inkább eltitkolja rossz cselekedeteit mások elől. „Nagyon boldogok vagyunk, ha megoszthatjuk másokkal a jó tulajdonságainkat, hiszen ezáltal kedvelnek minket embertársaink.” – írja a professzor. 

Érdemes eltitkolni a megcsalást?
Fotó: EmirMemedovski / Getty Images Hungary

De mi történik, ha valami rosszat teszünk, valami elítélendőt? Nagy valószínűséggel nem verjük nagydobra, inkább megtartjuk magunknak. 

És itt kezdődnek a gondok: „Minél erkölcstelenebbnek ítéljük meg a titkunkat, annál nagyobb szégyent vált ki, ezért különösen fájdalmas büntetést szabhatunk ki saját magunkra. A titkok miatt az emberek kívülállónak érzik magukat, és szélsőséges esetben valóban el is szigetelhetik magukat másoktól.”

Előfordul, hogy akkora a bűntudat, hogy úgy hisszük, nem érdemeljük meg, hogy megússzuk büntetés nélkül. Így hát magunkat büntetjük gyakran azzal, hogy megtagadjuk magunktól az élvezeteket. „Az ilyen helyzetben lévő emberek kényszeressé válhatnak: például állandóan takarítanak, vagy túlzásba viszik a testedzést. Ettől talán jobban érzik magukat, de a probléma az, hogy amíg titkuk titokban marad, továbbra is úgy érzik, hogy elkerülik az igazságszolgáltatást, így az önbüntetés körforgása soha nem ér véget” – mondja a pszichológus. Egy serdülők körében végzett 2017-es kutatás pedig kimutatható összefüggést talált az asztma súlyosbodása, az alvászavar és a gyakori titkolózás között.

Idézőjel ikon

A leggyakoribb titkok a hazugságról, a szexuális viselkedésről, a vágyakról és a családról szólnak.

A Slepian által megkérdezettek közül minden harmadik ember bevallotta hűtlenségét, bár nem feltétlenül egy jelenlegi kapcsolatból. És vajon jót teszünk azzal, ha bevalljuk a megcsalást? Kiért tesszük? Magunkért vagy a másikért? Slepian szerint, ha egyszeri dologról van szó, akkor jobb helyzetben vagyunk, mint ha sokszor voltunk hűtlenek. A kérdés az, hogy vajon a párunk szeretné-e tudni, mi történt. A válasz megtalálásához a pszichológus párkapcsolatban élő embereket kérdezett meg, hogy akarnák-e tudni az igazságot, ha párjuk csak egyszer volt hűtlen, és biztos abban, hogy soha többé nem fordul elő. Háromnegyedük mindent tudni akart.

A titoktartás a fizikai és a mentális egészségünkre is negatív hatással lehet
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Mi legyen a titkaink sorsa?

„Ha már annyira nyomaszt egy titok, hogy a mentális vagy a fizikai egészségünkre is hatással van, akkor mindenképpen osszuk meg olyan emberrel, akiben megbízunk” – tanácsolja Slepian. „A legtöbb ember szeretné megosztani valaki olyannal a rejtegetett problémáját, aki képes együttérezni vele és jótanáccsal szolgálni. Az emberek általában örömmel fogadják, ha valaki titkot bíz rájuk, és ez ráadásul lehetőséget kínál a kapcsolat intimitásának elmélyítésére is, ráadásul, amikor kibeszéljük a titkainkat, közben magunkról is sokat tanulhatunk.”

Nem mindegy, milyen titok a titok

Az is fontos, hogy különbséget tegyünk ártalmatlan és kártékony titok között, ami negatív hatással lehet nemcsak ránk, de a környezetünkre is. Slepian azt javasolja, hogy ha a titkunk nem bánt senkit, akkor igyekezzünk elrendezni magunkban a dolgot: „Tudatosítsuk azt, hogy mindez a múltban történt, és már nem tudunk rajta változtatni. Bocsássunk meg magunknak, hogy továbbléphessünk! Ahelyett, hogy szégyellnénk a múltban történteket, ismerjük fel, mennyi mindent tanultunk a hibánkból, és ez hogyan szolgálta a fejlődésünket. Lehet, hogy nem akarjuk, hogy a titkainkat megismerjék, de azt igen, hogy megismerjük saját magunkat.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.