Hatalmas igazság, hogy nem eltitkolni nehéz a titkokat, hanem együtt élni velük. Ha nem sikerül megszabadulni tőlük, azzal sok kárt tehetünk az életünkben. Mégsem olyan egyszerű könnyíteni a lelkünkön.
A kisebb titkok ártalmatlanok, de az igazán fajsúlyos dolgok, mint például a hűtlenség eltitkolása, fizikai és érzelmi károsodáshoz vezethet – állítja Michael Slepian, a Kolumbiai Egyetem pszichológiaprofesszora A titkok titkos élete (The Secret Life of Secret) című könyvében. Az elmúlt évtizedben Slepian több száz tanulmányt készített a titkokról; megállapította, hogy azok, akik többet titkolóztak, rosszabb egészségi állapotról, kevesebb örömteli pillanatról, kevésbé erős emberi kapcsolatokról számoltak be, mint azok, akik nem rejtegetnek csontvázat a szekrényükben.
Miért titkolózunk?
Slepian szerint a legtöbb ember azt hiszi, hogy erkölcsös és jó, és ha ezzel a képpel ellentétes magatartást tanúsít, akkor inkább eltitkolja rossz cselekedeteit mások elől. „Nagyon boldogok vagyunk, ha megoszthatjuk másokkal a jó tulajdonságainkat, hiszen ezáltal kedvelnek minket embertársaink.” – írja a professzor.
De mi történik, ha valami rosszat teszünk, valami elítélendőt? Nagy valószínűséggel nem verjük nagydobra, inkább megtartjuk magunknak.
És itt kezdődnek a gondok: „Minél erkölcstelenebbnek ítéljük meg a titkunkat, annál nagyobb szégyent vált ki, ezért különösen fájdalmas büntetést szabhatunk ki saját magunkra. A titkok miatt az emberek kívülállónak érzik magukat, és szélsőséges esetben valóban el is szigetelhetik magukat másoktól.”
Előfordul, hogy akkora a bűntudat, hogy úgy hisszük, nem érdemeljük meg, hogy megússzuk büntetés nélkül. Így hát magunkat büntetjük gyakran azzal, hogy megtagadjuk magunktól az élvezeteket. „Az ilyen helyzetben lévő emberek kényszeressé válhatnak: például állandóan takarítanak, vagy túlzásba viszik a testedzést. Ettől talán jobban érzik magukat, de a probléma az, hogy amíg titkuk titokban marad, továbbra is úgy érzik, hogy elkerülik az igazságszolgáltatást, így az önbüntetés körforgása soha nem ér véget” – mondja a pszichológus. Egy serdülők körében végzett 2017-es kutatás pedig kimutatható összefüggést talált az asztma súlyosbodása, az alvászavar és a gyakori titkolózás között.
A leggyakoribb titkok a hazugságról, a szexuális viselkedésről, a vágyakról és a családról szólnak.
A Slepian által megkérdezettek közül minden harmadik ember bevallotta hűtlenségét, bár nem feltétlenül egy jelenlegi kapcsolatból. És vajon jót teszünk azzal, ha bevalljuk a megcsalást? Kiért tesszük? Magunkért vagy a másikért? Slepian szerint, ha egyszeri dologról van szó, akkor jobb helyzetben vagyunk, mint ha sokszor voltunk hűtlenek. A kérdés az, hogy vajon a párunk szeretné-e tudni, mi történt. A válasz megtalálásához a pszichológus párkapcsolatban élő embereket kérdezett meg, hogy akarnák-e tudni az igazságot, ha párjuk csak egyszer volt hűtlen, és biztos abban, hogy soha többé nem fordul elő. Háromnegyedük mindent tudni akart.
Mi legyen a titkaink sorsa?
„Ha már annyira nyomaszt egy titok, hogy a mentális vagy a fizikai egészségünkre is hatással van, akkor mindenképpen osszuk meg olyan emberrel, akiben megbízunk” – tanácsolja Slepian. „A legtöbb ember szeretné megosztani valaki olyannal a rejtegetett problémáját, aki képes együttérezni vele és jótanáccsal szolgálni. Az emberek általában örömmel fogadják, ha valaki titkot bíz rájuk, és ez ráadásul lehetőséget kínál a kapcsolat intimitásának elmélyítésére is, ráadásul, amikor kibeszéljük a titkainkat, közben magunkról is sokat tanulhatunk.”
Nem mindegy, milyen titok a titok
Az is fontos, hogy különbséget tegyünk ártalmatlan és kártékony titok között, ami negatív hatással lehet nemcsak ránk, de a környezetünkre is. Slepian azt javasolja, hogy ha a titkunk nem bánt senkit, akkor igyekezzünk elrendezni magunkban a dolgot: „Tudatosítsuk azt, hogy mindez a múltban történt, és már nem tudunk rajta változtatni. Bocsássunk meg magunknak, hogy továbbléphessünk! Ahelyett, hogy szégyellnénk a múltban történteket, ismerjük fel, mennyi mindent tanultunk a hibánkból, és ez hogyan szolgálta a fejlődésünket. Lehet, hogy nem akarjuk, hogy a titkainkat megismerjék, de azt igen, hogy megismerjük saját magunkat.”
