Százezreket bukhatsz ezzel a szerződéskötéskor, nem árt figyelni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Százezreket, de akár milliókat is bukhat az, aki nem számol a lakásvásárlási szerződéskötéskor azzal, hogy előleget vagy foglalót fizet.

Amint azt az Index megírta, az autó- és lakásvásárlások során, az ügyvéd előtti szerződés megkötésekor érdemes résen lenni azzal kapcsolatban, hogy mi kerül a papírokra. Míg az egyik visszajár, a másik nem feltétlenül kerül vissza a vevőhöz, ha a szerződés meghiúsul. A különbség pusztán egy szó, de anyagi szempontból fontos, a különbség ugyanis jelentős, könnyen milliós tétellé nőhet.

Amennyiben minden a terv szerint halad, vagyis az adásvétel simán lezajlik, és egyik fél sem lép vissza, akkor nem számít, hogy előlegről vagy foglalóról volt szó a szerződésben. Mindkét esetben beleszámít ugyanis a vételárba az első részletként kifizetett összeg. 

A lakás- és autóvásárlásoknál is fontos a szerződés szövege
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ettől függ, mire vagy jogosult a szerződés szerint

Ha azonban az egyik fél visszalép, csak az előleg jár vissza minden esetben, akkor is, ha nem az eladó, hanem a vevő gondolja meg magát. Ebből az összegből  szankcióként sem vonnak le semmit.  Más történik foglaló esetén, akkor ugyanis nem feltétlenül kapja vissza a vevő az előre kifizetett összeget, ilyenkor három eset is lehetséges. Amennyiben a szerződést teljesítik, a foglaló összege beleszámít a vételárba.

Ha senki nem felelős azért, amiért kútba dől a szerződés, a foglaló visszajár. De akkor, amikor a vevő hibájából nem jön létre a szerződés, a vevő elveszíti a foglalót. Ha az eladó lép vissza, a kapott foglaló

Idézőjel ikon

dupláját köteles visszafizetni.

De nemcsak a szerződés szövegezése miatt javasolják szakértő bevonását, ami ügyvéd vagy közjegyző is lehet, ez azért is fontos,  mert a lakások esetén jó, ha hozzáértő is átolvassa a tulajdoni lapot a későbbi meglepetések elkerülése érdekében. Ők ugyanis

Idézőjel ikon

ellenőrizni tudják az ingatlan nyilvántartási adatait is.

Mint írják, kis elővigyázatossággal minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat, és sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ami főként akkor fontos, ha mégsem úgy alakul az ügylet, ahogy azt előre elterveztük.

Ha az is érdekel, miként vernek át a használt autó vásárlásakor, olvass tovább ide kattintva!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.