Több százezer forintot vehetsz fel ingyen, ha ezt az eldugott funkciót aktiválod a bank online felületén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elérhetővé vált egy funkció, melynek következtében a Revoluton keresztül is ingyenes az első 300 ezer forintnyi készpénzfelvétel. Mutatjuk, miként aktiválhatod.

Amint arról a Revb lapunknak eljuttatott közleményében tájékoztat, a Revolut esetén is élhetünk az ingyenes készpénzfelvételi lehetőséggel 300 ezer forintig terjedő összegig.

Egy korábbi jogszabálymódosítás értelmében pár hónapja már havonta két alkalommal összesen 300 ezer forintig vehető fel díjmentesen készpénz a magyarországi ATM-ekből. Mint kiderült, ez a Revolut számlái esetén is így van, csak nyilatkozni kell ide kattintva arról, hogy szeretnénk élni a lehetőséggel.

A revolutos ügyfelek is vehetnek fel ingyen készpénzt
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Így állíthatod be a készpénzfelvételi limitet a Revoluton

Mint írják, a Súgóban bukkant fel a “Készpénzfelvétel bejelentése”, amely értelmében a legalább 75 ezer forintos készpénzfelvétel összegét 300 ezer forintig, azaz a hazai előírásokban biztosítandó összegre emelhetjük fel.

Fontos azonban tudni, hogy minden ügyfél egyetlen banknál jogosult kérni a 300 000 forint értékű ingyenes belföldi ATM-es készpénzfelvételt.

Ha tehát a Revolutnál leadunk egy ilyen nyilatkozatot, akkor a korábban, más banknál lévő nyilatkozatunk érvényét veszíti.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Amennyiben nem élünk a lehetőséggel a hír hallatán, a továbbiakban is az alábbi limitek vonatkoznak ránk:

  • Standard számla: Gördülő hónaponként legfeljebb 5 díjmentes ATM-készpénzfelvétel vagy az első 75.000 Ft díjmentes, ezt követően 2% díj.
  • Plus számla: Gördülő hónaponként az első 75.000 Ft díjmentes, ezt követően 2% díj.
  • Premium számla: Gördülő hónaponként az első 150.000 Ft díjmentes, ezt követően 2% díj.
  • Metal számla: Gördülő hónaponként az első 300.000 Ft díjmentes, ezt követően 2% díj.
  • Ultra számla: Gördülő hónaponként az első 750.000 Ft díjmentes, ezt követően 2% díj.

Amint arra emlékeztettek, három csomag esetén van igazán értelme a limit módosításának, ez pedig a Standard, a Plus és a Premium, ugyanis a Metal és az Ultra csomagnál alapból hasonló, vagy jobb feltételt kínálnak a pénzfelvételhez.

Ha az ügyfél az adott hónap 20. napjáig nyújtja be a nyilatkozatot, az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség a következő hónap 1. napjától érvényes. Ha a hónap 20. napja után történik a benyújtás, akkor csak az azt követő második hónaptól lesz elérhető

Idézőjel ikon

a 300 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételi lehetőség.

A nyilatkozat megtételéhez arra van szükség, hogy

  • rendelkezz magyar bankszámlával a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe alatt,
  • 16 éves, vagy annál idősebb legyél, illetve
  • Magyarországon élj.

Kapcsolódó cikkünkben egy terjedő bankszámlás átverésről olvashatsz.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.