Életveszélyes lehet, ha ezt csinálod a mobiloddal a természetben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagy veszélynek teszi ki magát, aki a mobilját használva a mesterséges intelligencia segítségével vállalkozik gombák azonosítására – figyelmeztetnek a szakértők.

A különféle gombák felismerése még a szakemberek részéről is komoly odafigyelést kíván, hiszen az ehető és mérgező fajták gyakran nagyon hasonlítanak egymásra. Bár több olyan mobilalkalmazás is létezik, amely azt ígéri, hogy a mesterséges intelligencia használatával képes erre, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyáltalán nem megbízhatóak. Több ember ezt a saját bőrén volt kénytelen megtapasztalni.

Az életedbe kerülhet, ha a mobilodra bízod a gombák felismerését

A Public Citizen című folyóiratban a vadon élő gombákkal foglalkozó Rick Claypool sorolt fel néhány szemléletes példát, hogy miért rossz ötlet vakon megbízni a mesterséges intelligenciában, amikor gombafajták azonosításáról van szó.

A mobilos megoldások nem alkalmasak a gombák azonosítására
Fotó: VikaValter / Getty Images Hungary

Az egyik általa felidézett esetben valaki a Google Lens képfelismerővel keresett rá egy gombára, amelyet a szolgáltatás „potenciálisan ehetőként” azonosított, de kiderült, hogy az valójában egy mérgező őzlábgomba (Chlorophyllum molybdites) volt. A tévedés kis híján végzetesnek bizonyult, csak a szerencsének köszönhető, hogy az illető életben maradt.

Egy másik, 2022-es esetben egy ohiói férfi került kritikus állapotba, miután elhitte egy alkalmazásnak, hogy ehető gombákat talált. Ezek mérgező galócák voltak, melyekről tudni kell, hogy fogyasztóik 40 százalékban meghalnak vagy májátültetésre szorulnak. Az ő életét egy kísérleti kezelés menthette meg. Ahogy arra Claypool rámutatott,

az igazi gombaszakértők nem egy kép alapján döntik el, hogy egy gomba ehető-e.

Figyelembe veszik, hogy az adott gombát hol és mikor találták meg, azt alaposan megvizsgálják, kitérve a talprészére is, illetve ha szükséges, további lépéseket tesznek, például spóralenyomat készítésével. Végül pedig azt is közlik, hogy mennyire biztosak következetesükben.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy attól, hogy egy gomba ehető fajhoz tartozik, még nem biztos, hogy kellően friss és biztonságos a fogyasztása. Ha a természetben gyűjtögetsz, akkor nemcsak az idővel futsz versenyt, hanem a penészgombákkal, rovarokkal, meztelen csigákkal és minden más élőlénnyel is, amely gombákat fogyaszt. És ha nem ismered az intő jeleket, előfordulhat, hogy kukacokkal vagy lárvákkal fertőzött darabokat viszel haza.

Jobb, ha inkább szakértőre bízod
Fotó: invizbk / Getty Images Hungary

Nem elég intelligens a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) kifejezés kissé megtévesztő lehet. A ChatGPT-hez hasonló eszközök fejlesztői azért választották, mert izgalmasan és futurisztikusan hangzik, de nem egészen fedi a valóságot. Claypool felsorol néhány olyan dolgot, ami könnyen félreviheti az embert, ha a mesterséges intelligenciára hallgat.

  • Fényképes azonosítás alkalmazásokon keresztül: Még az ember sem tudja biztonságosan azonosítani az összes gombát képek alapján.
  • MI által készített útikönyvek: Ezekről kiderült, hogy gyakran pontatlan információkat tartalmaznak.
  • Mi által generált képek: Amikor Claypool képgeneráló eszközöket tesztelt, rengeteg hibás fotót talált, amely rosszul lett felcímkézve abban a tekintetben, hogy ehető vagy mérgező gombát ábrázol-e.
  • A képek leírása: A gombaszakértők speciális terminológiát használnak a gombák jellemzőinek leírására az útikönyvekben. Amikor Claypool felkért egy MI-eszközt egy mérgező gomba fényképének leírására, az téves információkat közölt a kalap alatti lemezekről.
  • A mesterséges intelligencia által összefoglalt keresési eredmények: A kereső akár olyan recepteket is kiadhat, amelyek azt állítják, forralással eltávolíthatók a méreganyagok, ami nem fedi a valóságot.

Sőt, Claypool a mesterséges intelligencia tesztelése során belefutott abba az állításba is, hogy a mérgező gombák mindig élénk színűek (ez sem igaz). Az alapvető gond az, hogy az MI gyakran olyan szövegeket vagy képeket hoz létre, amelyekről úgy gondolja, hogy megfelelhetnek neked, de nem feltétlenül képes átlátni a témához kapcsolódó összetett fogalmakat. Ha egy fotódat alakítod át vele, ez nem nagy tragédia, de ha gombák azonosítása a cél, ne kockáztass, és mindig fordulj szakemberhez.

Az egyik legdrágább gombafajta nálunk is megterem, mégis kevesen fogyasztják. Erről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.