Pár napunk lesz fellélegezni: ekkor tér vissza a kegyetlen forróság júliusban

Egy ázsiai nő, aki egy meleg nyári napon törölgeti az izzadságot
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lassan, de biztosan érezteti hatását hazánk időjárásán az az északnyugat felől érkező hidegfront, ami 30 fok alá viszi majd a hőmérsékletet egy kis időre. Ma azonban még meleg, fülledt napunk lesz.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint július 1-jén még nem csillapszik a forróság, a harmadfokú veszélyjelzés is az egész ország területére él a magas napi középhőmérséklet miatt. Néhány napnyi enyhülésre számíthatunk csak a hét további részén, majd várhatóan jövő hét közepén ismét 30 fok fölé melegszik az idő. Keddre már 33 fokos napi maximumot prognosztizálnak.

Némi enyhet adó gomolyfelhő-képződésre számíthatunk azonban már ma is, helyenként heves zivatarok, záporok és jégeső is előfordulhat. A hidegfront érkezésével megerősödő szél késő délutántól, estétől magával hozza a hűvösebb levegőt.

Egész Európa szenved a forróságtól

Amint az a The Guardian időjárási összefoglalójából kiderül, nemcsak Budapesten van szokatlanul meleg, a vörös riasztás hazánk mellett Romániában, Lengyelországban, Horvátországban és a Balkán országaiban is él. Belgrádban és Bukarestben is 38 fokot mértek tegnap, egyes dél-szlovákiai településeken is megdőlt a melegrekord,

Idézőjel ikon

Pozsonyban 40,7 fokos volt a forróság.

Németországban három egymást követő napon dőltek meg a rekordok, a brandenburgi Coschenben 40,7 volt múlt vasárnap. A villamossínek megrepedtek, a rendőrség vízágyúkat vetett be annak érdekében, hogy a járókelőket hűtse.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A szélsőséges időjárás heves viharokat okozott Olaszország egyes részein. A szakadó eső következtében villámárvizek és földcsuszamlások alakultak ki. A kutatók szerint az Európát perzselő hőhullám kizárólag a fosszilis tüzelőanyagok elégetése által kiváltott klímaválságnak köszönhető.

Idézőjel ikon

A kánikulát mintegy 150 millió ember szenvedi meg jelenleg Európa-szerte.

A szakértők a The Guardian szerint úgy vélik, Közép- és Kelet-Európa összetett hőségvédelmi sebezhetőséggel bír, melynek oka még a szocialista időkben keresendő. A panelépítési programok nyomán a földből előbújó betonpanel rengetegben nehéz lesz az élet, hiszen kiválóan tartják ezek az épületek a hőt, nyáron azonban nincs szellőzésük.

A légkondi használata is csak átmeneti enyhülést ad, hosszútávon egészségtelen lehet.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.