bántalmazó kapcsolatban marad nő

Kívülről szemlélve nehéz lehet megérteni azokat a nőket, akik bennmaradnak egy bántalmazó kapcsolatban, vagy nagyon nehezen szállnak ki belőle, esetleg csak többszöri próbálkozás után sikerül maguk mögött hagyniuk. Meg kell értenünk azonban, hogy a bántalmazó kapcsolatok más síkon működnek, nem a hétköznapi életvitel szabályai érvényesek benne. Fokozatosan átformáló gondolkodásmóddal járnak együtt, hiszen a bántalmazó fél nem az öklével kezd udvarolni, fokozatosan teszi a mindennapok részévé az erőszakot, az elnyomást. Az áldozatok gyakran elszakadnak többi szerettüktől, gyakran nincs kihez fordulniuk. A szeretet és a függő viszony kialakulása pedig elbizonytalanító lehet, amikor valaki azt fontolgatja, hogy kilép a kapcsolatból. Kaytee Gillis pszichoterapeuta arról a szakmai tapasztalatáról írt, hogy sok bántalmazott nő a közössége nyomása miatt nem tud hamarabb kilépni a bántalmazó párkapcsolatból. 

Amikor a kívülállók jó szándékú tanácsa árt

A család, a társadalom és a hit elvárásai súlyosbíthatják a családon belüli erőszak túlélőinek elszigeteltségét és szégyenérzetét, különösen akkor, amikor először próbálnak távozni. A szégyenérzet és az elszigeteltség sokakat megakadályoz a távozásban, vagy pedig hozzájárul ahhoz, hogy visszatérjenek bántalmazójukhoz, ha mégis megpróbálnak elszakadni tőle. Egy kutatás szerint számos tényező késztetheti a nőket a visszatéréshez. Indok lehet, ha a bántalmazó jobban keres, ha az áldozat munkanélküli, vagy alacsony önbecsülésű, de a gyenge támogatói háló, a hatóságok iránt érzett bizalmatlanság és a bántalmazó iránti szeretet is közrejátszhat benne.

A szakemberek szerint a kívülállók, akik nem ismerik a teljes kontextust, nem tudnak a bántalmazásról, jó szándékból gyakran olyan tanácsokat adhatnak, amelyek a bántalmazás kontextusában veszélyesek lehetnek. A „Majd jobb lesz, gondolj a gyerekre!”, a „Talán nem is úgy gondolta!” és a „Lehet, hogy ki kéne próbálnod/próbálnotok valamilyen terápiát!” sűrűn adott válaszoknak számítanak, amelyeket a kilépést fontolgató nők kapnak, amikor megnyílnak valakinek a helyzetről. Azonban, sajnos erre a helyzetre igaz a szólás, miszerint a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, ugyanis ezek a segítő szándékú mondatok gázlángolják az áldozatot, és azt a téves hiedelmet erősítik meg benne, hogy a hibát saját magában kell keresnie. 

A nők társadalmilag kondicionálva vannak arra, hogy fogékonyabbak legyenek az ilyenfajta párkapcsolati megszégyenítésre, mint a férfiak, hiszen régóta azt az üzenetet kapják a kultúra és egyes vallások részéről is, hogy értékük elsődlegesen attól függ, hogy képesek-e fenntartani egy kapcsolatot. Aránytalanul nagyobb felelősségvállalást várnak el a nőktől a kapcsolaton belüli kompromisszumhozásban, és a szakítások során is hajlamosak vagyunk azon gondolkodni, hogy vajon miben nem tudott megfelelni párja kapcsolati elvárásainak. Gondoljunk például az olyan esetekre, amikor a férfi megcsalja a nőt, szétmennek, és a környezetükben legalább egy ember felhozza, hogy a nő tehet a kapcsolat végéről, hiszen bizonyára nem volt elég a férfi számára.

Amikor a kultúrcsapból a házasság eszményítése folyik

Bár alapvetően a házasságot a tartós szerelem csúcsának tekinti társadalmunk, vannak olyan esetek, amelyekben ennek eszményítése életveszélyes helyzeteket generálhat. Sok vallás és kultúra becstelennek bélyegzi az elvált nőket, így sokan bennragadnak egy fizikailag és érzelmileg bántalmazó kapcsolatban, mivel a nagyobb család vagy közösség elvárja tőlük, hogy mindenáron tartsák fenn a házasságukat. Ha egy nő mégis a válás mellett dönt egy ilyen környezetben, akkor kevéssé számíthat külső támogatásra. 

Sajnos az is megeshet, hogy az áldozatok vallási közössége tovább ront a helyzeten. Több bántalmazó nő is azt tapasztalta Gillis páciensei közül, hogy amikor spirituális vezetőikhez fordultak segítségért, azt a tanácsot kapták, hogy maradjanak bántalmazó férjük mellett, tartsák tiszteletben vallásuk tanításait. Mások pedig arról számoltak be Gillisnek, hogy válásuk után kiközösítették őket vallási közösségükből, hiszen egyeseknél a válást megvetik, míg mások a megbocsátást hirdetik. Páratlanul hasznos szerep juthatna a spirituális vezetőknek a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásában, azonban nem feltétlenül részesült mindannyiuk a mentális egészséggel kapcsolatos képzésben. Ha bűnnek tekintik a válást, akkor akaratlanul is áldozathibáztató reakciójuk lehet a hozzájuk forduló áldozatok felé.

A családon belüli erőszak és az interszekcionális kisebbségek

Megnöveli a bántalmazó kapcsolatban maradás esélyét, ha a bántalmazott az LMBTQIA+ közösség egyik tagja. Kapcsolatukat környezetük alapból górcső alá veszi sok esetben, amitől azt érezhetik, hogy bizonyítaniuk kell, hogy képesek fenntartani egy kapcsolatot. Attól félhetnek, hogy a szakítás miatt családjuk, barátaik és közösségük delegitimálja őket. Hiába válnak nagyobb eséllyel családon belüli erőszak áldozatává az LMBTQIA+ nők, mint a heteroszexuális nők, mégis hajlamosabbak bántalmazójukkal maradni, mivel sokan inkább félnek az előbújásuk következményeitől egy olyan közegben, amelyben nem érzik magukat biztonságban.

Gillis szerint a nem kaukázusi nőkre nagyobb nyomás nehezedik, ami arra készteti őket, hogy maradjanak bántalmazójukkal: a rendőröktől való félelem, a hatósággal szembeni bizalmatlanság és a nőket érintő kulturális elvárások mind e felé terelik őket. Egy 2021-es kutatás szerint az afroamerikai nők 30-50 százalékkal nagyobb eséllyel tapasztalnak családon belüli erőszakot, mint a fehér nők, és háromszor akkora eséllyel végződik tragikusan helyzetük.

Összességében a szégyenérzet és az elszigeteltség a legnagyobb oka annak, hogy a bántalmazott nők visszatérnek veszélyes kapcsolataikba. Az áldozatoknak érdemes támogató csoportokhoz fordulni, terápiára járni, vagy egyéb olyan közösséghez fordulni, akik meg tudják adni a kellő támogatást.

Idén januártól már a Segítők Hálózatához is fordulhatsz segítségért, ha te is erőszak áldozata lettél, amelyet a NANE Egyesület és a PATENT Egyesület közösen hozott létre.