„Összetörte a szívemet!”, „Annyira fájtak a szavai!”… Ezek olyan mondatok, amelyeket mindannyian intim közelségből ismerünk. Egy kutatásból kiderült, nem véletlenül tolulnak szánkra ilyen és hasonló kifejezések: agyunk fizikai fájdalomként regisztrálja az érzelmi fájdalmat is.
Többféle magány létezik: a termékeny magány, amely felszabadítja elménket, kreativitásunkat, amely lehetővé teszi az alkotás alapfeltételét, és ott van az egyre nagyobb fájdalommal hasító, lassan felőrlő magány is, amely soha nem tapasztalt mélységekbe képes levinni. Kiderült, hogy a magány valóban fájhat agyunk felépítése miatt, és nem csak egy csinos költői hasonlatról van szó.
Az érzelmi fájdalom ugyanolyan valós, mint a fizikai
Agyunk olyan érdekesen épül fel, hogy az érzelmi fájdalmat a fizikai fájdalomhoz hasonlóan dolgozza fel. Naomi Eisenberger kísérlete során az alanyokat olyan helyzetbe helyezték, amelyben a csoportból való kiközösítést kellett megélniük, így magányosnak érezték magukat. Ezután fMRI (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat) szkenneléssel megnézték agyi aktivitásukat, hogy milyen területeket ingerelt ez a szituáció.
Kiderült, hogy a fizikai fájdalomra reagáló agyi részt izzította be a magány érzete.
Tehát ugyanannyira fájdalmasnak érezzük a kirekesztést, a csalódást és a magányt, mint ha megütnének minket. Ha nem kapunk szót egy értekezleten, vagy visszautasítják jelentkezésünket egy izgalmas projektre, ha a lelkünk nem is, de az agyunk valóban sajog tőle. Az „összetört szív” nem színes szófordulat, hanem valós tapasztalás. Így talán jobban érthető, hogy mind érzelmi, mind fizikai fájdalmukban az emberek miért fordulnak szerhasználathoz, amely függőséghez vezethet, egy krónikus betegséghez. Eisenberger azt is felfedezte, hogy egy fizikai fájdalomcsillapító (Tylenol) használata csökkentette a kiközösítés fájdalmától beizzított agyterület aktivitását is.
Nem kell beletörődnöd a magányba
Érdemes a munkahelyen elkezdeni felvenni a kesztyűt a magányosság ellen, hiszen rengeteg időt töltünk ott egy nap alatt, és általában bőven ad lehetőséget arra, hogy másokkal felvegyük a kapcsolatot. Ha te magad vagy egy munkatársad magányos, érdemes kipróbálnod ezeket a tippeket, hogy jobb hangulatot teremts magad körül:
1. Beszélgess másról is, ne csak a munkáról. Amikor egy csapat ember összegyűlik, hajlamosak a közös témákra szorítkozni a társalgás során. Azonban a munkacsevej kifejezetten felszínes, szóval próbálj meg túllépni a szakmád határain, és dobj be néhány mással kapcsolatos témát, hogy mélyebb, jelentőségteljesebb beszélgetést kreálj.
2. Hívj el valakit ebédelni. Evés közben lecsitulnak a felborzolt idegek, lejjebb ereszkednek falaink és nyitottabbá válunk a velünk együtt étkezőkre. Testünk biológiája azért nyugtat meg minket ilyen helyzetekben, mert evolúciós fejlődésünkből fakadóan tudja, hogy nem fogyasztanánk el egy fogást olyan ember társaságában, aki veszélyt jelent számunkra. Trükközd ki az elmédet tested segítségével, hogy könnyebben feloldódj.
3. Ajánlj valakinek valamit. Ajánld mások figyelmébe azt a könyvet, sorozatot, éttermet vagy applikációt, amelyeket mostanában élveztél. Könnyebben megtaláljátok a közös hangot, ha tudjátok, kit mi érdekel a munkahelyen kívül.
4. Kérj segítséget. Segíthet a magány leküzdésében, ha kikéred valaki véleményét egy kisebb probléma vagy döntés kapcsán, és elmondod neki, miért értékeled a véleményét. Ettől a másik fontosnak vagy hasznosnak érezheti magát, amitől szimpatikusabbá válhatsz szemében. Hasonlóan működő tipp, ha alaposan megjegyzed mások nevét, így jobb, ha nagyon hegyezed a füled a bemutatkozások alkalmával.
Ha tehát nem az önkéntes, konstruktív magány cseng ismerősen, hanem annak sötét ikertestvére kísért, add meg magadnak az empátiát, hiszen valóban fájdalomként érzékeli tested ezt az állapotot, majd ha sikerült együttérezned magaddal, próbálj ki néhányat felsorolt trükkjeinkből. Ki tudja, talán pont ez töri át a falat. Sok sikert!
