Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ADHD diagnózisa ma nem megfelelően strukturált. A friss kutatások rámutatnak, hogy legalább 3 altípusa létezik, melyek eltérő tüneteket produkálnak, ami más agyi kapcsolatokat és szintén változó agykémiát is jelent.
Sok szülő és pedagógus tapasztalja, hogy az ADHD-val (figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavar) élő gyerekek között óriási különbségek vannak. Van, aki állandóan mocorog és közbeszól, más inkább csendes, de képtelen tartósan figyelni, egyes gyerekek pedig hangulatingadozással küszködnek és nehezen kezelik az érzelmeiket. Egy friss, nagyszabású kutatás szerint ezek a különbségek nem véletlenek: az ADHD nem egyetlen állapot, hanem legalább három, biológiailag is eltérő altípusra bontható.
Három altípusa is van az ADHD-nak
A kutatók több mint ezer gyermek adatait elemezték, és nemcsak a viselkedésüket vizsgálták, hanem az agyuk működését is. Ehhez MRI-t (mágneses rezonanciás képalkotás, amely részletes képet ad az agy szerkezetéről) használtak, majd az így kapott adatokat egy összetett elemzési módszerrel dolgozták fel. A cél az volt, hogy ne csak azt lássák, mely agyterületek térnek el az átlagostól, hanem azt is, hogyan működnek együtt ezek a területek egy hálózatként.
A megközelítés lényege az úgynevezett morfometriai hasonlósági hálózatok (az agy különböző részei közötti szerkezeti hasonlóság alapján felrajzolt kapcsolati rendszerek) vizsgálata volt.
Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a kutatók feltérképezték, mely agyterületek „dolgoznak együtt”, és ezek a kapcsolatok mennyiben térnek el a tipikusan fejlődő (átlagos fejlődési mintát mutató) gyerekekétől.
A vizsgálat egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy
az ADHD-s gyerekek agya nem egyformán működik.
Bár sokuknál kimutathatók eltérések az agyi hálózatokban, ezek mintázata jelentősen különbözik. Amikor a kutatók ezeket a mintázatokat elemezték, három jól elkülöníthető csoport rajzolódott ki.
Erős tünetek és érzelmi problémák
Az első csoportba azok a gyerekek tartoztak, akiknél a tünetek feltűnőek voltak, és gyakran érzelmi problémák is társultak hozzájuk. Náluk az agy több területén is eltérések jelentkeztek, különösen a mediális prefrontális kéregben (az önszabályozásért és döntéshozatalért felelős agyterület) és a pallidumban (egy mélyebben fekvő struktúra, amely a mozgás és a motiváció szabályozásában vesz részt).
Ez a minta összefügghet azzal, hogy ezek a gyerekek nemcsak figyelmi és viselkedési nehézségekkel küzdenek, hanem az érzelmeik kezelésében is.
Hiperaktivitás és impulzivitás
A második csoport inkább a klasszikus hiperaktív-impulzív képet mutatta. Ezeknél a gyerekeknél az anterior cinguláris kéreg (a figyelem irányításában és a hibák felismerésében fontos agyterület) és a pallidum közötti kapcsolatok voltak eltérőek.
Ez segíthet megérteni, miért reagálnak gyakran hirtelen, miért nehéz számukra a viselkedésük kontrollálása, és miért jelenik meg náluk erősebben a nyughatatlanság.
A figyelemzavaros gyerek
A harmadik csoportba azok tartoztak, akiknél a figyelemzavar dominált. Az ő esetükben a felső frontális gyrus (a tartós figyelem fenntartásában kulcsszerepet játszó agyterület) működése tért el az átlagostól.
Ez a különbség összhangban van azzal, hogy ezek a gyerekek elsősorban koncentrációs nehézségekkel küzdenek, miközben kevésbé jellemző rájuk a hiperaktivitás.
Változó agyi kémia
A kutatás nem állt meg az agyi szerkezet vizsgálatánál. A tudósok azt is megnézték, hogy ezek az eltérések hogyan kapcsolódnak az agy „kémiai” működéséhez. Ehhez különböző neurotranszmitterek (az idegsejtek közötti kommunikációt biztosító vegyületek) eloszlását vették alapul.
Az eredmények arra utalnak, hogy az egyes altípusok különböző mértékben kapcsolódnak például a dopaminhoz (a jutalmazás és motiváció szabályozásában fontos), a szerotoninhoz (a hangulat és érzelmek szabályozásában szerepet játszik), vagy a glutamáthoz (az egyik fő serkentő ingerületátvivő anyag az agyban).
Ez azért jelentős felfedezés, mert segíthet megmagyarázni, miért nem működik mindenkinél ugyanaz a kezelés. Ha az ADHD mögött különböző biológiai mechanizmusok állnak, akkor logikus, hogy a terápiának is igazodnia kell ezekhez a különbségekhez.
A kutatók az eredményeiket egy másik, független mintán is tesztelték, és ugyanazokat a mintázatokat találták.
A kutatás jelentősége abban rejlik, hogy új irányt mutat az ADHD megértésében. Ha sikerül pontosabban azonosítani az egyes altípusokat, az hosszú távon lehetővé teheti a személyre szabott kezelést, ahol nem egy általános diagnózis alapján döntenek a terápiáról, hanem az adott gyermek egyedi idegrendszeri működését is figyelembe veszik.
Kapcsolódó: Ha tetszett ez a cikk, olvasd el mik azok az áltagos tünetek, amik a felnőttkori ADHD-ra utalhatnak.
