Életem cikkek
„Kérdésekkel és magabiztossággal még zavarba ejthető az AI” – mondja a szakértő
Már csak néhány hét, és ismét a Magyar Zene Házába, valamint a Néprajzi Múzeumba gyűlnek mindazok, akik nemcsak hogy jól ismerik a mesterséges intelligenciát, de örömmel meg is osztják tudásukat róla. A szeptember 8-9-én megrendezendő AI Summit előadásai közé az internetes veszélyek és a mesterséges intelligencia kapcsolatát firtató kerekasztal-beszélgetés is bekerült.
Drasztikus adóemelés jön Magyarországon, ennyi minden kerül majd többe
Az inflációkövető adóemelések miatt számos dolog lesz drágább jövőre az üzemanyagtól az alkoholos italokig.
Ilyen is lehet a válás – amikor a nő kezdeményez, és nem „tehet róla” a másik fél
A legtöbb embernek van valamilyen, legalább közvetett tapasztalata a válással kapcsolatban, mégis rengeteg általánosítás él a köztudatban. Ezeket a tévhiteket szeretnénk árnyalni két kevésbé szokványos történettel.
3 figyelmeztető jel, hogy a partnered egyáltalán nem akar elköteleződni
A szép szavak nem mindig jelentenek közös jövőt – figyeld inkább ezeket a tetteket.
Sok magyar nem tudja ezt a szabályt: 120 ezres bírságot is kaphatsz a nyaralóhelyeken érte
Európa népszerű üdülőhelyei idén keményebben lépnek fel a szabályszegő turistákkal szemben. A cél: megvédeni a helyiek nyugalmát és környezetét, a bírságok mértéke pedig sokakat meglephetnek.
Fokozza az ellenőrzéseket a NAV: milliós büntetéseket is kioszthatnak
Fokozott NAV-ellenőrzések indulnak a Nagybani Piac parkolóiban, ahol az utóbbi időben elszaporodott az engedély nélküli árusok száma. Aki nyugta vagy számla nélkül kínálja portékáit, illetve adószám nélkül dolgozik, akár milliós helyszíni bírságot is kaphat.
Öt évet vártunk rá, de megérte – így jutottunk autóhoz a szocializmusban
A rendszerváltás előtt először be kellett fizetni a kiválasztott autó vételárát, majd következett a várakozás. Akár éveken át. Aztán az Autó-Motor magazinban közzétett információk alapján lehetett átvenni a gépkocsit a Merkurnál. Ám nem mindig azt az autót kapta a vevő, amelyiket megrendelte.
Az egész országban hőségriadó lesz, 7 vármegyében harmadfokú a riasztás
Továbbra is marad a rekord meleg: az ország számottevő részén harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
2028-ig bezár Budapest egyik legismertebb fürdője
Októberben három évre bezárja kapuit a Gellért Gyógyfürdő. A döntés a statikai problémák miatt született meg.
Szigorú korlátozást függesztettek fel a hőség miatt: ez változik a közlekedésben
Időszakosan felfüggesztik a kamionok hétvégi forgalomkorlátozását a rendkívüli hőség miatt. A kamionstop augusztus 16-án szombaton 15 órától augusztus 17-én vasárnap 22 óráig tartott volna.
Pusztító fertőzésnek eshet áldozatul a magyar bor: 12 vármegye érintett
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter közösségi oldalán figyelmeztetett a bajra az egyre jobban terjedő aranyszínű sárgaság-fertőzés kapcsán. Több magyar borvidéket is érint a probléma.
Ez a 3 millió forintos támogatás nyugdíjasoknak is jár: így igényelhetik
A Vidéki Otthonfelújítási Program nyugdíjasok számára is elérhető támogatási forma, mely segítségével 3 millió forintot kaphatnak.
Elbukhatod a cafeteriád egy részét, ha erre a hataridőre nem figyelsz
Aki a határidőig nem használja fel a SZÉP-kártyáján elhelyezett cafeteria összegét, elbukhatja a pénze egy részét.
7 vármegyében kegyetlen lesz a hőség: itt adtak ki narancssárga riasztást
Veszélyjelzést adtak ki 17 vármegyére a kegyetlen hőség miatt. Akár 38 fokot is mérhetünk a nap folyamán.
Ezért nem szabad kijavítani a gyereket, ha azt mondja: „akarom”
Pszichológus szakértők hangsúlyozzák, hogy a gyermekek „akarom” kijelentése nem csupán egy hétköznapi szófordulat, hanem az erős belső motiváció, az önállóság és a személyes vágy kifejezése.
Milliókra büntethetnek, ha ezt teszed a kertedben: több módszerrel is ellenőrzik
Súlyos esetben akár 10 millió forintra is büntethetik azt, aki nem jól vezeti el otthonának kertjében az eső- és a szennyvizet.
Megdöbbentő tolvajtrükköt mutatott be egy kutató: így is ellophatják az autókat
Egy új technikával egy márka összes új autóját is el tudják lopni. Bár a jármű típusát nem hozták nyilvánosságra, annyi kiderült, hogy nagy névről van szó.
Hamis élelmiszerek lepik el a boltok polcait: magyar termékek is veszélyben
Elárasztják Európát a hamis élelmiszerek, több magyar termék is áldozatául eshet ennek a tendenciának.
Gyűlnek a viharfelhők: 900 ezer magyar beteg ellátása került veszélybe
Az elmúlt három évben félszáz praxis szűnt meg, többek között a növekvő szakemberhiány miatt közel egymillió magyarnak nincs saját fogorvosa. A gyerekfogszabályzás és az ínybetegségek kezelése terén a legrosszabb a helyzet.
Kellemetlen rovarok tömege jelent meg ebben a vármegyében: védekezni sem lehet ellenük
Több helyen is kellemetlen rovarok invázióját jelentették be Tolna vármegyében. A szakértők szerint vélhetően egy poloska faj elszaporodása okozza a problémát.
Ha ilyen a telefonod, nem tudsz netbankolni: fontos változás jön
Az Erste biztonsági okokból szigorít netbankja használatán a jövőben. A módosított rendszerű telefonokon nem lesz majd használható.
Drágább lesz az iskolai menza: ennyivel kell többet fizetni érte szeptembertől
Ősztől drágább lesz a gyerekek iskolai étkeztetése. Az emelkedés oka összetett, de a nyersanyagok drágulása és az energiaárak emelkedése is közrejátszik benne.
14 vármegyére adtak ki riasztást: kibírhatatlan lesz a hőség
Néhány vármegye kivételével az egész országban riasztás van érvényben a nagy hőség miatt. Mutatjuk, milyen idő vár ránk ma.
Jól járhat, aki erre figyel: most tömegeket előzhet be az ingatlanpiacon
Mint kiderült, az Otthon Start program által felvett hitel telekvásárlásra nem használható fel. Azok, akik a hiteligénylésig készpénzzel vesznek építési telket, komoly előnyt szerezhetnek, mielőtt megindul a roham a lakáspiacon.
Lemerült a cápák közé a tengerbiológus nő, hogy megmentse őket
Lenyűgöző látványt nyújt, ahogy egy tengerbiológus hölgy a cápákkal úszik. Azonban ennél sokkal nagyobb célt szolgál a nem mindennapi cselekedetével.