Lesz nyugdíjas, aki 100 ezer forintot kap még idén: ettől függ az összeg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az infláció mértéke miatt kiegészítő nyugdíjkorrekciót kapnak a nyugdíjasok, melynek összege igencsak változó.

Mint ismert, két részletben, november és december folyamán érkezik a nyugdíjkorrekció idén, és a nyugdíjak összege is nő. A kiegészítő nyugdíjemelésre az előre jelzett, és a valódi infláció különbsége miatt van szükség. Amint azt a Pénzcentrum kiszámolta, lesz, aki 100 ezer forintot is kap majd. 

Mit írják, az, aki magasabb nyugdíjat kapott eddig, az novembertől még magasabb összegre számíthat, a kisnyugdíjasok pedig alig érzik meg a nyugdíjemelést. 

Eltérő összegekkel számolhatnak a nyugdíjasok a novemberi kézbesítéskor
Fotó: TatyanaGl / Getty Images Hungary

Ettől függ a nyugdíjemelés összege

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai adatai szerint 2,4 millióan kapnak hazánkban nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, 

Idézőjel ikon

az öregségi nyugdíjasok száma 2 millió.

Az öregségi nyugdíj átlag összege 244 990 forint volt havonta. 2025 elején a nyugdíjasok 56 százalékának volt 200 ezer forint feletti ellátása, 24 százalékuk esetén meghaladta a 300 ezer forintot, és mintegy 75 ezren kapnak 500 ezer forint feletti nyugdíjat hónapról hónapra.  Vannak, akik még ennél is magasabb összegű nyugdíjra jogosultak. 

Azok, akik 600 ezer forintnál magasabb járandóságban részesülnek, a korrekció miatt havi szinten 9600 forint pluszra számíthatnak, 

Idézőjel ikon

és legalább 105 600 forintos egyösszegű kompenzáció is megilleti őket.

Ez mintegy 32 ezer embert érint. A nyugdíjasok java azonban 180-200 ezer forintot kapott eddig kézhez havonta, az emelés számukra 2880-3200 forintos összeget jelent, és maximum 35 200 forintos kompenzációt kaphatnak. 

November közepén és december elején érkezik a pluszpénz
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Így érkezik novembertől a kompenzáció

A korrekciós összeget két részletben, novemberben és a decemberben kapják majd meg az érintettek. A nagyobb összeg novemberben érkezik. Azok, akik bankszámlára kérik a nyugdíjukat, erre a két dátumra figyeljenek: november 12. és december 2. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.