Boldog leszel, ha felnőttként is ezzel alszol: szakértők magyarázzák el, miért

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyerekkorunk kedvenc alvótársai sokszor nem tűnnek el az életünkből felnőttként sem – és ez egyáltalán nem baj. Egyre több kutatás és szakértő hangsúlyozza, hogy a plüssállatokhoz való ragaszkodás felnőttkorban is természetes, sőt, kifejezetten jótékony hatással lehet a lelki egészségre és az alvásminőségre.

Sokan egész életükben megőrzik a gyerekkori plüssfigurájukat, mások felnőttként vásárolnak új kedvenceket. A jelenség a Covid alatt felerősödött; a kimutatások szerint megnőtt a kereslet a plüssök iránt, és a vásárlók jelentős része már nem gyerek, hanem felnőtt volt. A pszichológusok szerint ezek a tárgyak biztonságérzetet adnak, egyben nosztalgikus hatást keltenek és segítenek áthidalni a bizonytalan időszakokat.

A plüssállatok pozitív hatásai felnőttkorban

A szakemberek ma már terápiás eszközként is használják a plüssállatokat. Ezek segíthetnek a traumák feldolgozásában, mivel megtestesíthetik a belső gyermeket, akinek szeretetre, biztonságra van szüksége. De akkor is hasznosak lehetnek, ha csak szeretnél kapcsolódni gyermekkori emlékeidhez. A puha anyag, az ölelés érzése már önmagában hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban érezd magad.

Felnőttként is előnyöd származhat a plüssállatokkal való alvásból
Fotó: Keep It 100 / Getty Images Hungary

Alvás és biztonságérzet

A plüssökkel való alvásnak evolúciós magyarázata is lehet: az ember mindig közösségben érezte magát a legnagyobb biztonságban. Az egyedüllétet részben áthidalhatja egy plüss, ami megnyugtató érzés és jelzi az agynak, hogy ideje pihenni. Egyes termékek ráadásul súlyozottak, hasonlóan a nehezebb takarókhoz, amelyek bizonyítottan képesek csökkenteni a szorongás érzését.

Nem gyerekesség, hanem tudatos önsegítő "eszköz"

A pszichológusok szerint teljesen rendben van, ha valaki felnőttként is plüssállattal vonul ágyba. Ez nem a gyerekesség jele, sokkal inkább egy egészséges, önnyugtató mechanizmus, amely segít a stresszes időkben is jobban aludni. És ahogy az egyik szakértő fogalmazott: 

Idézőjel ikon

egy plüssfigura sokkal ártalmatlanabb módszer a feszültség oldására, mint például az alkohol vagy a nyugtatók.

Ha érdekel, hogyan lehetnek érdekesebbek az álmaid, olvasd el ezt a cikkünket is

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.