Farkasfalka pusztított egy magyar településen: jelentős kárt okoztak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Farkasfalka támadt egy szarvascsapatra a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Martonyi szélén. Az éjszaka történt eset során két szarvas elpusztult, emellett jelentős kár is keletkezett a helyi sírkert kerítésében.

A vadak a hajsza hevében a temető drótkerítésének rohantak, ahol a becsapódás erejétől mintegy 20-25 betonoszlop tört ketté. A község közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint a menekülő szarvasok a síremlékekben nem tettek kárt – írta a Boon.hu

A farkastámadás során két szarvas esett áldozatul

A támadás során két szarvas pusztult el: az egyik tetemét a temető közelében, a másikat egy udvarban találták meg. Az önkormányzat felvette a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. A helyi vezetés arra is felhívta a lakók figyelmét, hogy

Idézőjel ikon

a temetők egyházi tulajdonban vannak, az önkormányzat pedig csak a karbantartásban tud segíteni.

Ilyan súlyos farkastámadásra nem volt példa az elmúlt évtizedekben a magyar településen
Fotó: Manuel ROMARIS / Getty Images Hungary

Nem volt még ilyen súlyos támadás a magyar településen

Mivel a falu nem rendelkezik külön forrással az ilyen jellegű helyreállításokra, az önkormányzat jelezte: ha a jövőben károk keletkeznének a sírhelyekben, azt az érintett egyházaknak és a vadásztársaságnak kell bejelenteni. A szakértők és a helyiek szerint a farkasok elszaporodása miatt a jövőben is előfordulhatnak hasonló esetek. Úgy vélik, hogy

a vadon élő állatok egyre gyakrabban húzódnak a lakott területek közvetlen közelébe.

Bár az elmúlt évtizedekben nem történt ilyen súlyos eset Martonyiban, a ragadozók jelenléte a környéken már ismert tény volt. A Bükki Nemzeti Park adatai szerint a térségben több farkascsalád is él, amelyek territóriuma egészen az Aggteleki Nemzeti Park területéig terjed.

Ha kíváncsi vagy rá, hol bukkant fel újabb medve Magyarországon, olvasd el ezt a cikkünket is!

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.