Utoljára kilenc éve kellett olyan nehéz téli körülményekkel szembenézniük az utcán élőknek, mint az elmúlt egy hétben: a 2026 januári vörös kód tapasztalatairól beszélgettünk Surányi Ákossal, a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának egységvezetőjével.
„Ilyen típusú igénybevételt utoljára 2017 februárja jelentett az ellátórendszer és az utcán élő emberek számára: hosszúságában, hőmérsékletében, a hó mennyiségében kilenc éve volt hasonló a helyzet” – mondta el a Díványnak Surányi Ákos. A legforgalmasabb napon este óránként akár 30-40 bejelentés is befutott a januári vörös kód ideje alatt a Menhely Alapítványhoz.
A Menhely diszpécserszolgálatához beérkező hívások mennyisége a vörös kód bevezetése óta az átlagos napi szám három-négyszeresére nőtt: a rekordnap január 9., péntek volt 299 hívással. Az alapítvány munkatársai a főváros pesti oldalán, valamint Pest vármegyében segítenek a rászorulóknak, a budai oldal a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak gondoskodása alatt áll.
Surányi szerint a főváros területére vetítve nagyságrendileg 400 körül lehetett a rekordnapi riasztások száma.
A vörös kód idején mindenki összefogott
Mint azt a diszpécserszolgálat vezetőjétől megtudtuk, Budapesten összesen 39 területileg illetékes utcai gondozó szolgálat működik: van, amelyik több kisebb kerületet fed le, míg más kerületekben több szolgálat is dolgozik.
„Ezek beosztás szerint dolgoznak, diszpécserszolgálatunk pedig egy krízisautóval rendelkezik. A vörös kód alatt ehhez tettünk még egyet, és érkeztek még további felajánlások is.
Volt olyan, aki kinn maradt az utcán akkor is, amikor beosztás szerint már nem kellett volna ott lennie,
és voltak olyan civilek is, mint az Age of Hope vagy a Budapest Bike Maffia, akik beszálltak a munkába” – vázolta Surányi Ákos a rendszert, amely az utcán élőket segíti.
Beszámolója szerint az idei vörös kód alatt hatalmas összefogást tapasztalt: a rendőrség, a közterületfelügyeletek, a mentőszolgálat és a polgárőrök nagy részt vállaltak a legkiszolgáltatottabb helyzetben élők mentésének munkálataiból. „Vállt vállnak vetve dolgoztunk, többször előfordult, hogy kiszálltak helyettünk olyan helyekre, ahova mi csak későn értünk volna oda. Azokkal is nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, akikkel máskor ez nehezen megy” – fogalmazott.
Van, akivel nem lehet kommunikálni
Surányi Ákos tapasztalata szerint egészen más helyzetből indulnak a területi utcai gondozószolgálat munkatársai egy bejelentésre kiérkezve, mint a krízisautón dolgozók.
„Ők rendszeres kapcsolatban állnak az ott élőkkel.
Lehet, hogy már meggyőzték őket, hogy menjenek be egy nappali melegedőbe, ott vegyenek igénybe valamilyen szolgáltatást, mossanak, vagy fürödjenek meg. Van köztük egy kapcsolat, amelyben az ügyfél könnyebben belátja, hogy jobb lenne neki éjjel a szállón.
A kríziscsapat más, azonnali hadtestként dolgozunk, nem tudunk mélyen belemenni abba, ki miért van az utcán. Azt tudjuk megmutatni, hogy a vörös kód ideje alatt milyen extra szolgáltatásokkal élhetnek. Lehet, hogy nem szereti az ügyfél a szállót, mert sok ember van, poloskás, nem olyanok ott az emberek, akik közé szívesen bemegy. Ekkor elmondhatjuk, hogy most itt egy másik, kisebb szálló, ahol jobban érezheti magát” – mondta el.
Területileg illetékes diszpécserszolgálatok
a főváros pesti oldala, Pest vármegye: Menhely Alapítvány, +36-1-338-41-86/1
a főváros budai oldala: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, +36-1-338-41-86/2
Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém vármegye: Utcai Szociális Segítők Egyesülete, +36-34-511028
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala vármegye: Magyar Vöröskereszt Zala megyei Szervezete, +36-92-323-000
Baranya, Somogy, Tolna vámegye: TÁMASZ alapítvány, +36-72-233-169
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád vármegye: Magyar Máltai Szeretetszolgálat, +36-46-530-268
Bács-Kiskun, Csongrád, Békés vármegye: Magyar Máltai Szeretetszolgálat, +36-70-505-8080
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye: +36-42-504-618
Az elmúlt egy hétben ugyanakkor tapasztalta azt is: van több helyszín, amelyről rendszeresek a bejelentések, kimennek naponta akár többször is,
mégsem tud kommunikáció kialakulni azzal, aki az utcán él.
„Olyan pszichés-szociális-kommunikációs állapotban vannak, hogy képtelenek bármiféle interakcióra. Sétálnak, látszik, hogy nincs egészségügyi problémájuk, de nem hívhatók be, nem válaszolnak, arrébb mennek, vagy gorombaságokat felelnek. Nagyon sok ilyen emberrel találkozunk, becslésem szerint a bejelentések 25-30 százalékában az emberek a legnagyobb hideg ellenére sem mennek be szállóra. Ez az ellátórendszer bizonyítványa is” – fogalmaz.
Férőhely van, csak a minőség alacsony
A Menhely Alapítvány munkatársa szerint az igaz, hogy elegendő férőhely van: mára virradóra 90 százalékos volt a kihasználtság, el tudták volna még helyezni azokat, akik az utcán voltak. Azt ugyanakkor ki kell mondani: a szállókon található férőhelyek minősége gyenge.
„Harminc fős háló, emeletes ágyak, gyenge komfortfokozat várja a szállókon az embereket: vizesblokk, recepció, egy hálóterem, amit évente egyszer kifestenek. A finanszírozási lehetőségek fejlesztésre nem adnak lehetőséget.
Őszintén belegondolva lehet, hogy én is a Kálvin téri aluljárót választanám a 30 fős hálóterem helyett, ahol valaki esetleg megfenyeget, mástól fertőzést kaphatok el,
valaki pedig biztosan nagyon hangosan horkol” – festi le a viszonyokat Surányi Ákos. Véleménye szerint a szállóra érkezéssel valamennyi szabadságot mindenképp fel kell adni – nemcsak a társak miatt, hanem a szigorú szabályok kapcsán is, ugyanis a legtöbb helyre italt bevinni nem lehet, ahogyan ittas állapotban érkezni sem. Az ágyipoloska-fertőzöttség is reális félelem, sokan pedig értékeik ellopásától is tartanak, bár Surányi azt mondja, az értékmegőrzők miatt szerinte ez kevésbé valós veszély.
„Beszűkült tudatállapotban elég lehet egy rossz emlék, és többé nem akar szállóra menni az ember” – mondja.
Mentőre is szükség lehet
Az utcán járó-kelőket a vörös kódtól függetlenül arra biztatja: vegyék észre, ha valakinek segítségre van szüksége, és a területileg megfelelő diszpécserszolgálatnál jelezzék ennek tényét. (A diszpécserszolgálatok területi illetékességét és számát feljebb, keretes írásunkban találod.)
„Minél pontosabban adják meg a helyszínt: házszámot, kapualjat, beugrót. A rászoruló emberről adhat leírást is, milyen ruházatban van, van-e különleges ismertetőjele, milyen nemű és korú, van-e kerekesszéke vagy járókerete.
Nagyon fontos, hogy mi az érintetteken segítünk, nem a betelefonálón, ezért az is hívhat, aki siet, és nincs ideje bennünket megvárni, de ha belefér, akkor ez is nagy segítség.
Pár kérdéssel kiderülhet, hogy elég-e a krízisautó, vagy egészségügyi szolgáltatás kell. Ha kihűlés, vérzés veszélye is felmerül, akkor már élet-halál kérdését jelentő késedelmet jelent, ha mi megyünk ki, nem a mentő” – ad Surányi támpontot ahhoz, hogy jól segítsünk. Ha bizonytalanok vagyunk, a diszpécserszolgálat hívásával közösen is meghozható a döntés.
A járókelő a legfontosabb támasz
A szakember szerint fontos, hogy a vörös kód feloldását követően se lankadjon figyelmünk, és nem tud olyan esetről az idei vörös kód idejéről, amikor valakihez túl későn értek volna ki: a belső kerületekben inkább az volt a jellemző, hogy ugyanahhoz az emberhez több riasztást is kaptak.
A külső kerületekben, különböző tákolmányokban, sátrakban, akár egyedül élők kevésbé vannak szem előtt, de Surányi Ákos reméli, mindenkihez eljutottak, akinek segítség kellett.
Azt kéri, ha úgy látjuk, valaki segítségre szorul, ne csak vörös kód idején tárcsázzunk. A járókelők a rendszer fontos támaszai – ezt akkor látták a legjobban, amikor a koronavírus alatti kijárási korlátozások miatt tizedére esett vissza a hívások száma szolgálatuknál.
Ha a vörös kód megszűnik, a hajléktalan-ellátásban marad feladat bőven.
„Most jön az az időszak, amikor átgondoltabban lehet dolgozni, komplex pszichológiai-pszichiátriai-addiktológiai programban lehet gondolkozni annak az 50 embernek a kapcsán, akik inkább fagy idején is az utcán maradtak” – fogalmaz.
Magyarok ezrei töltik mindennapjaikat az utcán: a Menhely Alapítvány vezetőjével a magyar hajléktalanok sorsáról beszélgettünk korábban.
