Eddig kell megőrizned ezt a megszüntetett dokumentumot: a nyugdíjkorhatártól függ az időpont

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén január elsején megszűnt a papír alapú tb-kiskönyv, a munkáltatóknak azt vissza kell juttatniuk munkavállalóikhoz. Ha megkaptuk, érdemes ellenőrizni a benne található adatokat, és figyelemmel lenni arra, meddig is kell megőriznünk.

A papír alapú tb-kiskönyv kivezetésének menete szerint a foglalkoztatónak vissza kell adnia a papír alapú tb-kiskönyvet a biztosított részére, azonban azt az öregségi nyugdíj korhatárának betöltését követő 5 évig meg kell őrizni, figyelmeztet a Sonline.hu a Pénzcentrum cikke nyomán.

Az átállás az elektronikus felületre, az e-TB-kiskönyvre már megkezdődött, azonban a rózsaszín, papír verziót hitelt érdemlő módon dokumentálva kell megkapniuk a munkavállalóknak, azaz vagy tértivevényes levélben, postai úton, vagy személyesen, 

az ügyfél aláírásával igazolva az átvételt. 

A nyugdíjkorhatár betöltését követően is meg kell őrizni a tb kiskönyvet
Fotó: krisanapong detraphiphat / Getty Images Hungary

A nyugdíjkorhatár is őrizni kell a tb-kiskönyvet

Amennyiben zökkenőmentes az átadása, azoknak a foglalkoztatóknak, akik nem működtetnek társadalombiztosítási kifizetőhelyet, sem a papír alapú, sem az e-TB kiskönyv tekintetében nincs további feladatuk. De ha a kiskönyv átadása meghiúsul, azaz a foglalkoztató nem tudja eljuttatni a biztosítottnak, a biztosítottra irányadó

Idézőjel ikon

öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig köteles megőrizni azt.

 Ugyanígy magának a biztosítottnak is meg kell őriznie eddig a határidőig a kiskönyvet, miután megkapta. 

Ezért kell megőrizni a dokumentumot

A biztosítottak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által üzemeltetett Biztosítási jogviszony lekérdező felületen tudják a jogviszonyaikat megtekinteni. Ugyanerre már 2026. január 1-je óta lehetőségük van a 2023. december 31-ét követően folyósított egészségbiztosítási pénzbeli ellátások, például a táppénz, baleseti táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, örökbefogadó díj esetén

Idézőjel ikon

a Betegéletút szolgáltatás keretében is.

Fontos, hogy ha a biztosított a papír alapú TB kiskönyvben olyan jogviszonyt talál, ami a Betegéletút felületén lévő elektronikus, közhiteles nyilvántartásban nem szerepel, a hiányzó biztosítási jogviszonyait illetően

Idézőjel ikon

okirati bizonyítási eljárást kezdeményezhet.

Erre a lakóhelye szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal egészségbiztosítási szakterületénél van lehetősége. Azoknak, akik korkedvezményes nyugdíjjal élnének, például a Nők 40-et vennék igénybe, kiemelten fontos, hogy a zökkenőmentes nyugdíjazás érdekében bizonyítani tudják minden korábbi szolgálati idejüket. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.