Budapest aranyérmet nyert ebben a versenyben, ezért özönlenek a fővárosba a turisták

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy friss brit kutatás Budapestet választotta Európa legolcsóbb úti céljának. A felmérés megmutatja, miért szeretik a fővárost ennyire a turisták. A tanulmány a közlekedési, étkezési és szállási költségekre is kiterjedt.

Az Aqua nevű brit hitelkártya-szolgáltató felmérést készített, melyben összehasonlította a legkedveltebb európai úti célok árait, beleértve a közlekedést, szállást és étkezést is. A cég rangsort készített, melynek legtetejére Budapest került – írja a HellóMagyar.

Ezért szeretik Budapestet a turisták

Budapesten olcsó a közlekedés a turisták számára
Fotó: Ratnakorn Piyasirisorost / Getty Images Hungary

A felmérés szerint a magyar főváros nem csak gyönyörű, de olcsó is. A Budapestre repülővel érkező turisták retúrjegye átlagosan 37 600 forintba kerül egy személy számára. A szállás költségeit is megfigyelték: két személynek, egy hétre egy hotelszoba ára  242 700 forint volt.

Az étkezés sem drága, ugyanis csupán 3 700 forintból is meg lehet vacsorázni, egy korsó sör ára pedig 900 forint környékén mozog. A városon belül használatos vonaljegyek ára is csupán 500 forintba kerül. A fent leírt árak egyedülállóan olcsónak számítanak az európai fővárosokhoz képest.

Ha pedig nem csak a létszükségletekre szűkítjük a kutatást, azt is megtudhatjuk, milyen kikapcsolódási lehetőségeket rejt Budapest a turisták számára. Rengeteg termálfürdő áll rendelkezésre az oda látogatni vágyók számára, ezek körül a Rudas fürdő már több mint 500 éve nyitva áll. Egy belépő ára egy felnőtt számára 9800 forintba kerül egy hétköznapon. A Rudasban gyógyvizes medencék, szaunák és még török fürdők is várják a vendégeket egy kis kikapcsolódásra.

Különleges élményt nyújt az idén nyíló Time Out Marketre, mely Budapest gasztronómiai központja. Ezen a helyen minden étel és ital megtalálható, ezért érdemes ide is ellátogatni.

Ugyanakkor számos ingyenes programlehetőséget is kínál a főváros: kikapcsoló lehet a Duna partján, a Parlament előtt, vagy a Budai Várban egy könnyű séta.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.