50 ezres bírságot is kaphat mostantól, aki ezt csinálja egy állattal

Olvasási idő kb. 2 perc

2025. május 20-án elfogadták azt a javaslatcsomagot, amelynek óriási jelentősége lehet az állatvédelem szempontjából. Az egyik fontos változás szerint a jövőben tilos lesz állatokkal koldulni, ez nem csak a kutyákra, de például a nyulakra és a galambokra is vonatkozik.

Szabálysértést követ el az, aki állat társaságában koldul, és akár 50 000 forintos bírság is kiszabható rá. A We love Dogz dr. Kajó Cecília szakjogászt kérdezte az új szabályról.

Csak bírság szabható ki, az állat nem kobozható el

Az állatvédelemmel foglalkozó szakjogász elmondta, hogy a szabály nem a hajléktalanok, hanem a koldusmaffia ellen szól, akik gyakran csak azért lopnak el állatokat, hogy aztán nagyobb bevételre tehessenek szert általuk, hiszen az emberek hamarabb megsajnálják az önmagukban koldulóknál azokat, akiknek valamilyen állatuk is van.

Van, amikor nem csak csendes társak az állatok, sokszor produkáltatják őket, például sorskártyát húzatnak madarakkal, nyulakkal, vagy fotózkodni lehet velük pénzért. A Vörösmarty téren a karácsonyi vásár környékén, illetve a budai Várban egész évben gyakori a galambos produkció, ilyenkor az intézkedés során a koldulók az állatokat hátrahagyva rohannak el a helyszínről.

Akár 50 ezres bírság is kiszabható az állatokkal koldulókra, de az állat nem kobozható el tőlük
Fotó: O2O Creative / Getty Images Hungary

A helyzet problematikusságában fontos mozzanat, hogy mivel a főpolgármester május 31-ig nem terjesztette be a szükséges rendeletmódosítást, az állatokat nem lehet elkobozni. Ugyanakkor az is tény, hogy a kérdésnek van egy emberi oldala is, amely konfliktusba kerül a józan ésszel és az állatvédelmi szabályokkal.

"Sokan azért tartanak ki még mindig az utcán mert van egy kutyájuk, macskájuk vagy más állatuk de ezt össze kell vetni azzal az egyszerű kérdéssel, hogy annak az állatnak egyébként ott jó-e az utcán" - idézi a We love Dogz oldala dr. Kajó Cecíliát.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.