Ennyit spórolsz azzal, hogy megszűnik a TAJ-kártya

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kivonják a forgalomból a fizikai TAJ-kártyákat, így döntött a kormány.

A papír alapú dokumentum helyett elektronikus rendszert vezetnek majd be – írja a Portfolio.hu.

Ennyibe kerül majd az elektronikus rendszer

A biztosítási jogviszony és minden egészségügyi ellátás igazolására szolgáló dokumentum helyett az új elektronikus rendszerbe kerülnek majd be az adatok. A fejlesztésre a kormány a 290 millió forint egyszeri forrást különít el, ebből 198 milliót az egészségbiztosítási költségvetési szervek, 90 milliót pedig a Magyar Államkincstár kap majd. A rendszer fenntartása 2026-tól további 41,75 millió forintba kerül majd. A projekt megvalósításáért két minisztérium a felelős: a Nemzetgazdasági és a Belügyminisztérium. A papíralapú TAJ-kártya pótlásának díja, ha elveszett, 4000 ft-ba kerül, az új, elektronikus rendszer bevezetésével ennyivel több maradhat az emberek zsebében. 

A papíralapú TAJ-kártyát váltja majd fel az új elektronikus rendszer
Fotó: BongkarnThanyakij / Getty Images Hungary

Az egészségügyi ellátással kapcsolatos ügyintézést a kormány egy ideje már az EgészségAblak és a Digitális Állampolgárság nevű alkalmazások felé tereli. Az előbbi főként arra szolgál, hogy a betegek időpontot tudjanak foglalni a különböző vizsgálatokra, míg az utóbbiban például az egészségbiztosítási járulékok befizetését is ellenőrizhetik. Ha ugyanis valakinek hat hónapnál régebbi elmaradása van, érvénytelenné válik a TAJ-kártya, és így nem kaphat támogatott gyógyszereket, és teljes árat kell fizetni az orvosi ellátásért is. Ha valaki ismét aktiválni szeretné a TAJ-kártyáját, akkor ahhoz hat havi biztosítási díjat kell befizetni.

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.