Ebből a gyümölcsből lesz nagy hiány az idén, évekbe telhet, mire újra ehetjük

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tavaszi időjárás nehéz helyzetbe sodorta a gyümölcstermesztőket és velük együtt a fogyasztókat is. Az almás és a bogyós fajok is megsínylették a késői fagyokat, de a csonthéjasoknak évekbe is beletelhet, mire újra magukra találnak. Élükön kedvencünkkel: a kajszibarackkal.

A fagyra eleve érzékeny fajok különösen megsínylették az idén tavasszal több alkalommal is rendkívül későn érkező mínuszokat. Ezek a fajok:

Idézőjel ikon

a kajszi, az őszibarack, a mandula, valamint a korai szilvák szinte teljes virágzatukat elveszítették,

így komoly veszélybe került az idei termés több olyan közkedvelt gyümölcsünkből is, mint amilyen a kajszibarack is – derül ki szakértők véleményéből.

Nem csak az idei évre ment tönkre a termés

Már virágoztak idén tavasszal a gyümölcsfák, több helyen pedig még a gyümölcskezdemények is észlelhetők voltak, amikor az éjszakai hőmérsékletek ismét, többször is a mínuszos tartományba süllyedtek. Az ehhez hasonlóan tartósan fennálló és jelentős fagyok ellen jelenlegi tudásunk szerint  nem létezik hatékony technológiai védekezés, az okozott károk pedig nem csak az idei év termésére lesznek negatív hatással.

A szakértők szerint a klímaváltozás olyannyira tetten érhető valósággá vált, hogy a jövőben csak az segíthet már, ha

Idézőjel ikon

újratervezzük milyen gyümölcsfákat ültetünk, pontosan milyen adottságú talajra, milyen klimatikus körülmények közé.

Azzal is komolyan számolnunk kell, hogy egyes hagyományos gyümölcseinkből nem számíthatunk már olyan minőségű és mennyiségű termésre, mint korábban. 

Ebben a látványban kevés részünk lesz az idén
Fotó: Anne DEL SOCORRO / Getty Images Hungary

A kajszibaracktermés idei kiesése nemcsak a friss gyümölcsöt fogyasztóknak jelent majd szomorú veszteséget, de a termék különböző feldolgozott formáját kedvelőknek is nélkülöznie kell majd e hagyományosan nagy múltra visszatekintő és sokféle felhasználással bíró hazai gyümölcsöt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.