Ebben a járásban a legmagasabb az átlagkereset: 740 ezer forint a régiós bérkülönbség

Olvasási idő kb. 1 perc

Miközben Budapest II. kerületében 1 159 600 forint a bruttó átlagkereset, addig a Cigándi járásban 420 400 forint az átlagbér, ami majd háromszoros különbség.

„Ez a különbség jól mutatja a regionális egyenlőtlenségek mértékét az országban” – írja elemzésében a Bankmonitor, amely számításaihoz a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2025 első negyedéves adatait vette alapul.

Tekintélyesek a különbségek az átlagkeresetek között

Az adatok szerint Cigánd után a Gönci járásban a legalacsonyabb az átlagkereset – 436 700 forint –, amelyet a Fehérgyarmati járás követ 443 500 forintos átlagfizetéssel. Mint az elemzésben írják,

Idézőjel ikon

ez a három járás mutatja a legkedvezőtlenebb helyzetet a fizetések szempontjából.

740 ezer forintra rúg a magyarországi régiók közötti bérkülönbség
Fotó: Bence Bezeredy / Getty Images Hungary

A másik végletet néhány fővárosi kerület képviseli. A II. kerület után a lista a XII. kerülettel folytatódik, ahol 1 128 900 forint a bruttó átlagkereset, majd az V. kerület következik 1 052 800 forintos értékkel. Ha Budapestet nem vesszük figyelembe, akkor Budakeszi (957 200 forint), Pilisvörösvár (857 900 forint) és Dunakeszi (857 300 forint) vezeti a sort.

Szintén érdekes adat, hogy a Paksi és a Dunaújvárosi járásban az átlagkeresetek 10 százalékponttal estek vissza az országos átlaghoz képest, a Debrecen körüli régió pedig 2019 óta az ország legsikeresebb területének számít a bérnövekedés ütemét tekintve.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?