Nagy lezárások jöhetnek járvány miatt, a magyar közutakon is változás várható

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem elegendőek a járványügyi intézkedések a szakember szerint: lezárná a nemzeti parkokat és a közutakat is fertőtlenítené a szakszövetség igazgatósági tagja.

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvosnak írt nyílt levelet dr. Kun Péter: a Húsmarha Szövetség igazgatósági tagja több javaslatot is tesz a ragadós száj- és körömfájás járvány megelőzésére. 

Kun Péter szerint a ragadós száj-és körömfájás vírusa újra veszélyezteti a hazai állattartás létét. Mint írja, a vírus egyre több helyen bukkan fel, ezért szükségesnek tartja több, a közutakat is érintő megelőző intézkedés bevezetését. Az utakat érintő korlátozások nem példa nélküliek ilyen esetben. Amint azt az autoszektor.hu megírta, a szlovák-magyar határon már lezárták az kishatár-átkelőket, több kilométeres sorban állnak az autók. A kamionokat Rajkánál kiemelik a sorból, elkezdték őket fertőtleníteni. 

A járvány miatti korlátozásokat kérnek: lezárásokat és a közutak fertőtlenítését
Fotó: George Pachantouris / Getty Images Hungary

A közutakon fertőtlenítést, a parkokban lezárást vezetne be

„A hazai legelő állatok túlnyomó része nemzeti parkos, védett területen legel, így ezek különösen veszélyeztetettek. Ezek közül Hajdú-Bihar vármegye rendelkezik a legnagyobb állatlétszámmal. Csak Hajdú-Biharban 100 ezer tehén található (ez 200 ezer feletti összállományt jelent), de itt található a legnagyobb juhállomány is“ — összegzi posztjában Kun Péter. — A vírus terjedésében a közúti járműforgalom az egyik legveszélyesebb tényező. A Húsmarha Szövetkezet nevében arra szeretném kérni főállatorvos urat, hogy

Idézőjel ikon

mihamarabb rendeljen el időszakos lezárást mind a 10 magyarországi nemzeti parknál, tiltsa be a rendezvényeket és függessze fel a látogatásokat és a turista forgalmat, illetve lehetőség szerint a parkos legelők mellett található közutakon helyezzenek el fertőtlenítő pontokat!

Az állatorvos is figyelmeztet

Dr. Pikó Evelin állatorvos az alábbi tanácsokat adta a betegséggel kapcsolatban az állatokkal foglalkozóknak:

  • Minimalizáld a személyi-, járműforgalmat.
  • Lehetőleg ne most vásárolj, adj el állatot.  Ne látogasd a gazdatársakat, vagy ha nem megoldható, figyelj a higiéniára.
  • Ha gyanús tüneteket észlelsz a kérődződön vagy sertéseden, jelezd az állatorvosodnak.
  • Ha marhatelepen vagy juhászatban dolgozol, ne a munkaruhádban és cipődben menj haza.
  • A munkaruhádat legalább 60 fokon mosd.
  •  Ha nem tudod elkerülni, hogy külsős jármű behajtson a gazdaságodba, kézi permetezőt használva fertőtlenítsd le a jármű kerekeit, oldalát, elejét, farát.
  • Jó gyakorlat lehet a kapubejáró klórmésszel történő felszórása is.  

Azt írja, tart tőle, hogy nem alakítanak még ki fertőtlenítő pontokat egyhamar a közutakra, ezért főleg akkor, ha az ország észak-nyugati részén közlekedsz autóddal,

Idézőjel ikon

„légy felelősségteljes és gondoskodj magadról, magadért, magadután: az előző pontban leírt kézi permetezős módszerrel “kezeld” rendszeresen az autódat."

A ragadós száj- és körömfájás betegség még március 3-án, egy Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarhatelepen jelent meg hazánkban, évtizedek után először. Azt a telepet azonnal lezárták, a vármegye teljes területén a betegségre fogékony haszonállatokra és vadállatokra is kiterjesztették a megfigyelést. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.