13 diplomája van a világ legtöbbet tanuló emberének: meglepő az egyik végzettsége

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy spanyol férfi 13 egyetemi diplomát szerzett, ezzel világrekordot állított fel, pedig naponta csak egy órát tanul.

A madridi Antonio Monroy Antón tartja a világrekordot, mivel ő rendelkezik a legtöbb egyetemi végzettséggel. Az 53 éves férfi eddig összesen 13 tanulmányi programot végzett el sikeresen. Jelenleg egyetemi oktató, háromgyermekes apa, vállalkozó és sportoló.

Sorra szerzi a diplomákat, egy egész életen át tanuló akar maradni

Tanult jogot, turizmust, pszichológiát, művészettörténetet, szociálpedagógiát, szociális munkát, kriminológiát és közigazgatási jogot. Emellett sportmenedzsmentből mesterdiplomát, gazdasági jogból diplomát és pedagógiai alkalmassági bizonyítványt szerzett. Két doktori címmel is rendelkezik: az egyiket pénzügyekből, a másikat sporttudományból szerezte. Annak ellenére, hogy ennyi végzettsége van, még mindig nem hagyta abba a tanulást. Jelenleg öt újabb képzésen vesz részt, köztük földrajz és történelem szakon.

Az élethosszig tartó tanulás olykor diplomák "halmozásával" jár együtt
Fotó: Dani Serrano / Getty Images Hungary

Érdekesség, hogy a tanulmányaira naponta mindössze egy órát fordít. Míg mások sportolnak, ő tanul, de hozzátette, hogy szerencsés, mivel gyorsan halad. Azonban megjegyezte, hogy sokat csökkent a színvonal, harminc évvel ezelőtt napi egyórányi tanulással csupán egy diplomát tudott volna megszerezni, de ma már más a helyzet.

Nem mindenki ennyire sikeres a tanulásban, egy lány beperelte az iskoláját, mert bár kitüntetéssel érettségizett, mégsem tud írni és olvasni. Ismerd meg a történetét az alábbi cikkünkből.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.