Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár több százezres számlát is benyújthatnak egyes szakemberek alig pár tízezer forintos munka elvégzése után. Így előzheted meg, hogy többet fizess a kelleténél.

Az utóbbi időben sajnos megszaporodtak a tisztességtelen, duguláselhárítást kínáló szolgáltatók hazánkban, akik ugyan a munkát elvégzik, de az ügyfelek tájékozatlanságát kihasználva irreálisan magas összegeket számláznak ki. Ez esetenként akár több százezres munkadíjat jelent, a jellemző 25-40 ezer forintos átlagárral szemben — figyelmeztet közleményében a Europe Assistance. 

Mint írják, a dugulás az egyik legtöbbször előforduló vészhelyzet, éves szinten több ezer lakásban fordul elő. A túlszámlázó mesteremberekkel szemben a hatóságok tehetetlenek. 

Akkor se siesd el a szakember kiválasztását, ha vészhelyzet van a lakásban, sok pénzed bánhatja.
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

A lakásban felmerülő problémák árát tisztázd előre a szakemberrel

A legtöbben egy ehhez hasonló vészhelyzet esetén azt a mestert választják, aki a leghamarabb kiérkezik, azonban ez nem mindig okos döntés. Mint írják, az utóbbi időben több alkalommal is csalás áldozata lett a duguláselhárítást megrendelő, amikor a munka elvégzését követően több százezres számlát állított ki a szakember. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a teljes fizetendő összeg csak a munka elvégzése után derül ki, így sodorva pénzügyi kiszolgáltatottságba a lakás tulajdonosát. A  cég tapasztalatai alapján a hatóságok nem igazán tudnak mit kezdeni a csalókkal, mert ez a fajta átverés nem minősül bűncselekménynek. A károsultak nem tudják alátámasztani a jogsértést a cég adatainak, a vállalkozó nevének ismerete nélkül, és még mindig vannak, akik nem kapnak számlát az elvégzett munkáról.

Idézőjel ikon

„A károsítottak ezért még kártérítésben sem reménykedhetnek"

— hangsúlyozták. 

Ezt teheted, hogy elkerüld a kiszolgáltatottságot

  • A legtöbb esetben a lakás biztosítása fedezi a kisebb, otthoni vészhelyzeteket, ha rendelkezel biztosítással, érdeklődj arról, hogy az adott problémára érvényes-e.
  • Nézz utána alaposan az internetes hirdetéseknek, válassz ismerősi ajánlás vagy a korábbi, pozitív tapasztalat alapján szakembert.
  • Tisztázd a céggel a várható költségeket, a biztosítóddal pedig azt az értékhatárt, amíg fedezik a javítást. 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.