Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem mindennapi szakmát választott magának Imre Erika, aki jóformán csak olyan lakásokban varázsol tisztaságot, ahová egy hétköznapi ember nem szívesen teszi be a lábát. Az extrém takarítással foglalkozó családanya azonban nem csupán a gyakran gyomorforgató állapotokat és a koszt látja, hanem észreveszi a rendetlenségen túl a segítségre szorulót is. Interjú a Káoszirtók alapítójával.
Hogy jött az életedbe ez a munka?
Szerettem volna saját egzisztenciát. Abban az időszakban a volt férjem rengeteget dolgozott, elég keveset volt otthon, így amikor beteg volt a kisfiam, nekem kellett táppénzre mennem. Ezt sok munkahelyem nem vette jó néven, ráadásul még jó alkalmazott sem vagyok.
De miért pont extrém takarítás?
Amikor jártam ki házakhoz, sok, valamilyen szempontból hátrányos helyzetű emberrel találkoztam. Egyre több mentális beteggel kerültem kapcsolatba, és egyre nehezebb munkákat vállaltam el. Aztán itt kötöttem ki – már lassan tíz éve.
Mitől extrém egy takarítás?
Van egy határvonal, amit egy hétköznapi ember nem lép át. Én olyan helyeken takarítok, ahol a legtöbben már azárt ajtó elől is elmenekülnek. A hányás még hagyján, de gyakran teszek rendbe vizelettel, széklettel, testnedvekkel szennyezett lakásokat, sőt, nem ritkán az extrém takarításhoz elég csak a lakó életviteléből eredő rendetlenség és kosz: rendszeresen takarítunk elmebetegek, és drog- meg alkoholfüggők otthonában is.
Hogyan viszonyulsz ezekhez a sorsokhoz?
Szeretném őket megérteni, és meglátni azt, hogy mi van a káoszuk mögött, megtudni, hogy hogyan juthattak el idáig. Az idők során rájöttem, hogy senki sem így születik: valaki ezt a mintát hozza otthonról, de van, aki egy trauma miatt kezd például gyűjtögetni.
A legkönnyebb rá azt mondani, hogy igénytelen – eleinte én is ezt tettem, most viszont már nem ítélkezem.
Szoktál beszélgetni az érintettekkel?
Meghallgatom őket, elmondják a gondjaikat, ami egyfelől azért is jó, mert így megtudom, mit keressek a szeméthalom közepén. Volt olyan munkám, ahol száz évet felölelő fényképeket kellett összeszednem, de rendszeres, hogy útlevél, igazolvány vagy fontos papírok után kutatok.
Milyen esetekhez hívnak leginkább?
Nagyon változó, de főleg mentálisan megtört emberekhez és szenvedélybetegekhez.
Hogyan jut el hozzád azok híre, akiknek segítségre van szüksége?
Gyakori, hogy a házban lakók keresnek meg, mert már nem bírják tovább elviselni a szomszédjuk lakásából kiáradó szagot. Rendszeresen telefonálnak azok is, akik nem tudják tovább elnézni, hogy időről időre csótányok és ágyi poloskák jelennek meg a tisztán tartott otthonaikban egy koszos lakás miatt. Van az a feszültség, ami miatt már közvetlenül engem keres a lakóközösség, főleg akkor, ha a közös képviselő esetleg magára hagyja őket a problémával.
Hogyan lehet megszokni az extrém lakáskörülményeket?
Egy idő után kizárja az ember. Pont, mint egy orvos, amikor betegeket gyógyít.
Mi volt a legdurvább eseted?
Nem tudnék egyet kiemelni, de az a gyilkosság utáni takarítás emlékezetes volt, amely során hat napig dolgoztunk a lakásban – tele volt negyven éve gyűjtögetett holmikkal. Ahogyan a sok tárgyat felhalmozó emberek általában, ez a lakó is egyszer csak magára zárta az ajtót, amely küszöbén onnantól kezdve senki nem léphetett át. Hazavitte, gyűjtögette a kacatokat, amelyek aztán onnan már sosem kerültek ki.
Miket szoktak felhalmozni?
Volt olyan, aki kártyát gyűjtött a lakásában, de olyan is, aki üres gyufás- vagy tejesdobozt. Láttam már az ügyfél saját vizeletével megtöltött PET-palackos gyűjteményt is, sőt, találkoztam már olyannal is, aki a székletét őrizgette.
Mondtad már valaha azt egy munkára, hogy na, azért ezt már nem?
Igen, például, amikor úgy kellett volna egy holttest után kitakarítanom, hogy az ösztöneim azt súgták, valami nem kerek a történetben. Soha nincsenek jó érzéseim akkor, amikor azzal hívnak fel, hogy azonnal takarítsak ki egy haláleset után, de a segítséget kérő képet sem küld, és azt sem akarja, hogy kimenjek megnézni a helyszínt. Mindennek megvan ilyenkor a protokollja, de ha egy láncszem hiányzik, akkor azzal az üggyel kapcsolatban valami nincs rendben.
Most arra gondolsz, hogy talán veled akarták volna eltüntetni egy bűncselekmény nyomait?
Pontosan. De én ezt nem vállalom, bármennyire is szeretem a munkám. Azt már megtanultam, hogy az ösztöneimet sosem írom felül.
Van még hely, ahová nem mész szívesen?
Azokat a helyszíneket nem szeretem, ahol öngyilkosság történt, főleg, ha ott egy fiatal vetett véget az életének.
Hogyan tudod ezeket az érzéseket kezelni, egyáltalán feldolgozni a látottakat?
Az elején minden munka után rosszul aludtam. Az első másfél évben abba is belebetegedtem, ha nem tudtam úgy segíteni, ahogy én azt elképzeltem. Világmegváltó és megmentő attitűddel álltam az emberekhez, de aztán rá kellett jönnöm, hogy vissza kell vennem a tempóból.
Csak azokon lehet segíteni, akik akarják.
Milyen speciális felszerelésre van szükséged a takarításhoz?
Olyan ruhára, mint amilyen a Covid-járvány alatt az egészségügyi dolgozóknak volt: overall, maszk, kesztyű és lábzsák. Ezeket munka után, a lakásból kilépve mindig kidobom, tehát ha mondjuk egy helyen öt napig dolgozom, akkor öt ruhát használok el. Emellett speciális védőoltásokat is kapok, például hepatitisz ellen, mert mindig a legrosszabból kell kiindulnom.
Kivel végzed ezt a nem mindennapi munkát?
Eleinte egyedül dolgoztam, de most már a férjemmel együtt megyünk mindenhová. Így azért sokkal könnyebb.
Voltak, akik korábban szerettek volna csatlakozni hozzád, de a körülményeket látva inkább meggondolták magukat?
Persze, többek között egy szép szál legény is, aki magabiztosan állított be az első helyszínére, hogy majd megmutatja, hogy kell ezt csinálni. Aztán kinyílt az ajtó, ő pedig összehányta magát. Soha többé nem jött. És persze volt olyan is, akinek a lelke nem bírta, pedig jól csinálta. Mégsem mondhattam azt neki, hogy járjon pszichológushoz…
Mennyit kóstál ma egy extrém takarítás?
Az egy- vagy kétnapos az 100 ezer plusz, de a határ a csillagos ég. Az ár több mindentől függ.
Például?
Nemcsak az számít, hogy hány munkaórát teszünk bele, hanem az is, hogy mivel szennyezett a lakás. Ha emberi fekáliát kell takarítani, az drágább, mintha állat után tennénk, és növekszik az ár akkor is, ha ezek mellett még vizeletet, vért és testnedveket is fel kell számolnunk a padlóról, a falakról vagy a radiátorokról. Jártam már olyan helyen, ahová 100 ezer forint értékben kellett irgalmatlan mennyiségű tisztítószert vinnem, sőt, van olyan fertőtlenítőszerünk is, amelynek egyetlen literje 50 ezer forintba kerül. Arról már nem is beszélve, hogy
több olyan ingatlanhoz is volt már szerencsém, ahol se áram, se víz nem volt, így utóbbit is nekünk kellett vinni.
Extrém takarítói pályafutásod során hány lakást takarítottál ki?
Még sosem gondolkodtam ezen, de ha utánaszámolok, akkor körülbelül 1200-at. Ha viszont azt is nézzük, hogy egy kitakarított lakással egy egész lépcsőháznyi lakó vagy az érintett teljes családjának életét tettem jobbá, akkor talán azt sem túlzás állítani, hogy tízezernél is több embernek segítettem.
Ismersz olyat, aki a takarítás után meg tudta őrizni a rendet és a tisztaságot?
Pozitív példák szerencsére mindig vannak. Tisztán emlékszem arra a lakóra, aki a pszichiátriai kezelése után maga kért segítséget az otthona rendbetételéhez. Hazatérését követően azzal hívott fel, hogy csak úgy tud új életet kezdeni, ha felszámolja a régit. Ehhez pedig rám is szüksége van.
Ha kíváncsi vagy egy kriminálpszichológus és túsztárgyaló munkájára is, ajánljuk figyelmedbe a Végh Józseffel készült interjúnkat is.
