4 meglepő dolog, amiért elvehetik a jogosítványod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közlekedési szokások megváltozása, a technológia fejlődése és az új járművek megjelenése jelentősen átalakította a több évtizede érvényben lévő KRESZ-t. Ez az oka annak, hogy ma már autóba sem kell ülni ahhoz, hogy valaki elveszítse a jogosítványát.

Természetesen vannak olyan szabályok, melyeknek az érvényessége soha nem kérdőjeleződhet meg. De nemcsak azoktól vehetik el a jogosítványt, akik ellen szabálysértési vagy a büntetőeljárás folyik, illetve súlyos sérülésekkel járó, netán halálos balesetet okoztak, netán ittasan vezettek. Az alábbiakban összegyűjtöttük, milyen vétségért vonhatják még be hosszabb-rövidebb időre a vezetői engedélyeket.

Ha erre figyelsz, nem veszik el a jogosítványod

Talán kevesen tudják, hogy a pénzbírság mellett bárkit eltilthatnak a vezetéstől, ha nem ad elsőbbséget az iskola közelében a zebrán áthaladó gyerekeknek. Erre különös gonddal ügyelni kell szeptemberben, amikor a tanévkezdés első heteiben a rendőrség és a polgárőrség fokozott közúti ellenőrzéseket tart a tanintézetek környékén. De nemcsak az iskoláknál, hanem bármelyik gyalogátkelőhelynél elkövetett szabálytalanság esetén pénzbírsággal büntetheti a sofőrt a rendőr, illetve akár egy évre el is tilthatja a vezetésről, ha zebrán nem adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak.

Akkor is elvehetik a jogosítványunkat, ha nem adjuk meg az elsőbbséget a gyalogosoknak a zebrán
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

De elvehetik a jogosítványt abban az esetben is, ha valaki ittasan száll elektromos rollerre. Ennek pedig az az oka, hogy a jogszabályok szerint alkoholos befolyásoltság alatt álló személy nem vehet részt a közúti közlekedésben. 
Bár az elektromos rollert mint közlekedési eszközt nem definiálják egyértelműen a magyar jogszabályok, több közúti ellenőrzés során az eljáró hatóság arra hivatkozva büntette meg az ittasan rollerezőt, hogy a jelenlegi szabályozatlanság miatt a saját hatáskörükben jogosultak eldönteni azt, hogy milyen járműnek minősítik az elektromos rollert, és hogy ittas vezetése esetén milyen büntetést szabnak ki. A pénzbírság mértéke akár 100 ezer forint is lehet, továbbá sok esetben a jogosítványt is azonnal elveszik.

Az agresszív vészfékezést is a jogosítvány bevonásával büntetik, hiszen ebben az esetben a sofőr a közúti közlekedés szabályainak megszegésével mások életét vagy testi épségét is közvetlenül veszélyezteti. A hírekben többször hallhattunk busz előtt "büntetőfékező" járművezetőkről, volt, akinek 2 évre vették el a jogosítványát tette miatt.

Azt is megfoszthatják a vezetői engedélyétől, aki a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvényben foglaltak szerint 18 vagy annál több büntetőpontot gyűjt össze azért, mert szabálytalanságot vagy bűncselekményt követett el vezetés közben. A 18 pontot pedig meglepően gyorsan össze lehet szedni, ha valaki nem figyel kellőképpen a volánnál. Például ha

Idézőjel ikon

háromszor nem adjuk meg az elsőbbséget, szabálytalanul előzünk, zebra előtt vagy kerékpársávon parkolunk, illetve autópálya leállósávján haladunk, máris összejön a 18 előéleti pont, és a hatóság 8 napon belül visszavonja a jogosítványunkat.

Kiderült, hogy melyek a világ legstresszesebb városai, amelyeket az ott járt turisták véleménye alapján érdemesebb inkább elkerülni abban az esetben, ha nyugalomra vágyunk. Cikkünkből kiderül, melyik városokat jobb elkerülni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.