Sok százezer magyar számlájáról tűnhet el pénz – semmi nyoma nincs

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokan szembesülhettek a napokban azzal, hogy a Magyar Államkincstárnál vezetett értékpapírszámlájukon tárolt pénzük egy része minden nyom nélkül eltűnt. A jelenségnek sajátos oka van.

Érdekes, felettébb tanulságos esetről számolt be a Bank360. Mint írják, a Magyar Államkincstár egyik ügyfele arra lett figyelmes, hogy értékpapírszámlájáról eltűnt több millió forint. Az előző napon még közel 54 millió forintot mutatott az egyenleg, másnapra viszont 50 millióra csökkent a befektetése mintegy 3,5 millió forintja tűnt el.

Az eset roppant rejtélyesnek tűnt: sem a pénzszámlán, sem az értékpapírok piaci értékénél nem látszott a hiányzó összeg. Sőt, a számlatörténetben sem volt semmi nyoma annak, hogy bárki kivett volna pénzt a számláról. Az egyetlen furcsaság az volt, hogy a kamatfizetés előtt álló 2028/I sorozatú Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) árfolyama visszaesett.

Nem volt egyszerű elérni az ügyfélszolgálatot, és kideríteni, hova tűnt a pénz az értékpapírszámláról
Fotó: AntonioGuillem / Getty Images Hungary

Ez a számláról eltűnt pénz magyarázata

Mivel a Magyar Államkincstárnál nincs éjjel-nappali ügyfélszolgálat, másnap reggelig, a munkaidő kezdetéig kellett várnia az ügyfélnek a válaszra. Ekkor sem kapott azonnal tájékoztatást, mintegy fél órába telt, mire sikerült elérnie egy ügyintézőt. Mikor elmondta a problémáját, kissé ingerült választ kapott:

Idézőjel ikon

a hiánynak technikai oka van.

Mint az ügyintéző elmondta, a kamat tűnt el a számláról, mivel annak a jóváírása most folyik, délután 2-től kezd majd megjelenni a számlán. Magát az állampapírt viszont már csak a kamat nélküli, 99 százalékos árfolyamon lehet eladni.

Az ügyintéző azt is elmondta, hogy sokan keresték hasonló okból az utóbbi időben az államkincstárat. Ez persze nem is csoda: lakossági állampapírban 822 ezer, ezen belül PMÁP-ban 550 ezer embernek van megtakarítása.

 

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.