Az egekbe szökhet a magyarok kedvenc reggeli italának ára

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemrég átlépte a négy dollárt a zöld kávé árutőzsdei ára – ez minden valószínűség szerint rövidesen a kedvelt reggeli ital alapanyagának bolti árán is érezhető lesz.

Meredeken emelkedett az elmúlt időszakban a kávé tőzsdei ára: nemrégiben már 4 dollárnál is többet kértek egy fontnyi (0,453 kg) zöld kávéért az árutőzsdén – derül ki a Qubit cikkből. Ilyen fokú változás előbb-utóbb érezhető lesz a boltokban és a kávézókban is

A mostani áremelkedés elsősorban annak köszönhető, hogy a klímaváltozás és az El Niñóval járó extrém időjárási jelenségek együttesen sújtották Brazíliát, Venezuelát, valamint a többi, kisebb kávétermelő országot. Brazíliában és Venezuelában termelik mesze a legtöbb kávét a világon: előbbi országban főként arabicát, utóbbiban pedig robustát. Összehasonlításképp: Brazíliában 2023-ban majdnem 3,5 millió, Venezuelában pedig közel 2 millió tonna kávét szüreteltek – a harmadik helyezett Indonéziában mindössze 760 ezer tonnát. Ráadásul az időjárás okozta nehézségek mellett a keresleti oldalra belépő kínaiak is felfelé hajtják az árfolyamot.

A klímaváltozás nincs jó hatással a kávé árára
Fotó: Alfribeiro / Getty Images Hungary

Már így is duplájára nőtt a kávé ára 

Magyarországon egyébként az utóbbi években csökkent a kávéfogyasztás. Egy átlagos magyar éves fogyasztása valahol 3 kilogramm körül mozog – Skandináviában ez az adat évi 7-8 kg, Olaszországban pedig 6,5 kg. A magyar fogyasztást az még jobban mérsékelte, hogy az elmúlt pár év magas inflációjának hatására roppant mértékben emelkedett a kávé ára. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint

három év alatt duplájára drágult a negyedkilós őrölt kávé, és a kávézókban is mintegy 70 százalékkal többet kell fizetni egy eszpresszóért.

Noha a 4 forint fölötti tőzsdei ár soknak tűnhet, érdemes észben tartani, hogy bőven van még följebb: a történelem során már járt ennél magasabban is a kávé ára, legalábbis amennyiben az inflációval kiigazított árakat vetjük össze. 1975-ben például hó esett Brazíliában, és a szokatlan hidegtől két nap alatt másfél milliárd kávéfa pusztult el – ekkor 3,3563 dollárra ugrott föl a kávé ára, ami mai értéken közel 18 dollárnak felel meg. A havazás mellett a drágulásban szerepet játszott az 1975-ös angolai függetlenségi háború, a Szelasszié császár halála utáni etiópiai polgárháború, egy kenyai ellenzéki vezető meggyilkolását követő országos sztrájk, valamint egy 7,5-ös erősségű, guatemalai földrengés hatása – hogy csak néhányat említsünk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.