Ebben a napszakban a legegészségesebb a kávé

Olvasási idő kb. 3 perc

A kávé rengeteg előnnyel jár az egészségre nézve, csökkenti a cukorbetegség, a szívbetegség és a stroke kockázatát. Egy új kutatás pedig kimutatta, hogy kizárólag délelőtt fogyasztva a legegészségesebb.

Azt, hogy a kávé jót is tehet az egészségnek, már több kutatás is bebizonyította. Egy új azonban arra jutott, hogy nem mindegy, melyik napszakban fogyasztjuk.

Egészségesebb a kávé reggel

Egy amerikai kutatás szerint, amelyet a Tulane Egyetemen végeztek, hogy mikor iszunk egy eszpresszót vagy egy tejeskávét, fontosabb az egészség szempontjából, mint az, hogy mennyit iszunk belőle. Napi egy vagy több csésze elfogyasztása délelőtt 31 százalékkal csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát azokhoz képest, akik egész nap kávéznak.

A kávé egészségesebb reggel fogyasztva
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Ez volt az első olyan tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy a kávé fogyasztásának időpontja hogyan hat az egészségre. A tanulmányban 40 725 felnőtt vett részt 1999 és 2018 között. A résztvevőket megkérdezték az összes ételről és italról, amelyet legalább egy napon fogyasztottak a vizsgált időszakban, beleértve azt is, hogy ittak-e kávét, mennyit és mikor. Egy 1463 fős alcsoportot is kiválasztottak, akiket arra kértek, hogy egy teljes héten keresztül töltsenek ki egy részletes étel- és italnaplót.

A közel 20 év nyomon követés során 4295 ember halt meg, ebből 1268 szív- és érrendszeri betegséggel összefüggő haláleset volt.

Végül megfigyelték, hogy az emberek 36 százaléka reggel issza a kávéját, 16 százalék egész nap kávézik, míg a résztvevők fele egyáltalán nem fogyaszt kávét. Utóbbiakhoz képest a reggel kávézók 16 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg bármilyen okból, és 31 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg szív- és érrendszeri betegségek miatt. Ezek az előnyök mind a „mérsékelt” kávéfogyasztóknál (napi két-három csésze), mind a „nagyivóknál” (háromnál több csésze délelőtt) megfigyelhetők voltak.

Azok is előnyöket tapasztaltak, akik 1 csészényit vagy annál kevesebbet fogyasztottak, de kisebb mértékben csökkent a kockázatuk. Illetve nem mutattak ki kockázatcsökkenést azoknál, akik egész nap kávéztak, összehasonlítva azokkal, akik soha nem ittak kávét.

Miért jobb a reggeli kávé?

A reggeli órákban általában jelentős növekedés tapasztalható a szimpatikus idegrendszeri aktivitásban, ahogy felébredünk, és kikelünk az ágyból. Ez a hatás a nap folyamán fokozatosan csökken, és alvás közben éri el a legalacsonyabb szintjét.

A kutatók szerint a délutáni kávézás megzavarhatjaa cirkadián ritmust, vagyis azt a biológiai órát, amely a fizikai, viselkedési és mentális változások napi ciklusát befolyásolja. Sok egész nap kávézó alvászavaroktól szenvedhet, mivel a kávé gátolja a melatonint, amely az alvási ciklust irányító hormon. Megnöveli a REM-ciklus hosszát, és élénk álmokat eredményez. Az alvásproblémák pedig hatással lehetnek a szív- és érrendszeri kockázati tényezőkre, például a gyulladásra és a vérnyomásra.

Illetve a kávénak van néhány gyulladáscsökkentő tulajdonsága, amelyek a legjobban a reggeli órákban fejtik ki hatásukat, nem pedig később.

Kiderült, hogy fontosabb lehet a napszak a kávé fogyasztása szempontjából, mint a mennyiség
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Abba kellene hagynod a délutáni kávézást?

Bár az eredmények meggyőzőek, a kutatók kiemelik, hogy jelenleg nincs elegendő adat ahhoz, hogy azt ajánlják az embereknek, hogy kizárólag reggel, illetve délelőtt fogyasszanak kávét. Még mindig nem biztosak abban, hogy a csökkent kockázat valóban az időzítéssel, és nem más tényezőkkel van összefüggésben.

Mivel az egész nap kávézók kockázata nem rosszabb, mint azoké, akik sosem isznak, a szakértők szerint, ha valaki számára az egész napos kávézás elengedhetetlen, és nem okoz problémát a mindennapjaiban, nincs ok arra, hogy felhagyjon ezzel.

Bár reggel érdemes kávét fogyasztani, koffeintartalmú italokat nem szabad éhgyomorra inni. Az alábbi cikkünkben összeszedtünk még néhányat, amit szintén nem ajánlatos.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.