Így derül ki üzeneteidből, mennyire magas az érzelmi intelligenciád

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre több emoji található a mobilunk készletében, így már gyakorlatilag minden érzelmünket, gondolatunkat ki tudjuk fejezni egyetlen ikonnal ahelyett, hogy hosszú sorokat gépelnénk. Viszont egyáltalán nem mindegy milyen emojikat választunk, hiszen már ezek beszélnek helyettünk, így rengeteg mindent elárulhatnak rólunk – akár érzelmi intelliganciánk tekintetében is.

Ma már a mindennapi kommunikáció részét képezik az emojik. Talán azért, mert valóban megkönnyíti néhány üzenet értelmezését, ha szerepel valamilyen hangulatjel a sor végén. Azonban az emojik szerepe már túlmutat ezen.

Az első 176 emotikont 1999-ben Shigetaka Kurita, a japán NTT DoCoMo távközlési vállalat alkalmazottja alkotta meg. Ezek ekkor még csak a japán felhasználók körében terjedtek el, de alig kellett egy évtized, hogy az egész világ rákapjon az ízükre. Amikor az Apple 2011-ben bevezette az emojikat az iPhone-okon, már nem volt visszaút, örökre megváltozott a kommunikáció.

Minél több az emoji, annál magasabb az érzelmi intelligencia

Ma már több mint 3600 különböző emoji található mindegyikünk zsebében. Ezek révén szinte bármit ki tudunk fejezni, hiszen a sírva nevetős fejtől, a szülinapi tortán át, egészen az unikornisig mindenféle hangulatjel létezik. Az idő múlásával néhány emoji új jelentést kapott a felhasználóktól, például a barack vagy a padlizsán nem csupán a gyümölcsre és a zöldségre utal. 

Árulkodhat érzelmi intelligenciánkról, hogy milyen és mennyi emojit használunk üzeneteinkben
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Az pedig, hogy milyen emojit használunk, sokkal többet elárul rólunk, mint gondolnánk. Az Indiana-i Egyetem kutatói készítettek egy tanulmányt, amelyben több mint háromszáz ember online kommunikációs szokásait elemezték. A 191 nőből és 123 férfiból álló csoport kérdőíves elemzését követően a kutatók megállapították, hogy a résztvevők leggyakrabban arra használták a hangulatjeleket, hogy egyértelműbben közvetítsék üzenetük hangvételét.

A tanulmányban kijelentették, azok, akik gyakran használnak emojikat, magasabb érzelmi intelligenciaszinttel rendelkezhetnek.

A kutatás arra is rávezette a szakembereket, hogy az emoji használat gyakorisága és minősége képes egészen pontosan megmutatni, milyen is az adott személy kötődési stílusa. Tanulmányukban kiemelték, a magas érzelmi intelligencia és a biztonságos kötődési stílus egyértelműen gyakori emoji használatot eredményez.

Elárulhatják az emojik, hogyan kötődünk

A kutatás kötődési részét a szülő-gyerek kapcsolatra alapozták. Ugyanis tudvalevő, hogy az elsődleges gondozótól függ, milyen is lesz pontosan a gyermek kötődési stílusa. Leírták, azok a gyerekek, akik védelmezve és támogatva érzik magukat a szüleik által, és mély kapcsolatot ápolnak velük, nagyobb eséllyel lesznek biztonságos kötődésűek, ami a legegészségesebb kötődési forma.

Ezzel szemben azoknál a gyerekeknél, akiknek a szüleik érzelmileg távolságtartóak vagy elutasítóak, nagyobb esély van az elkerülő kötődési stílus kialakulására,

és életük későbbi szakaszában nehezen alakítanak ki szoros kapcsolatokat. Emellett a következetlen gondoskodás szorongó kötődéshez vezethet. Ez azt jelenti, hogy a gyermek vágyik majd az intimitásra, de ugyanakkor fél majd attól, hogy elhagyják vagy elutasítják.

A tanulmány kifejtette, a magasabb érzelmi intelligenciával rendelkező emberek emojikkal töltötték meg üzeneteiket, hogy egyértelműbbek legyenek, míg a kötődési problémákkal küzdők tényszerű információkat osztottak meg, főként hangulatjelek nélkül.

A kutatásban egyértelműen megmutatkozott, hogy azok, akik szorongva kötődőek, igyekeztek semmilyen érzelmi intimitást sem kifejezni üzeneteikben, így ők használták a legkevesebb emojit.

A kutatók összességében arra a következtetésre jutottak, hogy inkább a nők használnak emojikat, de ők is inkább csak szűk baráti és családi körben. Például potenciális randipartnerek esetében kevesebb hangulatjelet használnak. A férfiak általánosságban is kevés emojit használnak a mindennapi kommunikációjukban, de azok, akik elkerülő kötődésűek, gyakorlatilag senkinek nem küldenek semmilyen hangulatjelet, még a párjuknak sem.

Egészen a szülő-gyerek kapcsolatig visszavezethető, miért használunk emojikat, és hogyan
Fotó: Prasit photo / Getty Images Hungary

Sokkal több mindent elárulhat rólunk az emoji használatunk, mint gondolnánk. Azt, hogy hogyan kommunikálunk az online térben, nagyban befolyásolja a hangulatjelek használata, hiszen ezzel nemcsak mondanivalónkat, hanem szándékunkat is jelezhetjük a beszélgetőpartner felé.

Üzeneteink és posztjaink emojikkal való kiegészítése növeli az elköteleződést és az érzelmi kapcsolatot köztünk és a külvilág között.

Ráadásul a hangulatjelek folyamatosan alkalmazkodnak a különböző kultúrákhoz, etnikumokhoz, technológiákhoz és az érzelmi kifejezés új formáihoz. Ez arra enged következtetni, hogy várhatóan a jövőben is egyre gazdagabb szerepet kapnak majd a digitális kommunikációban az emojik.

Tartasz tőle, hogy bunkónak néznek csetelés közben? Ebben a cikkünkben megmutatjuk hogyan írj, hogy ez biztosan ne történjen meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.