Illegális élelmiszerkereskedőkre figyelmeztet a Nébih: volt, aki fennakadt a rostán az ellenőrzések során

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közösségi oldalakon árusítottak illegálisan a baromfitermékeket, hamis papírokkal és iratok nélkül szállítottak tojást, az elmúlt időszakban többször is megpróbálták a madárinfluenza miatti szankciókat megkerülni. A Nébih figyelmeztet, hogy a közösségi média felületein semmiképp ne vásároljunk ellenőrizetlen élelmiszert.

A NAV és a Nébih is kiemelt figyelmet fordított a baromfitermékek ellenőrzésére az elmúlt hónapokban. A vizsgálatok eredményeit is közzétették, melyből kiderült, hogy több ízben is szankcionálniuk kellett a szabályok ellen vétőket. 

Magyarországon már 2020-ban megjelent, az utóbbi hónapokban pedig egyre inkább terjed a madárinfluenza-vírus. 2024. október eleje óta több mint 150 kitörést regisztráltak, és a járvány korábban nem érintett területeken is megjelent – novemberben már szinte az ország minden szegletében felütötte a fejét. Éppen ezért a baromfitermékek, a hús és a tojás is kiemelt figyelmet kapott a közelmúlt ellenőrzései során. 

A Nébih ellenőrei a madárinfluenza terjedése miatt indítottak vizsgálatokat
Fotó: INDEX

Sok dolga akadt a Nébih ellenőreinek

Az ősz óta tartó járvány során az állategészségügyi hatóság ellenőrei több illegális tevékenységeket felfedeztek, melyek elsősorban a vízi szárnyas állományokhoz köthetőek és nagy valószínűséggel szerepet játszhattak a járvány terjedésében a Nébih tájékoztatása szerint. A baromfik kötelező zártan tartásának elmulasztása, kereskedelmi állományok illegális tartása mellett illegális kereskedőket is lefüleltek a hatóság emberei. Minden ilyen esetet szigorúan szankcionáltak is, a kártalanításból való kizárás mellett még élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot is kapnak az elkövetők.

Az is kiderült az ellenőrzések során, hogy a közösségi oldalakon illegálisan, az állategészségügyi hatóságot megkerülve árulnak baromfit és abból készült termékeket. Ez akár állat-és közegészségügyi kockázatot is jelenthet.

A baromfihús mellett a tojással is trükköztek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 5 tonna jelöletlen, kísérőiratok nélküli étkezési tojást is lefüleltek nemrégiben az egyik autópályán. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a tojások egy madárinfluenza miatt megfigyelési körzetté nyilvánított területről származtak, ezért a hatósági állatorvos elrendelte a szállítmány  azonnali ártalmatlanítását. Az illetékes járási hivatal eljárást indított a származási állomány tulajdonosával szemben. 

„A Nébih felhívja a baromfitartók figyelmét, hogy az illegális tevékenységek súlyos kockázatot jelenthetnek az állat-és közegészségügyre, ezért szigorú szankciókat vonnak maguk után. A lakosságot pedig arra kéri, hogy baromfit és baromfiterméket csak megbízható helyről vásároljanak. A közösségi oldalakon illegálisan árult baromfit és baromfiterméket ne vásárolják meg, valamint, ha ilyet látnak, jelentsék a területileg illetékes állategészségügyi hatóság vagy a Nébih felé (06-80/263-244, zoldszam@nebih.gov.hu)” - kérik közleményükben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.