A világ legokosabb emberének kalandos élete volt, és valószínűleg több mentális betegséggel is együtt élt egy olyan korban, amelyben az emberiség még nem rendelkezett kellő eszközökkel kezelésükre.
Kire gondolsz, amikor megkérdezik tőled, ki a valaha élt legokosabb ember? Stephen Hawkingra, Einsteinre, Margaret Atwoodra, Shakespeare-re, Marie Curie-re, Beethovenre, Monet-ra, esetleg Kanye Westre? Mindenkinek más a példaképe, ráadásul foglalkozásonként, érdeklődési területenként más embert helyezhetünk piedesztálra. Egy olyan világban, ahol az intelligenciának több fajtája is létezik, mondhatjuk egyetlen személyre, hogy ő volt a világ legokosabb embere? Keressünk hát egy olyan embert történelmünkből, aki egyszerre volt intelligens, nagy tudású és kreatív, aki több területen is nagyot alkotott! Nyertesünk meglepően izgalmas, sorozatba illő életet élt.
A világ legokosabb embere
Alex Berezow mikrobiológus és a Big Think vezető szerkesztője szerint a valaha élt legokosabb ember nem más, mint Isaac Newton. Bizonyára mindenki emlékszik általános iskolából Newton és a fejére eső alma anekdotájára, amely a gravitáció elméletét ihlette a köztudat szerint (bár valójában Newton egyik családtagjának fejéből pattant ki ez a történet). Igazi polihisztor, aki nem csak a fizika területén jeleskedett: matematikus és teológus is volt. Számtalan vadonatúj dolgot talált ki és fel a semmiből: a deriváltat, az integrálást, a tükrös távcsövet, és a pénzérmék szélén lévő barázdákat, amelyek véget vetettek az érmék szélének levágásával történő lopásnak, és még számtalan egyéb dolgot. Az egyik legtermékenyebb időszakát 23 éves korában, a pestisjárvány ideje alatt élte, ekkor fedezte fel a gravitációt is.
Kevésbé ismert vallásos munkássága a köztudatban, pedig munkáinak több mint a fele teológiai írás volt. Rendkívül izgatta az eszkatológia, az emberiség végső sorsával kapcsolatos próféciák, és a saját Biblia-értelmezése alapján kiszámolta, hogy Jézus Krisztus 2060-ban fog visszatérni a földre.
Az alkímia is nagy teret hódított ez idő tájt, amelybe Newton is belekóstolt. A kor tudósai számára nem volt hatalmas logikai ugrás a különböző fémek arannyá változtatásának lehetséges megvalósítása, hiszen az ólomérc gyakran tartalmaz ezüstöt, amely pedig gyakran tartalmaz aranyat, így az ólom először ezüstté, majd arannyá változtatása érdekes felderítendő elméletnek tűnt. Nem csak ezzel a szélmalomharcszerű vállalkozásra fókuszáltak az alkimisták, több elemet is felfedeztek, mint például a foszfort.
Newton a londoni pénzverde igazgatójaként nem csak a még összeszedetlen pénzelmélettel és nemzetközi valuta kérdéseivel birkózott, hanem detektívsorozatba illő elszántsággal vadászott a pénzhamisítókra is. Korának egyik hírhedt pénzhamisítóját, William Chalonert is elfogattatta, ennek érdekében nem riadt vissza semmitől sem. Csalókat vesztegetett meg, Chaloner korrupt társainak feleségeire és szeretőikre támaszkodott információkért, és a fenyegetés is belefért tárházába. Chalonert végül felakasztották.
A zsenilét átka
Hiába volt Newton zseniális elme, magányos életet élt. Páratlan zsenialitása visszahúzódó és antiszociális természetéből kiindulva vélhetően az autizmus spektrumába sorolható. Ezenfelül valószínűleg több mentális betegségben is szenvedhetett: hatalmas hangulati ingadozásai bipoláris zavarra utalnak, pszichotikus hajlammal párosítva. A skizofrénia gyanúja is fennáll Newtonnál, mivel hajlamos volt téveszmékkel teli leveleket írni másoknak.
Vitathatatlan, hogy Newton briliáns elme volt, akinek sokat köszönhet a mai tudomány. Páratlan tehetsége és kreativitása több területre is kiterjedt, igazi polihisztor, aki a semmiből is képes volt létrehozni formabontó gondolatokat és eszközöket. Izgalmas élettörténete Sherlock Holmes-szerű sorozatba illik. Amilyen lenyűgöző életművet hagyott maga után, olyannyira problémásan viselkedett embertársaival, egy osztrák csillagász például Isaac Newton: The Asshole Who Reinvented the Universe (Isaac Newton: A seggfej, aki újra feltalálta az univerzumot) címmel jelentetett meg könyvet róla. Azonban, mielőtt túl hamar elítélnénk ezért, gondoljunk bele, hogy egy olyan korban kellett együtt élnie komoly mentális betegségekkel, amelyek kezelésére még nem rendelkezett eszközökkel az orvostudomány, a pszichológia tudománya pedig még nem is létezett.
